A Holokauszt 70. évfordulója alkalmából emlékünnepséget szervezett a Fórum Kisebbségkutató Intézet és a kassai Állami Tudományos Könyvtár 2014. május 21–22-én Kassán. A program első napján neves személyiségek részvételével (MUDr. Renáta Lenártová, PhD. – főpolgármester-helyettes, Kassa; Prof. Dr. Haraszti György – elnök, Holokauszt Emlékközpont, Budapest; Ing. Egon Gál – filozófus, a Comenius Egyetem Judaisztika Intézetének ny.
Minden év május utolsó vasárnapján emlékeznek meg Baján a holokauszt helyi áldozatairól. 1944-ben ezen a napon hurcolták el Auschwitzba a város és környéke zsidó lakosságának többségét. A gyászünnepségnek idén is az egykori zsinagóga, a mai Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ adott helyet. Az emlékezésen megnyitották a Falak, jelek, sorsok – Magyar zsidók deportálása
A holokauszt 70. évfordulója alkalmából 2014. május 16-án megemlékezést rendeztek Ajkán. A rendezvényen előadást tartott Pécsi Tibor, a Holokauszt Emlékközpont oktatási programjainak vezetője. A programról az Ajka TV összefoglalóját itt>> megtekintheti.
Osztrák-magyar kezdeményezésre az I. világháború kitörésének századik, valamint a magyarországi holokauszt 70. évfordulója alkalmából 2014. május 29-30-án a történészek közötti szakmai párbeszéd elősegítésére kerekasztal beszélgetést rendeznek Makedónia fővárosában, Szkopjéban. A találkozón osztrák részről prof. Heidemarie Uhl (Österreichischen Akademie der Wissenschaften), magyar oldalról dr. Csősz László történész (Holokauszt Emlékközpont) vesz részt.
A Holokauszt Emlékközpont Auschwitz Album – Rólunk, nekünk, nélkülünk című vándorkiállítását Bicskén, a Batthyány-kastélyban tekinthették meg 2010. május 9-ig. A tárlaton az album képei mellett Bicske és környéke egykori zsidó közösségeinek sorsáról szóló dokumentumokat és képeket is kiállítottak. A kiállítás anyagát az Emlékközpont munkatársai által felkészített diák tárlatvezetők mutatták be a látogatóknak. A Bicskei Téma
Május 16-án a Holokauszt Emlékközpontba látogatott dr. Orna Katz Atar, az Izraeli Oktatási Minisztérium Történelemoktatási osztályának vezetője. A vendég prof. Haraszti György, a Holocaust Közalapítvány kuratóriumának elnökével és Pécsi Tiborral, a Holokauszt Emlékközpont oktatási programjának vezetőjével az emlékközpont állandó kiállításának megtekintését követően megbeszélésen vett részt, melyen megismerkedett az intézmény oktatási programjaival. Kiemelkedően fontosnak nevezte, hogy
Ez a hely Magyarország legnagyobb temetője – mondta Áder János köztársasági elnök az auschwitzi munka- és megsemmisítő táborról a Nemzetközi Élet Menete megemlékezésen. A magyarországi Élet Menete Alapítvány minden évben elzarándokol Auschwitzba, idén április 29-én mintegy hatszázan érkeztek a megemlékezésre. A zarándokok a hagyományok szerint gyalog teszik meg a két tábor közötti mintegy három kilométeres
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) a Holokauszt Emlékközponttal (HDKE) együttműködve – az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) támogatásával – a holokauszt oktatásával és az arról való megemlékezéssel kapcsolatban az elmúlt hónapokban két pályázati felhívást tett közzé és egy tanártovábbképzés-sorozatot indított. A pályázatok eredményhirdetésére és az ünnepélyes díjátadóra 2014. április 10-én került sor a Páva utcai
A Google Cultural Institute nem ismeretlen a hazai muzeológus szakma és a múzeumkedvelő közönség előtt sem. Március közepétől a Historic Moments platformon – Magyarországról elsőként – a Holokauszt Emlékközpont tett közzé virtuális kiállítást. Gyűjteményünk munkatársainak jóvoltából a Pál Kornis’ Labor Service. A Hotbed of Corruption című virtuális kiállításon egy munkaszolgálatos sorsán keresztül ismerhetjük meg e speciális,
Publication date: 2014-03-15 A magyarországi vészkorszak 70. évfordulója alkalmából tematikus lapszámmal jelentkezett a Múlt-kor történelmi magazin. A válogatás több mint száz – javarészt korábban sosem publikált – fotót, dokumentumot és tárgyi emlékanyagot vonultat fel a Holokauszt Emlékközpont gyűjteményéből. Több cikk saját forrásfeltáráson alapulva unikális és gyakran megrendítő emlékeket mutat be, melyek magukba sűrítik az üldözöttek