Lélekmentők
Komoly Ottó és a magyar cionista mozgalom embermentő tevékenysége a vészkorszak idején
Megnyitó időpontja: 2023. július 12. 16:30
Helyszín: Holokauszt Emlékközpont, zsinagóga
A Holokauszt Emlékközpont a 2023. július 12-én nyíló tablókiállítás keretében emlékezik meg Komoly Ottó és a magyar cionista mozgalom vészkorszak idején kifejtett embermentő tevékenységéről.
Komoly Ottót, a Magyar Cionista Szövetség, majd 1943-tól a Budapesti Mentőbizottság elnökét 1944 szeptemberében bízta meg Friedrich Born a Nemzetközi Vöröskereszt „A” szekciójának vezetésével. Cionista társaival többezer zsidó embert mentettek meg, gyermekotthonokat működtettek és látták el élelemmel a gettó lakóit. 1945. január elsején a nyilasok elhurcolták és meggyilkolták. Hősiessége, önfeláldozó élete előtt tiszteleg a kiállítás, valamint bemutatja, hogy vált a nagy hagyományra épülő magyarországi cionizmus széleskörűen elterjedt tömegmozgalommá a második világháború utáni években.
A megnyitón jelen lesznek Komoly Ottó rokonai: unokája, Oded Fürst; unokahúga Komoly Judit és unokaöccse, Tomi Komoly, akik családi örökségükből származó képi anyagaik felajánlásával hozzájárultak a tárlat megvalósulásához. Célunk, hogy az Izraelben nagy köztiszteletben álló Nathan Kohn (Komoly Ottó) Magyarországon is széles körben ismertté váljon, és elfoglalja méltó helyét a legnagyobb embermentők sorában.
Csatolmányok
Név | Méret |
---|---|
Meghívó | 105 KB |