Késői hazatérés

14 febr

„Az egyetlen enciklopédia, amelyen a teljesség nem számon kérhető, a feledés enciklopédiája. Ami kimaradt belőle, azt elfeledtük. Ha egykoron nyoma volt is, mára befútta a feledés homokja.”                   Ungvári Tamás

A SZÁMŰZÖTT MŰVÉSZET SOROZAT KONCEPCIÓJA

A XX. századi magyar tudomány és művészet jelentős képviselői alkottak határainkon kívül. Közülük sokan személyes döntésből folytatták pályájukat külföldön, voltak azonban – nem is kevesen -, akik a század húszas-harmincas éveitől kezdve származásuk miatt nem maradhattak Magyarországon. Évtizedek múltán néhányan a magyar kultúra és közgondolkodás részeivé váltak, jelentős és különleges alkotói pályák és művek azonban még mindig ismeretlenek, felfedezésre várnak. A Holokauszt Emlékközpont arra a feladatra vállalkozik, hogy Száműzött művészet című sorozatában ezen művészeket megismerteti a hazai érdeklődőkkel, árnyalva a holokausztról kialakult sematikus képet, személyessé téve a vészkorszakot megelőző időszakról szerzett ismereteinket.

 

KÉSŐI HAZATÉRÉS

Válogatás Bán Kiss Edit, Mészöly Munkás Béla, Wittmann Zsigmond alkotásaiból

A kiállítás megnyitója: 2010. április 16. 15 óra

Záró ünnepsége: 2010. augusztus 11. 17 óra

 

Száműzött művészet

A Száműzött művészet sorozat első programja a Késői hazatérés című képzőművészeti kiállítás, melyen bemutatásra kerülnek Bán Kiss Edit, Mészöly Munkás Béla és Wittmann Zsigmond festményei, grafikái és szobrai. Nem meglepő, ha a nagyközönség, sőt a szűk szakma sem ismeri ezeket a neveket, hisz alkotásaik alig fellelhetők itthon, pedig három, rendkívül magas színvonalon dolgozó zsidó származású művészről van szó. Száműzöttek, mert el kellett hagyni hazájukat, mert vagy elfelejtettük őket vagy sohasem ismertük, láthattuk munkáikat. A kiállítás célja annak elősegítése, hogy e művészek elfoglalhassák megérdemelt helyüket a magyar művészettörténetben, alkotásaik és sorsuk elgondolkodtassa a mai kor emberét. E cél elérése érdekében 7o műalkotás és kordokumentum kerül bemutatásra. A kiállitási anyagot francia, német és magyar múzeumok és gyűjtők bocsátják rendelkezésünkre. A kiállítás ideje alatt tematikus tárlatvezetések, múzeumpedagógiai programok segítik az alkotások, alkotóik és a kor sokrétű megismerését.

A MŰVÉSZEKRŐL

Bán Kiss Edit (1905- 1966)

Budapesten született, Düsseldorfban tanult szobrászatot. 1944-ben deportálták Ravensbrückbe, ahol megpróbált öngyilkosságot elkövetni. 1944 decemberétől a Daimler – Benz Művekben dolgoztatták. 1945 áprilisában sikerült megszöknie, pár hónappal később már kiállítás nyílt a lágerről készült rajzaiból Budapesten. Később Marokkóban, Franciaországban és Angliában élt, 1966-ban önkezűleg vetett véget életének. A holokausztra emlékező reliefje az Újpesti zsinagóga falán látható. Alkotásait a Magyar Nemzeti Galéria és Helmuth Bauer német gyűjtő – aki 1992-ben fedezte fel Kiss Edit munkáit a Daimler – Benz gyárban végzett kutatásai során – bocsátja a kiállítás rendelkezésére.

 

Mészöly Munkás Béla: Öreg kapuMészöly Munkás Béla (1889-1942)

Mészöly Munkás Bélát 1918-ban, a Szabadiskola tagjaként, még Nagybányán találjuk, de 1920 tavaszától kezdve, szinte állandóan úton volt. Európai körutazást tett, végül Párizsban telepedett le, a Nemzeti Szalonnak azonban egészen 1938-ig tagja maradt. 1942. október 3-án vesztette életét az auschwitzi haláltáborban. Az alkotásokat franciaországi gyűjtők, a Nagyházi Galéria és aukciósház és a budapesti Zsidó Múzeum nyújtotta kiállításunk rendelkezésére.

 

Wittmann Zsigmond: Három breton nőWittmann Zsigmond (1909-1944)

Wittmann Zsigmond 1929-ben beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, de a rákövetkező évben már Berlinben folytatta tanulmányait. Hitler hatalomra kerülése ellen tiltakozva saját maga által készített antifasiszta plakátokat terjesztett, majd 1933-ban elhagyta Németországot és Párizsba menekült. Rövid időn belül bekerült a „montparnok” színes társaságába, majd önkéntesnek jelentkezett a francia hadseregbe. 1944-ben belehalt a harcok során szerzett sebesülésébe. Kevés munkája maradt fenn, a franciaországi magángyűjtőktől kölcsönzött alkotások mellett, a kiállításra érkezik két, a párizsi Musée d’Art et d’Histoire du Judaïsme tulajdonában lévő festmény is.

Photo © Musée d’Art et d’Histoire du Judaïsme

KAPCSOLÓDÓ RENDEZVÉNYEK

Szubjektív tárlatvezetések

Szubjektív tárlatvezetéseinken neves személyiségek mutatják be Bán Kiss Edit, Mészöly Munkás Béla és Wittmann Zsigmond alkotásait.

2010. április 18. (vasárnap) 11 óra

Cserba Júlia műkritikus, független kurátor és Csongovai Anna

2010. április 29. (csütörtök) 18 óra

Kőrösi Zoltán író

2010. május 4. (kedd) 17 óra

Szüts Miklós festőművész

2010. május 20. (csütörtök) 17 óra

Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója

2010. június 3. (csütörtök) 17 óra

Fitz Péter művészettörténész

2010. június 22. (kedd) 18 óra

Várszegi Asztrik főapát, Pannonhalmi Bencés Főapátság

 

Nézd saját szemmel!

Művészeti foglalkozásunkon felfedezőutakra indulunk a Késői hazatérés című kiállítás képei között, az öröm és szomorúság birodalmában. A résztvevők színek, technikák, formák, téma, hangulat tekintetében vizsgálják az alkotásokat, követik a művészek élettörténetének változásait, s mindeközben átélik, értelmezik és újraalkotják a festményeket.

Művészeti foglalkozások>>

 

A kiállítás létrehozói:

Rendezte: Cserba Júlia, Török Marianna

Kurátor: Cserba Júlia

Munkatárs: Farkas Zsófia

A kiállítás szervezője: Török Marianna

Történész, muzeológus szakértők: dr. Molnár Judit történész főtanácsadó, dr. Helmuth Bauer történész és Vizi Éva

Sajtó és közönségkapcsolat: Török Zsuzsanna

Technikai kivitelező: Steffanits István, ACCESS Bt.

A kiállítás katalógusát szerkesztette: Cserba Júlia

Fotójogok / Crédits photographiques: ©Cserba Aurél (Wittmann Zsigmond), ©Esterházy Marcell (Mészöly Munkás Béla), ©Nicolas Feuillie, Musée d’Art et d’Histoire du Judaïsme (Wittmann Zsigmond: Három breton nő / Trois bretonnes), ©Turchányi Géza (Újpesti Zsinagóga), ©Dr. Helmuth Bauer (Bán Kiss Edit)

 

A kiállítás támogatói:

 

 

 

 

 

Médiapartnerek:

Kapcsolódó tartalmak:

Látogatói információk>>

Katalógus>>

Leporello>>

Galériák

Név
A Késői hazatérés tárlat képei

Csatolmányok

Név Méret
BanKiss-magyar.pdf 102 KB
Meszoly-magyar.pdf 113 KB
Wittmann-magyar.pdf 75 KB
Előző bejegyzés

Az árpádsáv tegnap és ma

Következő bejegyzés

Hajnal Mihály kiállítás