Elhunyt Drucker Tibor

22 máj

Életének kilencvenedik évében, 2018. május 16-án elhunyt Drucker Tibor, holokauszt túlélő, népművelő és könyvkiadó, a Holokauszt Emlékközpont támogatója és barátja.

Drucker Tibor 1928-ban született Szegeden. Tizenhat éves korában tuszkolták be a deportáló szerelvénybe, amely szerencséjére az ausztriai Strasshofba szállította, nem pedig Auschwitzba, ahova édesanyja és kilenc éves öccse került. Így ő és munkaszolgálatos édesapja túlélhették a vészkorszakot. Édesanyja és testvére elvesztése mély nyomokat, fájdalmas űrt hagyott benne. Mint utolsó interjúinak egyikében is kiemelte „nem tudom megbocsátani magamnak, hogy én maradtam élve…”

Drucker Tibor a kezdetektől lelkesen támogatta a Holokauszt Emlékközpont tevékenységét. Éles meglátásaira, az évtizedek alatt felhalmozott tudására, kifinomult műveltségére mindig támaszkodhattunk. Találó idézeteivel tette színessé rendezvényeinket, megemlékezéseinket, könyvbemutatóinkat. Most ezzel a 2017 októberében készült fotóval búcsúzunk tőle, a Wiesmeyer Emil embermentőnek szentelt tábla avatásán szólalt fel utoljára intézményünkben.

Távozása betölthetetlen űrt hagy maga után. Nyugodjék békében.