100 éves a legidősebb szombathelyi holokauszt túlélő

  • Főoldal
  • Hazai
  • 100 éves a legidősebb szombathelyi holokauszt túlélő

Spiegler Elemér 1912. augusztus 24-én – száz éve – született Felsőőrön, négy gyermekes zsidó család legkisebb gyermekeként. Nyolc éves volt, amikor Szombathelyre költözött a családjával. Ma is abban a kámoni házban lakik, amit akkor vásároltak.

Suszterinasnak tanult a Kőszegi utcában, ahol egy pár cipő volt az évi bére. Ott volt segéd, majd egy dekád múltán felvételét kérte a cipő- és bőrgyárba, ahonnan később származása miatt elbocsátották. Munkaszolgálatra vezényelték, ahonnan a háború után szabadult. Családtagjai a haláltáborokban vesztek oda, Szombathelyre érkezésekor a házukat kifosztva találta. ’46 tavaszán megnősült, egy lánya, majd egy fia született.

A susztermesterséget folytatta előbb Szombathelyen, majd több helyen az országban. 92 éves korában még javította a cipőket. Ma is rendszeresen olvas, kiváltképpen érdeklik a II. világháború dokumentumai. Spiegler Elemér bácsi vidám, barátkozó természetű. Gyakran találkozhatunk vele a Szombathelyi Zsidó Hitközség székházában, hiszen fontosnak érzi, hogy amennyi időt csak lehet, hittestvérei társaságában töltsön.

Elemér bácsit 100. születésnapján köszönti a város polgármestere, a hitközség előljárói, ismerősei, barátai és családja.

Helyszín:

Szombathelyi Zsidó Hitközség I. emeleti nagyterme, Batthyány tér 9.

Időpont:

2012. augusztus 24. péntek 17 óra

A Holokauszt Emlékközpont munkatársai nevében is boldog születésnapot, jó egészséget kívánunk!

Forrás: Alpokalja Online