„Ne csak nézz!” – nyári tematikus táborunk felhívása

  • Főoldal
  • „Ne csak nézz!” – nyári tematikus táborunk felhívása

Időpont: 2011. június 27 – július 1.

Az elmúlt hat évhez hasonlóan a Holokauszt Emlékközpont ismételten megszervezi a holokauszt történetét, helyszíneit és dilemmáit tanulmányozó nyári programját. Az egyhetes táborba mindazokat a diákokat és tanárokat várjuk, akiket érdekel, hogy milyen szereplői voltak ennek a tragédiának, milyen mindennapi döntéseik voltak és hol történtek ezek az események Budapesten.

Az elmúlt években jártunk budapesti, vidéki és határon túli helyszíneken is. Idén filmeken keresztül dolgozzuk fel a holokauszt témáját, annak a mai életünkre is hatással bíró üzenetét. Minden napnak adunk egy-egy kiemelt témát, amelyek alapján a megtekintendő filmeket, a foglalkozásokat és a meglátogatandó helyszíneket összeállítjuk. Bemutatjuk a holokauszt előtti zsidó világot, a náci propagandát, az áldozatokat, az elkövetőket, a második és harmadik generáció problémáit és a történet hatását mai életünkre. A program különlegessége, hogy mindezt elsősorban játékfilmek megtekintésével és feldolgozásával teszi befogadhatóbbá.

A tábor programjai  9-16 óra között zajlanak. A játékfilmek megtekintése mellett a résztvevőknek különböző interaktív feladatokat is meg kell majd oldaniuk, amelyek segítségével a napi témát jobban kibontjuk. A következő filmek megtekintését tervezzük: Napola – A Führer elit csapata, The Wall, Az akarat diadala, Idegenek karjaiban, A razzia, Minden vilángol, Saját szavak.

A tematikus programmal célunk, hogy a résztvevők mélyebben megismerjék a magyar és európai történelemnek ezt a tragikus részét, hogy szembesüljenek azzal, hogy a holokauszt olyan emberekkel történt meg és olyan emberek által, mint mi magunk. Kívánjuk, hogy a tanárokban és diákokban kialakítsuk a más kultúrák, közösségek megismerésének igényét. A holokauszt alatt történtek elmondásával, bemutatásával pedig az antiszemitizmus és rasszizmus elleni szeretnénk felvértezni a fiatalokat.

A programról részletesen érdeklődni és jelentkezni a következő címen lehet:

Rochy-Blau Klára (oktatas(kukac)hdke.hu, +36-30-627-3613)

A programban való részvétel feltétele a 5000 Ft regisztrációs díj befizetése, amely a program első napján esedékes. 

A regisztrációs díj tartalmazza a napi egyszeri hideg élelmiszercsomag összegét.

A regisztrációs díjon felül a résztvevőket más költség nem terheli, az oktatócsomag költségeit a Holokauszt Emlékközpont biztosítja. A vidékről érkezőknek az utazást és a szállás költségeit egyénileg kell finanszírozniuk.

Amennyiben támogatni kívánja anyagilag is a programunkat az alábbi címen jelezheti:

Rochy-Blau Klára (oktatas(kukac)hdke.hu, +36-30-627-3613)

Várjuk a jelentkezőket!

A Szervezők