Magyarország lesz a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség elnöke 2015-ben

  • Főoldal
  • Nemzetközi
  • Magyarország lesz a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség elnöke 2015-ben
21 okt

Magyarország látja el 2015-ben a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség soros elnöki tisztjét. A Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA, International Holocaust Remebrance Alliance) a kanadai Torontóban megrendezett ülésén egyhangú döntéssel Magyarországot bízta meg az elnökségi teendők ellátásával 2015-ben. Forrás: Budapest, 2013. október 11., péntek (MTI)

Az 1998-ban alakult, 31 tagot és további 10 megfigyelő országot, illetve nemzetközi szervezetet tömörítő szövetség fő célja az emlékezés és az oktatás előmozdítása, valamint támogatása. Magyarország 2006-ban már egyszer ellátta a szervezet soros elnöki tisztét, a 2015-ben esedékes elnökség pedig szervesen illeszkedik, s egyben folytatása és széles körű nemzetközi elismerése annak a kiemelt kormányzati elkötelezettséget jelző folyamatnak, amely a 2012-ben megrendezett Wallenberg-évvel kezdődött és a 2014-es holokauszt-emlékévvel folytatódik – írták a Külügyminisztérium közleményében.

2014-ben a soros elnökséget az Egyesült Királyság látja el.  Ennek előkészítéseként az elmúlt hónapban a budapesti Holokauszt Emlékközpontban tett látogatást Sir Andrew Burns, az Egyesült Királyság Külügyminisztériumának poszt-holokauszt ügyekkel foglalkozó különmegbízottja. Az erről készült összefoglalót itt>> olvashatja.