“A mi iskolánk – és akik hiányoznak” – fotógyűjtő pályázat eredményhirdertése

  • Főoldal
  • Intézményi
  • “A mi iskolánk – és akik hiányoznak” – fotógyűjtő pályázat eredményhirdertése
31 jan

A régvolt iskolatársak élete nem, de emlékük talán megmenthető… E gondolat jegyében a Holokauszt Emlékközpont 2010 őszén „fényképmentő” pályázatot hirdetett diákok, tanárok és helytörténészek számára. A régi, családi fényképalbumokban még ma is fellelhető iskolai csoportképeket keresték, melyen zsidó iskolás gyerekek láthatók osztálytársaik körében. Számos értékes pályázati munka érkezett, melyből a bíráló bizottság hat személyt részesített kitüntetésben.

Egy pályázati kiírás természetesen nem feltétlenül fogalmazza meg azt a mögöttes célt, amit a kiíró el kíván érni vele. Diákokat, diákcsoportokat, illetve tanárokat és helytörténész kutatókat próbáltunk megnyerni egy-egy téma feldolgozására. Kétségtelen, hogy intézményünknek igen fontos az összegyűlt archív anyag, ugyanakkor legalább annyira fontos az is, hogy aktivizáljuk a helyi közösségeket, és a kutatómunkának köszönhetően, “életre keltsük” azokat a zsidó gyerek áldozatokat, aki ma már nem élnek – még hajdani iskolájuk emlékezetében sem.

Franciaországban hosszú évek óta tradícióvá vált, hogy évente egyszer, az iskolák megemlékeznek a holokausztban meggyilkolt, hajdani tanulóikról. Ilyenkor összegyűlnek az épület előtt, kint a szabadban az egész iskola, gyerekek, tanárok, szülők és barátok, és az összegyűltek minden egyes gyerekáldozat nevével feleresztenek az égbe egy-egy luftballont. Azzal a kimondatlan céllal, hogy a szűk iskolai közösség, és rajtuk keresztül az egész társadalom nézzen szembe a múlttal.

A fotógyűjtés praktikus feladatán túl, pályázatunkkal mi is erre a második feladatra helyeztük a hangsúlyt: nézzünk szembe azzal, ami 66 évvel ezelőtt történt, amikor üres padok maradtak az iskolai osztályokban az elhurcolt gyerekek után. Nem feledhetjük, hogy Hitler Európájában, a nácik által elfoglalt európai területek egészén a zsidó gyermekek csupán 11 százaléka élte túl a háborút…

***

A pályázati munkák értékelése:

Kétségtelen, hogy mind a hat díjnyertes pályázati anyag megfelelt a kiírásunknak, és így az elvárásainknak. A bírálóbizottság alapos megfontolás után annak alapján ítélte kiválónak vagy még kiválóbbnak a pályamunkákat, hogy milyen bennük a szöveg és a vizuális anyag aránya, és mennyire volt komplex a téma feldolgozása

A bírálóbizottság egy első, és két második és három harmadik helyezést javasolt.

I díj:

Bürg Judit

A pályázó a hatvani zsidóság oktatási helyzetét kutatta a második világháború előtt. Alapos munkát végzett, a bíráló bizottság számára meggyőző volt a tanulmánya, szépek a fotói – ezért egyhangúan neki ítéltük a fődíjat.

 

II. díj:

Kelbert Krisztina

A pályázó egy osztályfénykép nyomán, a szombathelyi leánylíceum egyetlen tanulójának az élettörténetét követi nyomon, sokoldalú és elmélyült tanulmányában. Írott kutatási anyaga önállóan is megállja a helyét, és érdemes lenne publikálnia.

Illés Éva

A pályázó a bonyhádi zsidóság történetének kutatásával foglalkozik. Izraelben interjút készített 12, Bonyhádról elszármazott túlélővel. A pályázati anyagába bekerült személyes történetek részben ezekből a beszélgetésekből származnak. Az alapos kísérő szöveg szép és jó minőségű fotókhoz társult. Érdemes lenne a személyes történeteket még inkább beledogozni az anyagba.

III. díj:

Gombocz Eszter

A pályázó az óbudai zsidóság múltját kutatja, és jelen pályázatában az óbudai, Zichy utcai, zsidó elemi iskoláról gyűjtött össze információkat, személyes történeteket és fotókat. Egyik fotója 1949-ben, egy hanukai ünnepségen készült. Így Gombocz Eszternek még az óbudai zsidó élet utolsó pillanataiból sikerült valamit megörökítenie az utókornak.

Molnárné Varga Katalin

A pályázó egy 1944-ben, Kéthelyen (Somogy megye) készült óvodai csoportkép alapján derítette ki négy helyi zsidó család történetét. Külön érdekessége kutatásának, hogy az adatközlő visszaemlékező saját anyósa volt, aki sokáig nem nyílt meg még a saját családjának sem.

Dancu Pál

A pályázó egy Szatmárnémetiben működött iskola egy osztálytablója alapján indult el, és derítette fel az egyik zsidó tanuló, Kaufmann Chaja személyes történetét.

Gratulálunk a nyerteseknek!

Bíráló bizottság tagjai:

dr. Csősz László, dr. Pécsi-Pollner Katalin, Vizi Éva

Budapest, 2011. január 26.

A pályázati kiírás anyaga>>