A Holokauszt Emlékközpontban augusztus 15-én zárja kapuit a Száműzött művészet sorozat első, Késői hazatérés című képzőművészeti tárlata. A szerdai záró ünnepségen került átadásra Mészöly Munkás Béla Hajó című alkotása, melyet a festő unokája, Jean-Claude Mészöly adományozott a Magyar Nemzeti Galériának.
Csorba László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója kiállítászáró beszédében kiemelte, egy-egy ilyen tárlat révén emigráns magyar alkotók sora tud visszakapcsolódni az őket egykor száműző nemzet közösségének igazi értékeihez. „ Van visszatérés… A művészi alkotás az egyik olyan eszköz, amellyel a traumát fel lehet dolgozni, ami a folytonosságot jeleníti meg, s ennek révén lehet az újrakezdés lenyűgöző élményét újra átélni. A magyar nemzet önmagáról való gondolkodásában talán ennek a tárlatnak ez az egyik nagyszerű üzenete”.
Az emlékközpont ügyvezető igazgatója, Harsányi László elmondta: A kiállítást és kísérő rendezvényeit a SZUBJEKTÍV TÁRLATVEZETÉSEKet, illetve a művészeti foglalkozásokat több mint ezren látogatták meg. Örömmel jelentette be, hogy már készülnek a Száműzött művészet sorozat következő, 2010-2011-es programjaira, amely során a képzőművészet után komolyzenei alkotókat mutatnak majd be. A HIÁNYZÓ LÁNCSZEMEK címet viselő koncertsorozaton Korcsolán Orsolya hegedűművésznő kamarazenekarával olyan zeneszerzők műveit szólajtatja majd meg, mint Justus György, Kondor Lipót, Vándor Sándor, Kuti Sándor vagy Hans Krasa. Ősszel, a Numerus Clausus 90. évfordulójára emlékezve történeti kiállítást rendezünk a húszas évekről, melyet nemzetközi konferencia is kísér majd.
A képzőművészeti kiállítások sora sem szakad meg, ahogyan azt Basics Beatrix művészettörténész, a tervezett képzőművészeti kiállítás kurátora elmondta. „A nagyváradi iskolához tartozó három kiemelkedő, nagy életművet ránk hagyó határon túli festőt mutatunk be Baráth Mór, Tibor Ernő és Leon Alex személyében. Fontosak ők abból a szempontból is, hogy nagyon sok szálon kötődnek sokféle kultúrához.” Képeikből 2011 tavaszán nyílik kiállítás az emlékközpontban.
Az ünnepség végén Cserba Júlia, a Késői hazatérés kiállítás kurátoraként, az adományozó Jean-Claude Mészöly nevében átadta MÉSZÖLY MUNKÁS BÉLA: HAJÓ című festményét Szücs Györgynek, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettesének.
Háttér:
Mészöly Munkás Béla: Hajó
A Hajó című Hollandiában készült festmény, bár dátumot nem találunk rajta, de minden kétséget kizáróan a húszas évek legelején készült. Mészöly 1920 tavaszán körutazásra indult, melynek során hosszabb időt töltött Hollandiában. Élete folyamán ugyan később is visszalátogatott oda, de a kép komorsága, sötét tónusa egyértelműen elárulja, hogy az első hollandiai út során, a mediterrán vidék fényeinek, színeinek megismerése előtt született. A napjainkban is igen nagy forgalmat bonyolító folyami kikötőben, Nijmegenben festett alkotást uraló hajórészlet oly módon adja vissza annak hatalmas méretét, hogy az ember kicsiny voltát, törékenységét tudatosítja a nézőben. Mivel a hajó, mint motívum szinte alig fordul elő a magyar festészetben, ezért különösen nagy jelentőségű a magyar származású, de főleg külföldön dolgozó Mészöly Munkás Béla Hajó című festményének bekerülése a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe.
Cserba Júlia
A dédunoka gondolatai Mészöly Munkás Béláról
Nem könnyű az embernek a saját dédapjáról írnia, akit homályosan festőnek mondanak, beszélnie a falakon függő képeiről, amelyeket megszokásból már észre sem vesz.
E képek újrafelfedezése egy olyan család történetét jelenti, amelynek származásáról nem beszélnek; egy olyan családét, amelyet a háború tönkretett; egy élet munkájának, egy elpusztított, majd feltámasztott művészi munkásságnak, Mészöly Munkás Bélának a felfedezését.
1889-ben született, és az úgynevezett Párizsi Iskola zsidó művészeihez tartozott, azokhoz, akik nagy szerepet játszottak Európában a zsidó és intellektuális emancipációban.
Dédapám életműve erőteljes melankóliát sugároz, olyan művészetet, amelyet a judaizmus tett gazdagabbá. A legkülönbözőbb témákat ábrázolta, kezdve szülőföldje, Magyarország tájaitól a korabeli parasztok nyomorúságos szociális helyzetéig. Nem véletlen, hogy a nevét a „Munkás” előnévvel bővítette ki.
Mészöly Munkás Béla nemzetközi hírnévre tett szert, műveit a világ számos országában kiállították: Magyarországon kívül Franciaországban, Spanyolországban, Angliában, az Egyesült Államokban… Gyakran méltatják művészetének sokoldalúságát, amely a borús magyar tájaktól a napsütötte spanyol templomokon keresztül a barátok arcképéig terjed, amelyeken a vízfesték úgy tűnik remegni, mint az arcon a hús.
Ha művészete időtálló is, Mészöly Béla mindenekelőtt ember volt, akit 1942. június 22-én eltűntté nyilvánítottak. Egy ember, akinek utolsó nyomát egy auschwitzi deportáló parancs őrzi. S amennyiben meg lehet különböztetni az embert a művésztől, azt mondanám, hogy dédapám egyrészt emberi lény, aki a történelemnek azt a részét képviseli, amelyet nem szabad elfelednünk, másrészt festő, aki az élet szerelmese volt, ahogy azt képein is törekedett visszaadni.
Eva Mészöly