Emlékhelyek, ahol emlékek helyett…

14 szept

A nyár az utazások, az új élmények gyűjtésének, a pihenésnek az ideje. Látogatóink emlékműveket, emlékhelyeket látogattak meg, s küldtek fényképes beszámolót az ott tapasztaltakról.

 

 

 


„Esztergomban járva, szokásom szerint sorba látogattam több vallási szempontból érdekes helyet. Bár sok éve ismerem őket, érdekel állapotuk változása: jobb esetben megújulásuk, rosszabb esetben csendes avulásuk.

A (volt) zsinagóga előtt azonban olyan “élményben” volt részem, amire rémálmomban sem  számítottam volna: Biciklis találkozót és versenyt rendeztek, amelynek bázisa a hajdani zsinagóga volt. A gyülekező biciklistákat szórakoztatandó, diszkózenét bömböltettek az épület előtti téren, a “technikát” a halálba deportált egykori esztergomi zsidók emlékművére “telepítve”. A legdöbbenetesebb az volt, hogy amikor szóltam érte, nem csak az ott ülő gyerekek néztek rám értetlenül. Amikor bementem az épületbe a felnőtteknek szólni, megütközve néztek rám, hogy ez

miért okoz nekem gondot?” 

(Olvasói levél, 2011. augusztus 30.)

 


„3 hete jártam Győrben, s kimentünk az Abda felé vezető útra Radnóti emlékhelyéhez is. Hátborzongató látvány fogadott. A szobor előtt emberi ürülék, nylonzacsi és pillepalack. Elküldöm a Melocco Miklós készítette Radnóti szobor képeit. Szerintem csodálatos a szobor.  Szörnyű volt így látni. Egyébként ez a hely kiválóan alkalmas az autók megállásához, így aztán örömlányok várakozó helye is egyben, ami külön növeli a hely “emelkedettségét”. 

(Olvasói levél, 2011. augusztus 20.)

 

 


Óvjuk meg együtt emlékelyeinket!

Várjuk további híradásaikat a következő címre:

Holokauszt Emlékközpont, 1094 Budapest, Páva utca 39. 

E-mail>>