Földes Ferenc Gimnázium

A foglalkozások 2011 októberében indultak be 21 fő tanuló részvételével.

Cél:a miskolci zsidóság szerepének jelentősége a város életében, a gazdasági életben és a kultúrában elfoglalt helyének megismertetése. Az elhurcolásuk utáni hiányuk bemutatása.

Az első foglalkozásokon a zsidóságról általában beszélgettünk, a kultúrájuk, vallásuk eltérő és a kereszténységgel egyező vonásainak jellegzetességeinek megismertetése volt a célunk.

A szakkörben résztvevő tanulók különösen értékelték a miskolci zsidó iskolák nagyságát, modernségét, valamint Ludwig Förster által tervezett ortodox zsinagóga szépségét, arányosságát. Szerencsére az épület ma is áll eredeti pompájában, mely ugyan restaurálásra szorul, de így is tükrözi a mintegy 150 évvel ezelőtti építtetők ízlését és szépérzékét.

Február hónapban felkészültünk az Anne Frank kiállítás tárlatvezetésére, amelyet a Diósgyőri Gimnáziumban rendeztek, de a Földes Ferenc Gimnázium tanulói biztosították a műsort és mind a 21 tanuló, akik a szakkörön részt vettek a tárlatvezetés módszereit, fortélyait is elsajátították.

Március hónap első felében került sor három túlélővel való találkozásra, amelyről video felvételt készítettünk. A három túlélő különböző táborokban élte meg a megpróbáltatásokat Auschwitzban, Birkenauban és Mauthausenben. Közülük ketten voltak miskolciak és a miskolci gettóról a korábban hallott megjegyzett ismereteket élményszerűen tolmácsolták a tanulók számára. Egy fő, mivel gönci lakos volt, a kassai gettóban töltött el három hetet és az ottani viszonyokat ismertette a tanulókkal. A gyerekeket külön érdekelte a háború előtti életmód, az iskolák, a játékok, az udvarlás és mintegy két órán keresztül kérdéseket tettek fel, melyekre bőséges és élménydús válaszokat kaptak. A felvételről készült lemezt a záró foglalkozáson minden tanulónak szeretném átadni és természetesen egyet az értékelő lappal együtt a Páva utcai központnak is megküldök.

Március hónap végén az auschwitzi albumból rendezett kiállításon vettünk részt, amelyet a Miskolci Galéria készített. A kiállításhoz temető látogatást is szerveztünk, amelyen a tanulók egy része is részt vett. Természetesen Miskolc lakói közül is mintegy 80 fő vett részt ezen a foglalkozáson.

Április hónapban készültünk a Holocaust napjára. A szakkör tagjainak pályázatot hirdettem a Holocaust gyermekszemmel címmel. A pályázatra 26 pályamű érkezett. Ebből az arra alkalmas műveket kiállítottuk az iskolánk folyosóján. Úgy érzem a pályázat eddigi programja azt tükrözi, hogy a kitűzött célokat sikerült elérni. Tanulóink mélyebben megismerték a zsidóság életformáját, jelentőségüket.

A meglévő két foglalkozásunk alkalmával még szeretném bemutatni a zsidóság környéken betöltött szerepét a mádi zsinagóga bemutatását és Budapesten a Páva utcai dokumentációs központi kiállítását. A budapesti bemutatást május 30-ra tervezem.