Hitbéli hidak – a Baráti Kör találkozója

  • Főoldal
  • Hitbéli hidak – a Baráti Kör találkozója
25 szept

A Baráti Kör soron következő, június 26-án 17 órakor kezdődő találkozóján Gombocz Eszter ismerteti  több éves kutatásának eredményeit az Óbudai Izraelita Elemi Iskola történetéről.  Majd Simonyi Andrea számol be az Aktív Európai Emlékezet keretei között megvalósuló, keresztény-zsidó párbeszédet szorgalmazó pályázatukról, s annak legfontosabb kérdéseiről: Hogyan történhetett meg a holokauszt, a „keresztény” Európában? Hogyan válhattak a népirtásban társ-tettessé a magyar hatóságok, a magyar adminisztráció, a vallásos magyar emberek? A találkozó résztvevői zárásként megismerhetik a Baráti Kör őszre tervezett programjait is. Helyszín: Holokauszt Emlékközpont, Wallenberg terem

Gombocz Eszter: Az Óbudai Izraelita Elemi Iskola története 1920-tól 1944-ig

A Frankel Leó úti Budai Körzet segítségével 2008-ban 64 év után 21 vendég részvételével megkésett iskolai találkozóra került sor, melynek során viszontláthatták egymást azok, akik 1944 márciusában, a német megszállást követően elváltak, és mindeddig nem tudtak társaik létezéséről. A germanista Gombocz Eszter több éves kutatómunkáján alapuló anyag CD-ROM-on a Holocaust Közalapítvány és a budapesti Goethe Intézet támogatásával jelent meg. A CD-ROM>> az 1944-ig működő Óbudai Izraelita Elemi Iskola történetét rekonstruálja harminchárom egykori diák emlékei, fényképek, iratok, dokumentumok és hanganyagok segítségével. A kiadvány iskolatörténeti tanulmánnyal és a zsidó fogalmak magyarázatával egészül ki, tanítási segédanyagként használható, egyes szövegei pedig német nyelven is olvashatók.A kutatás legfőbb forrása az elbeszélt történelem, ahol nem a történelmi adatokhoz, hanem a túlélők szavaihoz való hűség a cél. Az osztálynévsorok listája, az összegyűjtött dokumentumok valamint a fotógaléria élettörténeteken keresztül világítja meg egy rég nem látott Budapest emlékező arcát.

A program nyilvános.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!