Tanévzáró sajtótájékoztató a Holokauszt Emlékközpontban

Dr. Harsányi László, a Holokauszt Emlékközpont  ügyvezető igazgatója stílusosan, „tanévzáró sajtótájékoztató” keretében ismertette az elmúlt időszak munkáját és eredményeit, futó oktatási programjait és az Emlékközpont új oktatási stratégiáját és struktúráját

A Holokauszt Emlékközpont háromirányú új oktatási stratégiát mutatott be, a hagyományos oktatási tevékenységek mellett kiemelt szerepet kap a speciális területek (művészet, szórakoztatás, sport stb.) bevonása az élményszerű oktatásba, illetve a toleranciára nevelés speciális programok által

 

Budapest, 2010. június 10. – Dr. Harsányi László az elmúlt „tanévet” értékelve elmondta, hogy a Holokauszt Emlékközpont látogatottsága hosszabb ideje dinamikusan növekszik, az elmúlt év hasonló szakaszához viszonyítva idén 53%-al növekedett az intézmény látogatóinak száma. Az attraktív programok és a magas színvonalú, interaktív állandó kiállítás, és a tematikus, élményszerű tárlatvezetések mellett a növekedésben nagy segítséget nyújtott az is, hogy a MÁV kiemelt kedvezményeket és ingyenes utazást kínál a Holokauszt Emlékközpontban programokon résztvevő diákok számára. A látogatók zömét továbbra is diákok teszik ki, így az oktatás-nevelés az intézmény fő stratégiai jelentőségű tevékenysége marad a jövőben is. Az ügyvezető konkrét célokat is megfogalmazott, amikor azt mondta, hogy szeretnék a középiskolások legalább 60%-át (évente 24 ezer diákot) elérni programjaikkal, amely szám a fejlődés jelenlegi ütemével gyorsan elérhető.

 

Az Emlékközpont oktatási jellegű tevékenységében megmarad továbbra is a hagyományos, történeti szemléletű, az állandó és vándor-kiállításokhoz köthető oktatás, de a jövőben az intézmény új koncepciója szerint egyre inkább nyit a modern eszközök és a speciális oktatási-nevelési tevékenységek felé. Már most a nevelési munka jó részét teszik ki a speciális területekhez köthető oktatási tevékenységek, amelyek célja, hogy élményszerűen, a fiatalok különböző más érdeklődési területein létrehozott programokkal neveljen. A művészeti szórakoztató tevékenységek befogadása (Brundibár gyerekopera, koncertek), a képzőművészeti programok („Késői hazatérés” tárlat), a sporthoz köthető kampányok („Tegyél te is a futball-rasszizmus ellen”) a mindenki számára nyitott, élő programokkal rendelkező ház arculatát kívánják sugallni a jövőben is.

Fontos szerep jut a tolerancia programoknak is, melynek elsődleges célja a modern élet kihívásaira való felkészítés és nevelés (másság elfogadása) és a civil attitűd kialakítása, a társadalomba beilleszkedő, felelős gondolkodású, a társadalomért tenni is akaró szemlélet formálása. Ilyen az Egy/Másért program, amely a világ összes tájáról összegyűjtött 20 sikeres tolerancia témájú projektet mutat be és ajánl a magyar tanároknak is továbbgondolásra és adaptálásra.

A Holokauszt Emlékközpont igyekszik megfelelni a modern idők kihívásainak is, hisz mai fiatalokat csak mai eszközökkel lehet elérni. Ennek jegyében a munkában egyre nagyobb szerepet kap az internet, az interaktivitás és a multimédia. Teljesen megújult a www.hdke.hu honlap, amely nemcsak az intézményi weboldal szerepét tölti már be, hanem valóságos holokauszt portál, különféle újszerű tartalmakkal és szolgáltatásokkal, de az Emlékközpont holokauszt témájú közösségi web-felület fejlesztésén is munkálkodik. Nyitottak a multimédiás tartalmakat felhasználó oktatás felé, most jelent meg az ilyen jellegű oktatási anyagokat tartalmazó első DVD, amely Salamon András „Meséld el…” című filmjét és az ehhez kapcsolható oktatási segéd-anyagokat tartalmazza.

Az intézmény továbbra is fontosnak tartja nem csak a diákok oktatását, hanem a tanárok munkájának a fejlesztését és támogatását folyamatos képzésekkel. Ezt a célt tűzte ki most OktaTÁRS néven induló három éves multiplikátor (tanárok oktatói) képző elit nemzetközi programjuk, melynek során évente 15 oktató részesül speciális képzésben nemzetközileg elismert szaktekintélyek segítségével nem csak a határokon belülről, hanem más magyarlakta területekről is.

Folyamatosan bővül az intézmény partnereinek köre is, a hagyományos partnerségek (minisztérium, OFI, Yad Vashem) mellett folyamatosan új intézmények kerülnek be a közreműködők közé a határon innen, és túl is (Andrássy Egyetem, SHOAH Alapítvány, Washingtoni Holokauszt Múzeum)

 

További információ:

Holokauszt Emlékközpont

Török Zsuzsanna

marketing és kommunikációs vezető

1094 Budapest, Páva u. 39.

Tel.: (1) 455-3318

Csatolmányok

Név Méret
Harsanyi_Martinkovits.jpg 439 KB
martinkovits-judit.jpg 549 KB
harsanyi-laszlo.jpg 604 KB
HDKE_oktatas_-sajtokozlemeny_2010_06_10.doc 42 KB
HDKE_oktatas_-sajtokozlemeny_2010_06_10.pdf 80 KB
HDKE_futballrasszizmus_muzej_program_2010.pdf 658 KB
HDKE_oktatasi-koncepcio_prezi_teljes.pdf 1 MB
HDKE_Oktatas_sajtotajekoztato_prezi_Rovid_web.pdf 978 KB