Kilencéves koromban, 1941 nyarán Nagyszőlősön nyaraltam a baráti Ilkovics családnál. Egy napon a családfő üzleti partnere és barátja, az ifjabbik Perényi Zsigmond báró, aki atyjától, a Főrendiház későbbi elnökétől eltérően meggyőződéses demokrata és antifasiszta volt, figyelmeztette a családot, hogy értesülése szerint az éjszaka a csendőrök razziázni fognak, és elviszik a magyar állampolgárságukat hitelesen igazolni nem tudó zsidókat.

Ilkovicsék, akik korábban a Felvidéken, tehát Csehszlovákiában éltek, ebbe a kategóriába tartoztak. A háziak megkérdezték, hogy nálam van-e a budapesti református cserkészcsapat által kiállított cserkészapród-igazolványom, ami hitelt érdemlően tanúsítja, hogy kóser, azaz éppenséggel, hogy nem kóser vagyok. Én viszont ezt a papírt a nyaralásra nem vittem magammal. Így aztán az Ilkovics családdal együtt nekem is élnem kellett Perényi Zsigmond nagylelkű ajánlatával: a sötétség beállta után, gyertyát, zseblámpát nem gyújtva, halálos csendben, hogy a személyzet ne vegye észre, belopóztunk a báró kastélyába és üres heverőkön, szőnyegeken ott töltöttük az éjszakát.

Nagyszőlősön azon az éjszakán sok zsidó embert fogtak el és szállítottak a csendőrök Kőrösmezőre. A szerencsétleneket onnan toloncolták tovább a kamenyec-podolszkiji vesztőhelyre. Az Ilkovics házaspár akkor megmenekült.

Három évvel később, amikor a magyar holokauszt folytatódott, a csendőrök marhavagonba terelték és Auschwitzba deportálták őket, ahonnan már nem tértek haza.

Kulcsár István visszaemlékezése

Forrás: Infovilag.hu>>