Száz éve, 1916. november 17-én, Budapesten született Szabó Károly embermentő, akit a vészkorszak idején a „titokzatos bőrkabátosként” emlegettek.

Életét, hőstetteit közelebbről is megismerhetjük Gadó János 2012. június 14-én, a Szombat újságban megjelent cikkéből:
„Szabó Károly szerény családból származó fiatalember volt. 1941-ben annak rendje és módja szerint behívták katonának és kiküldték a keleti frontra. Szerencséje volt, megúszta, s katonai szolgálata után egyszerű írógép-műszerészként kereste kenyerét –történetesen a budapesti svéd követség gépeit is ő gondozta. Itt került kapcsolatba Fleischmann Ottó orvos-pszichológussal, aki segített neki feldolgozni a keleti fronton elszenvedett lelki traumákat. Fleischmann azonban arra is rábeszélte, hogy vállaljon részt az üldözöttek segítésében. A vak véletlen rendezte úgy, hogy 1944 júniusában ide toppant be Raoul Wallenberg, akit embermentésre küldtek a háborús Budapestre. A vak véletlen hozta magával, hogy Szabó iskolai osztálytársát, Szalai Pált 1944 októberében Szálasi egyik összekötő tisztjének nevezték ki. Szabó beszervezte Szalait, akinek segítségével iratokhoz, egyenruhához, kapcsolatokhoz jutottak. Mindezeknek igen jó hasznát vették a mentőakciók során.
Szabó legtöbbet emlegetett mentőakciójára 1945. január 8-án került sor. Ezen a napon a nyilasok betörtek egy Üllői úti házba, mely a svéd követség védelme alatt állt, és az ott összeszedett 154 embert a Duna partra hajtották. A kivégzés előtt pillanatokkal megjelent Szabó egy rendőrkülönítmény élén, és a halálra szánt embereket visszavezette az Üllői úti házba. Ott érték meg a felszabadulást.
Szabó 1945 után nem hagyta el Magyarországot, írógépműszerész cégét próbálta új életre kelteni,aminek az államosítás vetett véget. 1953-ban, az anticionista perek során őt is lefogták, és ötödmagával azzal vádolták, hogy része volt Wallenberg meggyilkolásában. Sztálin halála a pereket félbeszakította, Szabót 1953. november 15-én szabadon bocsátották. A koncepciós pert előkészítő dokumentumokat megsemmisítették.
A vádlottak egészségét a gyötrelmes vallatás és a börtön aláásta. Szabó Károly 1964-ben, 48 éves korában meghalt.”
A háború után Szabó nem dicsekedett hőstetteivel. 1947-ben a Fáklya újság, egy svédországi meghívás kapcsán derítette ki a „bőrkabátos ember” kilétét, és bírta rá, hogy egy cikksorozatban beszéljen a nyilas korszak rémtetteiről. Szabó ekkor sem a saját kockázatvállalását, hősiességét domborította ki. Történetét még legszűkebb családtagjaival sem osztotta meg.

Fia, Szabó Tamás is csak sok évvel apja halála után, 1990-ben egy újságcikkből értesült édesapja hősieségéről. Barátai és a túlélők biztatására fordult a Yad Vashemhez kérve, hogy édesapját ismerjék el embermentőként. Több, mint másfél évtizedig tartó hosszú és elemeiben groteszk ügyintézés után, 2013 decemberében vehette át édesapja Világ Igaza kitüntetését.

Szabó Tamás átveszi édesapja kitüntetését (Forrás: Süddeutsche Zeitung, 2013. dec. 19.)