Az árpádsáv tegnap és ma címmel tudományos konferenciát rendezett a Holokauszt Emlékközpont 2009. november 26-án neves hazai előadók részvételével. A szélsőjobboldal szimbólumait, azok történelmi, szociológiai, politológiai, kommunikációs vonatkozásait elemző konferencia nyitóelőadását Ormos Mária tartotta.
A konferencia előadásai három fő témára épülnek:
Az árpádsáv alakváltozásai és a szélsőjobboldal
Az árpádsávos zászló használata a magyar történelem során a különböző korszakokban. Hangsúlyosan a két világháború közötti szélsőjobboldali szimbólumok használatát vizsgálják az előadók. Gömbös Gyula, Szálasi Ferenc, Imrédy Béla pártjainak, mozgalmainak szimbólumai a mai szélsőjobboldalon is megjelennek. Kérdés, hogy van-e kapcsolat ezen szimbólum-használatok között.
Válság – váltás – választás
Válságok és választási eredmények közötti kapcsolatot elemzik az előadók. Két előadás az 1930-as évek választási küzdelmeivel és eredményeivel foglalkozik, különös tekintettel a szélsőjobboldali pártok szereplésére. Két további előadás a rendszerváltás utáni húsz év jobboldali radikális pártjainak választási eredményeivel foglalkozik illetve azt elemzi, vajon kikre, miért hat a jobboldali ideológia.
Antiszemitizmus, a szélsőjobboldal szimbólumai, identitásértelmezések
Sokan úgy vélik, napjainkban felerősödött az antiszemitizmus és holokauszttagadás gondolata s ezek a gondolatok az árpádsávos lobogót lengető szélsőjobboldali erők körében terjed. Az elmúlt húsz év közvélemény-kutatásai alapján ennek valóságalapjára keresik az előadók a választ. A mai modern világban a hagyományos szimbólum használatokon túl a mindennapi használati tárgyainkon is (pl. autómatrica, zokni, póló) fölfedezhetjük a szélsőjobboldali szimbólumokat, sőt az interneten is egyre több ilyen honlap létezik. Milyen politikai identitás húzódik meg e mögött? Milyen üzleti lehetőséget jelent mindez? A régi szimbólumok ugyanazzal a jelentéssel bírnak mint egykor? Az előadók ezekre a kérdésekre keresik a választ.
Kapcsolódó tartalmak:
A konferencia programja
Az előadások rövid összefoglalói