Megkezdődött a “Füstbe szállt életek” távoktatás

  • Főoldal
  • Hazai
  • Megkezdődött a “Füstbe szállt életek” távoktatás
25 szept

2015. szeptember 24-én tartottuk a „Füstbe szállt életek” akkreditált távoktatás 2015-2016-os tanévnyitó megbeszélését. Az idei képzésre a korábbi éveknél is több, 55 tanár jelentkezett. Ők 2016. június végéig vesznek részt az oktatásban, melynek sikeres elvégzése 60 kreditpontot jelent a pedagógusok számára.

A „Füstbe szállt életek” az első olyan magyar nyelvű holokauszt nemzetközi tanfolyam, amely a világháló alkalmazásával biztosít új tanulási lehetőséget a tanárok számára és bővíti, gazdagítja ismereteiket, felkészültségüket. A program bemutatja a modernkori üldöztetés, az egyedi népirtás legfontosabb európai szakaszait, külön hangsúlyt helyez a magyarországi események jellegzetességeire.

A 12 tanulási egységet négy fejezetben ismerhetik meg a résztvevők.

Az első fejezet a világháború előtti zsidó közösségekkel foglalkozik, bemutatja a lengyel, illetve német zsidóság történetét 1939-ig, a magyarországi zsidók történetét a holokausztig, illetve az 1920-as évektől előretörő antiszemita és rasszista folyamatokat Magyarországon.

A második a zsidók faji elkülönítését és a gettók életét tárja fel: megvilágítja a kelet-európai gettók világát, a nyugat-európai kirekesztést és a magyarországi gettókat.

A harmadik fejezet az európai zsidóságot ért népirtás formáit és dimenzióit ismerteti a sortüzektől az iparszerű megsemmisítésig, foglalkozik az emberi sorssal az SS-táborok rendszerében, valamint a szövetségesek viszonyulásával a „végső megoldáshoz”.

A negyedik egységben a zsidók mentésének lehetőségeit és megnyilvánulásait tárjuk fel, és a zsidó ellenállás lehetőségeit boncolgatjuk.

A megnyitó alkalmából dr. Nuber István, a Holokauszt Emlékközpont oktatási csoport vezetője sokoldalúan mutatta be a náci terror-gépezet szörnyű gaztetteit az ártatlan zsidó áldozatok megsemmisítésében. Elemezte a politikai antiszemitizmus kialakulásának történelmi előzményeit és a hitleri nemzetiszocializmus szerepét a fajelmélet gyakorlati megvalósításában a második világháború idején, utalva a mindennapi öldöklés tébolyára. Felhívta a figyelmet a rasszizmus, az antiszemitizmus reinkarnációjának jelenkori veszélyeire, a holokauszt iskolai feldolgozásának problémáira és nehézségeire a pedagógiai folyamatban. Hangasúlyozta a pradigma-váltás szükségességét a shoá oktatásával összefüggésben.

A képzéssel kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdések megbeszélése után a megnyitó résztvevői megtekintették a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállítását.