MIÉRT? – sajtófotó kiállítás

  • Főoldal
  • MIÉRT? – sajtófotó kiállítás

A Roma Polgárjogi Alapítvány 2009 őszén nyílt sajtófotó pályázatot írt ki Magyarországon, az elmúlt egy évben romákat ért brutális támadásokkal összefüggésben készült fotódokumentumok, és alkotóik számára. A legsikeresebb 30 alkotást fotókiállítás keretében mutatjuk be a Holokauszt Emlékközpontban.

A pályázat első díját Máté Péter, a Magyar Nemzet fotóriportere kapta „Gyertyagyújtás Tatárszentgyörgyön” című alkotásával. A tárlat – a szervezők szándéka szerint – főhajtás az újfasizmus magyar cigány áldozatai előtt, s egyben tiltakozás a terjedő szélsőséges ideológiák és az erőszak ellen.

A kiállítás helyszíne:

Holokauszt Emlékközpont – belső udvar

Látogatható: ingyenesen, keddtől vasárnapig 10-18 óra között

A kiállítás rendezője:

Roma Polgárjogi Alapítvány

A kiállítás kurátora:

Szandelszky Béla fotóriporter

Támogatók:

Budapest Főváros Önkormányzata

Szerencsejáték Zrt.