A november 26 és december 1 között Németországban, Nürnbergben megrendezett egyhetes Wallenberg szemináriumon hazánkat pécsi, tatabányai és budapesti diákcsoportok képviselték. Olyan csapatok utazhattak ide, akik a Wallenberg-emlékév kapcsán megrendezett országos történelemversenyen dobogós helyet értek el. Képgaléria>>

A diákok német családoknál laktak, s a szemináriumi hét során német és izraeli diákokkal dolgoztak együtt. A nemzetközi csapatoknak Wallenberg élete és személyisége kapcsán egy-egy projektet kellett elkészíteniük, majd a Wallenbergről szóló kiállítás megnyitóján elő is adniuk. A nürnbergi megnyitón jelen volt többek között Nürnberg polgármestere, Magyarország és Izrael müncheni főkonzulja, a Kneszet egyik képviselője, továbbá a nürnbergi Dokumentenzentrum igazgatója is. A szemináriumon a magyar diákok munkáját Pécsi Tibor, a Holokauszt Emlékközpont oktatási programjainak vezetője segítette. A közös munkán és a nürnbergi városnézésen túl a fiatalok ellátogattak a flossenbürgi koncentrációs táborba is.

Diákok személyes beszámolói

A hosszú és kimerítő vonatút után a Dokumentenzentrumba érkezvén kifejezetten frissítő volt belecsöppeni a három nemzet ifjaiból összeverbuvált életteli, vidám és kimondottan barátságos nemzetközi közösségbe. A hét nagy részén átívelő projektmunka, a közös tanulás, ötletelés és vitatkozás már önmagában is új élményekkel gazdagított. A legkülönlegesebb mégis az volt, hogy nem csak szemtanúi, hanem formálói is lehettünk mindezek lépésről lépésre történő megvalósulásának, az előadásoknak és plakátkészítésnek, amelyek végül a csütörtöki estélyen a meghívott vendégek számára is nagy örömöt szereztek. Bevallom, nem minden ment rögtön zökkenőmentesen, és eleinte beigazolódni látszott az, amitől már a kezdetektől kicsit tartottam: a versenycsapatom tagjainál egy-kettő, olykor akár négy-öt évvel fiatalabb diák komolytalanul és dekoncentráltan bolondozott akkor is, mikor szűkös időkeretek között kellett dolgoznunk. Három kultúra találkozott, amely elvitathatatlan előnyei ellenére olykor az árnyoldalát is felfedte: az izraeliek intenzív közvetlensége alkalmanként harsánynak és tolakodónak hatott, a németek pedig, mint házigazdák, sajnos gyakran elfelejtették, hogy ha hadarva kommunikálnak egymással az anyanyelvükön, az a németül egyáltalán nem vagy csak némileg beszélő izraeli és magyar diákoknak sem a munkafolyamat, sem pedig a szabadidős tevékenység alatt nem igazán szórakoztató. Összességében mégis elmondhatom, hogy bár voltak kellemetlenségek, a pozítív élmények egyértelműen túlsúlyban voltak,és összesítve mind a jó, mind a kevésbé kívánatos tapasztalatok rengeteget tanultam.

(Fanni, 19 éves)

Projektek elkészítése mindig érdekes csapatmunka, de itt most még érdekesebb volt a helyzet, ugyanis nem egyszerűen csapatmunkát kellett alkotnunk, hanem át kellett hidalni a korkülönbségeket, a nemzeti kulturális különbségeit valamint a nyelvi különbséget is. És sikerült! Létrehoztunk egy érdekes és kézzelfogható munkát.

Felemelő élmény volt tapasztalni a történelem fintorát, hogy német, magyar és zsidó diákok együtt foglalkoztak Wallenberg életével Nürnbergben egy olyan épületben, amelyet a nácik építettek arra, hogy ebben magasztalják fel a nemzetiszocializmus és a fasizmus eszméjét.

Azok a nemzetek, amelyekből régen sokan rész vettek a zsidók gyilkolásában, azoknak az unokái egymással együtt töltöttek egy kreatív és rendkívül barátságos hetet. Ez is egy biztatás arra, hogy jövő generációknak fel kell dolgozni a múlt terheit és egymás közt nem az ellentéteket, hanem a közös nevezőt kell keresni.

Rendkívül sokat tanulhattunk abból is, ahogyan a helyiek próbálják feldolgozni a holokauszt tragédiáját. Az én vendéglátóimnál a nagypapa például már akkor is Nürnbergben élt, amikor a nácik propagandaközpontja volt, az unoka pedig már olyan nevelést kapott, amelynek része, hogy aktívan támogassa a kirekesztő ideológia elleni harcot. Az itteniek nem söprik a szőnyeg alá az ilyen kényes ügyeket, vagy legalábbis jobban belevágtak a múlt feldolgozásába, mint azt nálunk eddig tették. Ebben viszont fontos szerepe van annak, hogy egyszer már eljutottak arra, hogy kimondják a történelmükkel kapcsolatos igazságokat.

(Jordán, 20 éves)

Ahogy a közös munka során egymás kultúrájából egyre többet megértettünk, úgy csiszolódtak és tűntek el az egymásról alkotott sztereotípiáink is. Átélhettük azt, amit a nácizmus időszakában pont elkerülni akartak: az ítélkezés helyett megismertük, elfogadtuk és megszerettük egymást.

Azáltal, hogy konkrétan azokat a helyszíneket járhattuk be, ahol egykor a náci időszak tettesei és áldozatai fordultak meg nap mint nap, sokkal személyesebbnek és közelebbinek éreztem magamhoz a történelemnek ezt az időszakát. Az pedig, hogy olyan nemzetek társaságában tehettük mindezt, akiket ugyanolyan személyesen, de más-más oldalról érintett a holokauszt, még nagyobb rálátást nyújtott a témára.

(Balázs, 19 éves)