A bergen-belseni magyar tábor – dr. Dénes György előadása

  • Főoldal
  • A bergen-belseni magyar tábor – dr. Dénes György előadása
13 márc

Időpont: 2014. március 12. 17 óra Dr. Dénes György  történészként és túlélőként évek óta gyűjti a háború áldozatainak adatait, történelmi előadások sorát tartja hazájában és Németország egyetemein. Életét meghatározta, hogy a II. világháború idején Bergen-Belsenbe, a hírhedt német koncentrációs táborba hurcolták, ahol a történetírók által kevésbé ismert “Magyar láger”-be került. A 2013. novemberi előadás folytatásként egyaránt megismerhetjük a 90 éves professzor személyes emlékeit és a témakörben végzett kutatómunkájának eredményeit.

A bergen-belseni tábor rövid története>>

Dr. Dénes György szakmai munkásságáról:

Dr. Dénes György a felszabadulást követően hazatért Budapestre és befejezte történelmi és jogi tanulmányait, egy ideig az egyetemen történelmet tanított. 1956 után földtudományi egyetemi tanulmányokat folytatott, majd jelentős hidrogeológiai és izotóphidrológiai kutatómunkákat vezetett. A diktatúrák kétszer is megtörték életpályáját, de mindig talpra állt. Szenvedélyesen kutatta a természetet, különösen a barlangok világát. Ő szervezte meg, és vezette társadalmi munkában fél évszázadon át a Magyar Barlangi Mentőszolgálatot. Közben vezető funkciót vállalt a Nácizmus Üldözötteinek Bizottságában is.

Elismerésre méltóan kutatta a második világháború áldozatainak sorsát. Iratgyűjteménye könyvtárnyi terjedelmű, melynek jelentős részét a Holokauszt Emlékközpontnak adományozta. Részt vett és részt vesz, közel kilencven évesen is megemlékezéseken. Német történésztársaival együttműködve ápolja és előmozdítja a magyar—német tudományos kutató és emlékezetmegőrző kapcsolatokat. Érdemeinek elismeréseként  a Német Szövetségi Köztársaság elnöke kiemelkedően értékes és eredményes munkásságáért a Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének Érdemkereszt a Szalagon rendjelével tüntette ki 2012-ben.

Az előadás helyszíne: Holokauszt Emlékközpont, Wallenberg terem

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

További információ: Dr. Salamon Pál, E-mail: salamonp@hdke.hu, tel: +36 1 455 3329