Milyen új eszközökkel szóltak a városi orthodox ifjúsághoz?

A vallási életben megbomlott összhang helyreállítását a modern intézményektől várta a sajtó. A piac és gazdaság terén a vallásgyakorlás lehetőségét ért csorbák esetében az érdekképviseletet a Szombattartók Országos Szövetsége végezte. Felszólalt a vallástörvény betartóit hátrányosan érintő nyitvatartási és vásártartási rendeletek ellen, valamint országos jegyzéket adott ki a szombattartó kisiparosokról és kereskedőkről. A Talmud-iskolákat segélyező ’Országos Tomché Jesivósz’ szintén modern intézménynek számított, ami a korábbi közösségi, önszerveződő egyéni jótékonyság, lokális formáit terelte a nehéz gazdasági helyzetben hivatalos intézményi keretek közé. A tagessen – a boherek családokhoz történő ebédmeghívásai – helyett jesíva-menzák felállítását szorgalmazta, a tanulók közvetlen – kéregetéssel együtt járó – támogatása helyett pedig felruházási akciókat indított. Külön foglalkoztak a városi közösségi keretek között megvalósítható kóser élelmezés kérdésével. Az orthodox kóser élelmiszeripar vitáiban ugyanúgy megjelentek a nem-rabbinikus vélemények, mint a hagyományos oktatás új helyzethez alakításának kérdésében az iparos jesívák esetében. A család funkcióját hitbuzgalmi kezdeményezésére bizonyos mértékben szintén az egyletek vették át. A hitbuzgalom keretében a vallási szocializáció családi szinten megfogalmazott elvárásai és törekvései két nagyobb problémakört érintettek: a fiatalokat kibocsátó családok vallásosság terén nyújtott modelljeit, valamint a fiatalok családalapításának kérdéskörét, amelyben elsősorban a következő nemzedék elé állított orthodox/hászid emberideált rajzolták meg. A városi fiataloknak a sajtó révén több-kevesebb sikerrel vallásos tömegirodalmat is törekedtek adni.

What new tools did they use to address the urban Orthodox youth?

The press expected modern institutions to restore the harmony that had been disrupted in religious life. The National Association of Sabbos-keepers was responsible for representing the interests of the market and the economy in the event of infringements of the freedom of religious practice. It campaigned against the opening and closing hours regulations, which adversely affected religious observers, and published a national list of Sabbath-keeping artisans and traders. The ‘National Tomche Yeshivos’, which supported Talmud schools, was also a modern institution, bringing formerly communal, self-organised, local forms of individual charity into a formal institutional framework in a difficult economic climate. Instead of tagessen – lunch invitations to the families of the Bohemians – it called for the setting up of Jesuit canteens, and instead of direct support for pupils – which involved begging – it launched endowment campaigns. The issue of kosher food in urban communities was specifically addressed. Non-rabbinic opinions were as much a part of the debate on the orthodox kosher food industry as they were on the question of adapting traditional education to the new situation of industrial yeshivas. The function of the family was also to a certain extent taken over by the congregations at the instigation of the religious movement. The expectations and aspirations of religious socialisation at the family level in the context of the religious movement concerned two major problem areas: the models of religiousness provided by the families that produced young people, and the question of the formation of families for young people, in which the Orthodox/Hasidic ideal of man was primarily drawn up for the next generation. They also sought, with varying degrees of success, to provide urban youth with religious mass literature through the press.