A Holokauszt Emlékközpont és a Soha többé soá! Alapítvány közös erejével létrehozott, illetve a Zsidó Hitközösség és a Hit gyülekezete által támogatott Auschwitz Album – Rólunk, nekünk, nélkülük című kiállításnak 2011. október 3-7 között a békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium adott otthont.

Öt nap alatt az egyéni látogatók mellett 40 diákcsoportnak, összesen 1070 főnek mutatta be rendhagyó módon a vándorkiállítást 30 középiskolás tárlatvezető egy egyetemista segítségével. A diákok így fogalmazták meg tapasztalataikat: „Talán a bemutatott képek nem szólhatnak egyformán mindenkihez, a befogadók többsége érdeklődve hallgatta tárlatvezetésünket, sok diák elárulta, örült, hogy kortársakkal beszélhetett a Holokausztról, tanár- diák alá- fölérendeltségi viszony nélkül.” „A fiatalok, akik részt vettek a kiállításon, más szemléletmóddal mentek el, mint amivel jöttek, reméljük, ha életük során szélsőséges véleményekkel és tanokkal találkoznak, eszükbe jutnak az itt látott képek és tanultak.”

A cikket írta: Gulyás Éva

Megjelent: Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karának honlapján

Diákok visszajelzéseiből válogattunk

Gajdács Balázs

„Meg szeretném köszönni a lehetőséget, hogy részt vehettem az Auschwitz Album – Rólunk, nekünk, nélkülük vándorkiállításon. Nagyon jól éreztem magam. Külön kiemelném a Pécsi Tibor által tartott felkészítő órákat, melyeket nagy érdeklődéssel és izgalommal hallgattam. Különösen nagy élményben volt részem, hogy személyesen is részt vehettem a tárlat szállításában, összeállításában és a kialakításának megszervezésében. A tárlatvezető párok profi módon vezényelték le a kiállítást, köszönhetően Tibor felkészítő óráinak és persze saját szorgalmuknak. Örülök, hogy ehhez a csapathoz tartozhattam. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy ezzel a fontos témával foglalkozhattam, bár nagy dolgokat nem vittem véghez, de mégis úgy érzem, hogy ez sokat jelent a Holokauszttagadás elleni harcban. Ezek a fiatalok, akik részt vettek a kiállításon, más szemléletmóddal mentek el, mint amivel idejöttek. Ha életük folyamán szélsőséges véleményekkel és tanokkal találkoznak, eszükbe jutnak az itt látott képek, hallott történetek és nem hisznek majd a  náci eszméknek. És megakadályozzák, hogy Holokauszt és hozzá hasonló népirtások megtörténjenek.

Köszönöm még egyszer a lehetőséget, a kutatásokat továbbra is folytatom és remélem lesz még lehetőségem ebben a fontos munkában részt venni.”

Lenhard Zsuzsanna

„Szerintem jó volt a csütörtöki gyorstalpaló. Rengeteg információt tartalmazott, bár egy kicsit tömény volt, hogy egy nap alatt kaptuk az összes információt. Örülök neki, hogy mind azt, amit ott hallottunk megkaptuk írott formában, mert hétvégén olvasás közben több időm volt átgondolni a történéseket. A csütörtöki megvendégelést köszönöm.

A tárlatvezetés számomra nagy kihívás volt, amit úgy érzem nem teljesítettem rosszul. Először a Bartók Béla Zeneiskola egyik osztálya volt nálunk, akik sajnos nem nagyon figyeltek. Ez a tárlatvezetést is megnehezítette. Másodjára a saját osztályunkat vezettük körbe Petrával, ami annyiból volt könnyebb, hogy jobban figyeltek és volt időnk átgondolni, hogy melyik képnél mit mondjunk, hogyan fejezzük ki magunkat. Annyiból viszont nehezebb volt, hogy ismertek.

Még hétfőn volt a megnyitó is, ami szerintem érdekes volt. Már csak a hangulatért is megérte elmenni. Talán még jobban átéreztük az ott elesettek és családjaik érzéseit. A csütörtök után ez volt az egyetlen olyan időpont, amikor mindannyian láthattuk egymást és összeismerkedhettünk. Az hogy mindenki kapott egy-egy képet, amit bemutathatott, azért volt előnyös, hogy a másiktól tanulhattunk és mindannyian részt kaptunk a megnyitón. A vendégek is fűztek egy két gondolatot az egyes képekhez vagy az Auschwitzhoz kapcsolatosan történelmi vagy családi gondolataikat mondhatták el. Szeretném megköszönni a vendéglátást is, amit kaptunk.

A harmadik osztály, akiket mi vezettünk a Közgé egyik osztálya volt. Talán ez az osztály figyelt a legjobban, aminek az egyik oka az lehetett, hogy a mikrofon által mindenki hallotta, amit mondtunk. Ennél az osztálynál már mi is rutinosabbak voltunk és ez volt az egyetlen olyan csoport, amikor nagyjából képenként váltottuk egymást. Szerintem ez sikerült a legjobban.

Az osztályunkon kívül a másik két csoportnak nem volt kérdése, ami szerintem egy pozitív dolog. A Keményes osztálynál is inkább arra panaszkodtak, hogy a háttérzaj miatt nem hallották, hogy mit mondtunk. Ekkor még nem volt mikrofon nálunk.

Hallottam pozitív és negatív kritikákat a tárlattal és a vezetéssel kapcsolatban, de szerencsére túlnyomórészt pozitív volt a visszhang.

Örülök, hogy kipróbálhattam magam a tárlatvezetésben, hiszen így megtapasztalhattam, hogy mennyire nehéz és könnyű egyben ez a munka, valamint azt, hogy a diákok figyelmét mennyire nehéz lekötni.

Többek között szeretném Gulyás Évinek megköszönni a segítséget és azt, ahogy viszonyult a dolgokhoz. A csütörtöki oktatást, a két oktatónknak és a szervezőknek a szervezést. Köszönöm, hogy részt vehettem és úgy érzem, bármikor újra elvállalnám ezt vagy valami ehhez hasonló dolgot, hiszen jól éreztem magam, új tapasztalatokat, ismereteket szereztem és egyben új barátokat is.”

Takács Barbara

„A tárlatvezetést akkor tudtuk élvezni, amikor a hallgatóság is élvezte. 3 vezetésből 2 csoporttal nagyon jól éreztük magunkat: ők kérdeztek, figyeltek, érdekelte őket a mondandónk. A Közgé csoportja a tárlatvezetés után még beszélgetni is ott maradt velünk. Az utolsó csoportot viszont gyakran kínlódás volt vezetni, mert az osztály fele nem figyelt, beszélgetett és a témához való hozzáállása borzalmas volt. Aki próbált figyelni, mert érdekelte a tárlat, azt a többiek cikizték, lökdösték. Talán ezek a képek nem szólhatnak ugyanúgy mindenkihez, bár a befogadók 80%-a érdeklődve hallgatta a vezetést, a maradék 20%-ot a téma hidegen hagyta, vagy olyan állásponton volt, amit képtelen voltunk megváltoztatni. Sok embertől hallottuk vissza, hogy örültek annak, hogy kortársak beszéltek nekik a témáról, így nem volt tanár- diák alá-fölérendeltségi viszony. Összességében nagyon élveztem és köszönöm a lehetőséget.”

Zsiros Viktória

„Nekem nagyon tetszett ez a hét. Új embereket ismertem meg, ami nagyon jó és mellette még tanultam is erről a témáról, és ez jól fog jönni az érettségin is. Tetszett, hogy diákként mesélhettem el ezt a sok szörnyűséget más diákoknak. Felejthetetlen élmény volt és jó lehetőség, szerettem együtt dolgozni más diákokkal.”

Hajdú Jordána

„Nagyon jól éreztem magam a tárlatvezetés betanulásától kezdve a megnyitón át, a csoportokkal való munkát, egyszóval mindent. Úgy vélem, hogy ez a kiállítás nagyon nagy segítség az én korosztályom számára.

Ma már, ha kimondjuk azt a szót hogy zsidó vagy cigány, rögtön negatív jelzőkre, emberekre gondolunk, holott ez nem így van.

Az sok mindent számít, mit tanul az ember otthon és mit tanul az iskolában, hogyan hat rá az őt körülvevő környezete. Sok gyerek nem is tudja, mit beszél mikor lezsidóz valakit, és úgy gondolom, hogy ez a kiállítás nem csak a holokausztot mutatta be, hanem azt is, hogy Auschwitzban nem csak zsidókat gyilkoltak meg hanem embereket, magyar embereket, akik ugyanolyanok mint ők, csak a származásuk miatt küldték őket halálba. Remélem, mindenki elgondolkodott a kiállítás után arról, hogy mit is jelent neki az a szó hogy zsidó.

A tárlatvezetés során nagyon fontos tapasztalat volt, hogy miután megszólítottuk azokat, akik nem nagyon figyeltek és érdekességeket mondunk nekik az SS-ekről vagy a túlélőkről, a figyelmük valahogy mindig egyre inkább felvillanyozódott…

Voltak olyanok akik pl: nem mertek hangosan kérdezgetni, de a végén odajöttek és beszélgettek velünk.

Nagyon hálásak vagyunk ezért a lehetőségért mindenkinek, aki lehetővé tette ezt az egy hetes “világító lámpást a sötétben”, itt Békéscsabán.”