Mi motiválta a zsidók beengedését vagy kizárását egyes területeken?

Buda visszafoglalása után alig maradt kontinuus zsidó népesség Magyarországon. Ekkor azonban az új, nyugati irányból érkező zsidó bevándorlást az is segítette, hogy a távolsági kereskedelem keleti elemei (görögök, örmények) háttérbe szorultak, s szerepüket fokozatosan a Németország, Ausztria és Morvaország felől érkező zsidó kereskedők vették át. Az ország különböző jogállású és saját gazdasági érdekkel rendelkező rendi csoportjai különbözőképpen viszonyultak a betelepülő zsidósághoz. Elsősorban a nyugati országrész földesúri birtokain szívesen látták a nyugati kapcsolati tőkével és értékesítési tapasztalatokkal rendelkező, tőkeerős zsidó betelepülőket. Így alakultak ki a privilegizált zsidó közösségek, a Pálffy birtokokon Bazinban, Modorban és Pozsony-Váralján, Zichy birtokon Óbudán, a Batthyányak esetében többek között Rohoncon, Németújváron és Kőszegen és így alakult ki az Esterházyak birtokain a széles önkormányzattal rendelkező ’hét község’ (seva kehilot) is. (A 17. századi zsidó lakosság számának emelkedésében aztán az is szerepet játszott, hogy I. Lipót 1670-ben kiűzte Alsó-Ausztria zsidó lakóit, akik szintén Magyarország nyugati vidékén telepedtek le.) A nagybirtokos földesurakkal szemben a városi polgárság egyszerűen konkurenciát látott a gazdasági életben jártas nyugati bevándorlókban. A bányavárosokban való letelepülésük még a 19. század közepén is tiltott volt. Néhány megye és önkormányzattal rendelkező kerület (Kunság, Jászság) pedig a gazdasági racionalitásokon kívül eső, kifejezetten antijudaista érvek mentén tiltotta meg a zsidók letelepülését („egy nemes sem engedhet be Krisztus-tagadó és a közre ártalmas zsidót” -írja 1767-ben egy gömör megyei határozat).

What motivated the admission or exclusion of Jews in certain areas?

After the taking back of Buda, there was hardly any continuous Jewish population left in Hungary. At that time, however, the new Jewish immigration from the west was also helped by the fact that the eastern elements of the long-distance trade (Greeks, Armenians) were pushed into the background, and their role was gradually taken over by Jewish traders from Germany, Austria and Moravia. Groups of various orders in the country, each with its own legal status and economic interests, had different attitudes towards the incoming Jews. First of all, the landlorded estates in the western part of the country welcomed the capital-rich Jewish settlers with their western connections and sales experience. This is how the privileged Jewish communities were formed, on the Pálffy estates in Bazin (Pezinok), in Modor (Modra) and in Pozsony-Váralja (Bratislava-Podhradie), on the Zichy estate in Óbuda, on the Batthyánys’ estates in Rohonc (Rechnitz), in Németújvár (Güssing) and in Kőszeg, among others. It is also how the ‘seven communities’ (sheva kehilot) with their wide range local government were established on the Esterházy estates. (In the 17th century, the increase in the Jewish population was also due to the expulsion of the Jewish inhabitants of Lower Austria, by Leo I in 1670, who then settled in the western part of Hungary.) In contrast to the landlords of grand estates, the urban bourgeoisie simply saw competition in the Western immigrants with economic experience. Well into the mid-19th century, their settlement in mining towns was forbidden. Some counties and districts with local governments (Kunság, Jászság) prohibited the settlement of Jews on the basis of explicitly anti-Judaist arguments that went beyond economic rationality (‘no nobleman may admit a Jew who is a denier of Christ and a public nuisance’, according to a Gömör county resolution of 1767).