A fővárosi orthodoxia milyen kapcsolatban állt a vidéki közösségekkel?

A második világháborút megelőző időszak (1873 és 1931 között) budapesti orthodoxiájának regionális eredetét Prepuk Anikó házasuló orthodox kereskedők kapcsán nyert adatait kiegészítve Karády Viktor és Palásti Mónika elemezte. Megállapításuk szerint a fővárosi orthodoxia „tulajdonképpen egy vidéki rokonnépesség nyúlványának tekinthető, amennyiben […] a fővárosi ortodox házasok (különösen a férfiak) meghatározó többsége vidékről vagy külföldről jövő bevándorló volt”. Ezt a Budapesti Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség által Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatala számára 1932 és 1942 között évenként elküldött, a hitközség levéltárában fellelhető statisztikai adatlapok is megerősítik. Az adatlapokon a hitközség nemcsak az aktuális év orthodox híveinek számát adta meg, de a születések és halálozások éves adatait is. A hívek száma az 1932-es 38 000-ről lényegében végig folyamatos, lassú emelkedés mellett 1942-re 39 765-ig nőtt úgy, hogy a születések és a halálozások összege mindig negatív volt, tehát a hívek számának 1942-ig tartó emelkedése leginkább a pozitív bevándorlási mérleggel magyarázható. Budapest és a vidék ilyesféle kapcsolata egy radikálisan megváltozott társadalmi, demográfiai környezetben ugyan, de 1945 után is fennmaradt, hiszen ebben az időszakban a hitközségbe jelentkezők csupán 10,1%-a volt budapesti születésű, tehát a hitközségi tagság túlnyomórészt a vidéki orthodoxiából rekrutálódott.

Főváros és vidék kapcsolatában az is fontos szerepet játszott, hogy közkeletű megítélés szerint a nagyvárosi környezet -ezalatt elsősorban Budapest értendő-, nem alkalmas arra, hogy ott hagyománykövető fiatal férfiak talmudtanulmányokat folytassanak. Ezért a második világháború előtt, a Talmud tanulmányozására vágyó budapesti fiatalemberek vidékre voltak kénytelenek utazni, ha jesivában kívántak elmélyülni a talmudi tudományokban.

How was the Orthodoxy of the capital in relation to the rural communities?

The regional origins of Orthodoxy in Budapest in the period before the Second World War (1873-1931) were analysed by Viktor Karády and Mónika Palásti, supplemented by Anikó Prepuk’s data on married Orthodox merchants. According to their findings, Orthodoxy in the capital “can be considered as an offshoot of their rural kins, in so far as […] the vast majority of Orthodox married people (especially men) in the capital were immigrants from the countryside or abroad". The results of the study are confirmed by the statistical data sheets sent annually by the Budapest Autonomous Orthodox Jewish Community to the Budapest Metropolitan Statistical Office between 1932 and 1942, which are also held in the Orthodox Community archives. On the data sheets, the orthodox comminity gave not only the number of Orthodox members in the current year, but also the annual births and deaths. The number of Orthodoxy members increased slowly and steadily from 38 000 in 1932 to 39 765 in 1942, in a way that the sum of births and deaths always being negative, so the increase in population up to 1942 can be explained mainly by the positive immigration balance. This kind of relationship between Budapest and the countryside persisted after 1945 in a radically changed social and demographic environment, as only 10.1% of those who applied to the religious community were born in Budapest, so the membership of the community was predominantly recruited from rural orthodoxy.

Another important factor in the relationship between the capital and the countryside was the widespread perception that the metropolitan environment, by which is meant primarily Budapest, was not suitable for young men of traditional background to study Talmud. Therefore, before the Second World War, young men in Budapest who wanted to study Talmud were forced to travel to the countryside if they wished to study in a yeshiva.