2016. október 7-én a budapesti Kozma utcai neológ zsidó temetőben helyezték végső nyugalomra Hidvégi Györgyöt, a Magyar-Izraeli Baráti Társaság alapító főtitkárát, aki életének 95. évében, a zsidó újév első napján, október 3-án hunyt el.
A Magyar-Izraeli Baráti Társaság a rendszerváltást megelőző időszak egyik fontos civil szervezeteként jelentősen hozzájárult Magyarország és Izrael Állama közötti kulturális és politikai kapcsolatok újraindításához és megerősítéséhez. Hidvégi György a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok és Körök Országos Szövetsége tiszteletbeli elnöke, a Keresztény-Zsidó Társaság elnökségi tagja, a Budapest-Belvárosi Lengyel Önkormányzat képviselője (1998-2014) és az MTK Baráti Kör örökös tiszteletbeli elnöke volt. Díszpolgárrá avatta az izraeli Rosh Ha’Ayin városa és 70. születésnapján a Cionista Világszervezet (WZO) hetven fát ültetett tiszteletére a jeruzsálemi hegyekben.
A gyászszertartást Schöner Alfréd főrabbi, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektora és Fekete László, a Dohány utcai Nagyzsinagóga főkántora tartották, az MTK nevében Molát Ferenc búcsúztatta mindenki Gyuri bácsiját. A gyászszertartáson megjelent nagyszámú barát és tisztelő között volt Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke és Kunos Péter ügyvezető igazgató; Radnóti Zoltán, a MAZSIHISZ Rabbitestületének elnöke; Ohad Nakash Kaynar, Izrael Állam magyarországi ideiglenes ügyvivője; Deutsch Tamás, az MTK elnöke; Hóvári János, Magyarország volt Tel-Aviv-i nagykövete. Jelen volt több keresztény egyház teológusa, lelkésze és ott voltak a magyarországi lengyel közösség vezetői is.
Hídvégi György 1922. június 6-án született Budapesten. Életéről, az 1943-es munkaszolgálatos behívójáról, szökéséről, elfogásáról, majd az újabb szökés utáni bujkálásról kitűnő leírást lehet találni abban az interjúban, amelyet három éve adott Deutsch Gábornak, és amely a Remény című zsidó társadalmi, közéleti, kulturális folyóiratban jelent meg.
Személyében a Holokauszt Emlékközpont nagy barátját és kitartó támogatóját vesztette el. Emlékét őrizzük.