Nagyváradi művészeti barangolások

27 jún

Ingyenes interaktív múzeumpedagógiai foglalkozásokat szervezünk 13-18 éves iskolai csoportok számára az „Éhe a Szépnek…”– nagyváradi művészsorsok a két világháború között című képzőművészeti kiállításunkhoz kapcsolódóan. A résztvevők bepillantást nyerhetnek a múlt század eleji Várad festőiskoláinak, irodalmi és kávéházi életének nyüzsgő világába. 

Az általános bevezetőt követően a diákok rövid feladatlappal, önállóan fedezik fel a kiállítást, majd érdeklődésüknek megfelelően három téma közül választhatnak, s ennek megfelelően csoportokban tevékenykednek tovább.

1. csoport: Festőiskolák

Elismertté válni mindig nehéz. Különösen egy művésznek.  Tudjuk, nem mindegy, milyen iskolát végez valaki – így van ez ma is, de így volt a 20. század elején egy vidéki nagyvárosban, ahol a helyi művészek olyan szerencsések voltak, hogy a város, Nagyvárad anyagi és erkölcsi támogatásával szervezhették meg maguknak képzésük lehetőségeként a festőiskolákat. Kik tanítottak e festőiskolákban, hol, milyen körülmények között? Miért volt jó a művészeknek együtt dolgozni, közösen kiállítani?

2. csoport: Irodalmi kávéházak

Nemcsak Pesten és Budán léteztek ám híres kávéházak. Nagyváradon egy-egy kávéház egy-egy újság köréhez tartozóknak adott állandó találkakozóhelyet. A fiatal és haladó szellemű művészek és polgárok központja  az EMKE kávézó lett, ahol vasárnap délelőttönként együtt üldögélt Juhász Gyula és Dutka Ákos. Itt született meg a Holnap társaság ötlete. Vajon Ady Endre  miért tette át törzshelyét a váradi Korona kávéházból a Royalba? Igaz-e az a Márai mondat, hogy : „kávéház nélkül nincs irodalom”? Melyek ma a kávéházhoz hasonlítható közösségi tereink?

3. csoport: Rémálmok

Egy különös alkotó, Leon Alex képein keresztül szembesülünk a kor sötétebb arcával. Az érzékeny művész szürreális, expresszív, álomszerű képekbe vetíti érzéseit, félelmeit. Mi különbözteti meg egy rémálom ábrázolását a társadalomkritikától?  Hogyan közvetíti a tér, az ábrázolt figurák az alkotó életérzését? Vajon mit érzett meg a közelgő világégésből?

A program iskolai csoportok és kísérőjük számára ingyenes. Előzetes bejelentkezéssel látogatható.

Jelentkezés: +36 1 455-3333; info@hdke.hu

 


Schöplin Aladár: Ady Endre nagyváradi évei

“A döntő levegőváltozást Adyra Nagyvárad jelenti. Itt szakadt el kora ifjúságától, még külső vonatkozásaiban is: itt dőlt el végkép, hogy nem fog rálépni arra a polgári pályára, melyet szülei s a társadalmi szokás szántak neki, nem végzi el a jogot és nem lesz sem szolgabíró, sem másféle hivatali ember, hanem benne ragad az ujságírásban. Az irodalom mint életpálya nyilt meg előtte. De ennél is fontosabb az az elhatározó ösztönzés, amit magától a várostól, Nagyváradtól kapott.”

Nyugat 1934, 21. lapszám>>

 


Nagyvárad anno és ma