2021. október 19 -én és 20 -án a Holokauszt Emlékközpont és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat közös szervezésben kétnapos nemzetközi konferenciát rendez Elválasztva a társadalomtól – A zsidó gettók Európában és Magyarországon címmel az Emlékközpont zsinagógájában.

A konferencián Európából, az Egyesült Államokból és Izraelből érkezett kiemelkedő kutatók magyarországi kollégáikkal együtt elemzik a nácik által megszállt területeken lezajlott gettósítási folyamat általános jellemzőit, valamint a Baltikumtól Belgiumig rámutatnak az egyes országokra jellemző sajátosságokra. A konferencia második napját a tragikus történet magyarországi fejezetének szenteljük.
A konferencia mindkét napján magyar és angol tolmácsolást biztosítunk. A személyes részvétel mellett az eseményt az Emlékközpont Facebook oldalán (magyar nyelven) és YouTube -csatornáján (angol nyelven) is közvetítjük. Amennyiben személyesen szeretne részt venni az eseményen, kérjük, regisztráljon a https://bit.ly/2WKVtZF címen, online részvétel esetén is megköszönjük, ha regisztrál.

További információkért tekintse meg a mellékelt programot és az előadások kivonatát a program alatt.

Absztraktok – 1. nap

Dan Michman “Gettó”: A fogalom története és jelentősége a holokauszt megfelelő megértéséhez”
A Yad Vashem és a Bar-Ilan Egyetem emeritus professzora
Sok történész eddig úgy vélte, hogy a gettók létrehozása egyértelműen jól kiszámított és bürokratikus intézkedés volt, amelynek célja a zsidók elkülönítése volt a társadalomtól, és amely intézkedés a végső megoldáshoz vezető fejlemények egyik szakasza volt. Ez az értelmezés azon alapult, hogy Heydrich 1939. szeptember 21-én, az Einsatzgruppen parancsnokaival tartott találkozóján a koncentráció gondolata és – külön-külön – a “gettó” kifejezés is szóba került.
Ez a felfogás azonban téves. A “gettó” kifejezésnek hosszú kulturális története van, amely a tizenhatodik században kezdődött. A német zsidó diskurzusban a náci párt 1933-as hatalomra jutása után a kifejezést metaforikusan használták. Kezdetben a náci bürokraták is ebben a jelentésben használták. A kifejezést azonban a két világháború közötti lengyelországi zsidó diskurzusban is intenzíven használták a “gettós” élet, azaz a szegény zsidók által sűrűn lakott, lepusztult városrészekben lévő élet megszüntetésének szükségességével kapcsolatban. A “gettók” e diskurzus szerinti jelentését a német Judenforschung (“akadémiai” zsidókutatás) tette igazán magáévá. E megközelítés szerint a “gettókban” koncentrálódó kelet-európai zsidók jelentették a zsidó hatalom és veszély forrását. Lengyelország lerohanásakor a német csapatok és hatóságok találkoztak ezekkel a “gettókkal”, és meg kellett birkózniuk velük. A fokozatos és szisztematikus reakció – amelyet a helyi parancsnokok és adminisztrátorok határoztak el – az volt, hogy a lengyel zsidókat a már meglévő gettókban (=zsidónegyedekben) fogták el. A megszállt Lengyelországban 1939 októberétől létesítettek gettókat, de a legtöbbet 1941 tavaszától. A jelenség a Szovjetunió megszállt területein röviddel a Barbarossa hadművelet kezdete után terjedt el, Románia lemásolta Besszarábiában, Bukovinában és mindenekelőtt Transznisztriában, és ez végül Magyarországon tranzitgettók formájában valósult meg. Az összes gettót, mintegy 1200-at, Kelet-Európában hozták létre, kivételt csak Theresienstadt és Szaloniki jelentett. Hangsúlyozni kell, hogy a gettójelenség kialakulása és megvalósulása különbözött a Judenräte (Zsidó Tanácsok) sokkal szisztematikusabb telepítésétől és korábban elképzelt jelenségétől. Végül a gettók soha nem váltak teljes rendszerré, és még Kelet-Európában is számos kisebb zsidó közösség élt a deportálás pillanatáig gettón kívül.

Jan Grabowski “A lengyelországi gettók 1939-1944. Áttekintés.”
Professzor, Ottawai Egyetem
Nem sokkal Lengyelország elfoglalása után a németek megkezdték a zsidó lakosság gettósításának végrehajtását. A gettókat (amelyek közül az elsőt még 1939 vége előtt létrehozták) mind a Generalgouvernementben, mind a közvetlenül a Birodalomhoz csatolt területeken létrehozták. Bár a legnagyobb gettók közül néhányat (mint például Varsó, Lodz, Krakkó) fallal zártak el, a kisebb “zsidó lakónegyedek” többsége viszonylag nyitott maradt, az “árja” oldaltól csupán gyenge kerítéssel és szögesdróttal elválasztva. Az előadás a gettókon belüli társadalmi, politikai és gazdasági dinamikára, valamint a német politikára és a zsidó lakosság külvilággal való kapcsolataira fókuszál. Ugyanígy kitérek majd az elsődleges (felszámolás előtti) és a másodlagos (maradék) gettók kérdésére is.

Silvia Goldbaum Tarabini Fracapane “18 hónap Theresienstadtban: a dániai zsidók élete a gettóban”
Független kutató
Az 1943 októberében Dániában végrehajtott “Judenaktion” után 470 zsidót deportáltak a theresienstadti gettóba. Öt hónap múlva kezdtek élelmiszercsomagokat kapni Dániából, ami jelentősen javította életkörülményeiket és helyzetüket a gettóban. A további transzportok alól felmentve a dán deportáltak 89%-a túlélte a 18 hónapos fogságot, és 1945 áprilisában szabadon engedték őket, majd Svédországba szállították.
Az évek során a túlélők legalább egyharmada tanúvallomást tett. Ez a hatalmas dokumentáció betekintést nyújt a mindennapi életbe Theresienstadtban, ahol a 20 éves Isidor Schindelheim 1945 áprilisában így fogalmazott: “Egyfelől nagy volt a nyomor, másfelől viszont koncertekre, futballmeccsekre és különböző szórakoztató eseményekre lehetett járni”.
Előadásom mikrotörténeti megközelítésben a theresienstadti gettó mindennapi életének aspektusait tárja fel a Dániából deportáltak szemszögéből.

Martin C. Dean “Gettók a balti államokban a német megszállás alatt, 1941-1944”
A Babyn Yar Holokauszt Emlékközpont kutatója
A balti államokbeli holokauszt történetírása sokáig a lettországi és litvániai nagyobb gettókra összpontosított, és elhanyagolta a gettósítás szerepét az 1941-ben vidéken végrehajtott tömeges lövöldözésekben. Újabb tanulmányok – Christoph Dieckmann, Menakhem Barkagan és mások tollából – azonban kimutatták, hogy Litvániában több mint 100, Lettországban pedig mintegy 29 gettót hoztak létre. Sok közülük rövid életű volt, és elsősorban arra szolgált, hogy a zsidókat a gyilkosságok előtt rövid időre koncentrálják. Ennek ellenére a zsidókat a nem zsidó lakosságtól elkülönítve szállásolták el, és kényszermunkának, vagyonuk elkobzásának és a megkülönböztetés más formáinak voltak kitéve.
Ez az írás a gettósodás mintáit vizsgálja a balti államokban, konkrét példákon keresztül. Ezek bemutatják, hogy a sok kisebb és rövid életű gettót hogyan használták fel a zsidó lakosság koncentrálására és a megsemmisítés folyamatának megkönnyítésére. A helyi kollaboránsok szerepét és a német gyilkos osztagokkal való együttműködésüket is megvizsgáljuk. Végül áttekintjük a nagyobb gettók, kényszermunkatáborok és koncentrációs táborok történetét ebben a régióban, mivel a “munka általi megsemmisítés” politikáját itt egészen a náci megszállás végéig alkalmazták.

Matej Beranek “Átmeneti táborok a Szlovákiából való deportálás első hullámában 1942-ben.”
Kulturális promóciós menedzser, SNM-MJC-Sered’ Holokauszt Múzeum
A szlovák állam fennállásának kezdetétől fogva zsidóellenes jogszabályokat vezetett be. A zsidókat megfosztották alapvető emberi és polgári jogaiktól, és kizárták őket a gazdaságból, a kultúrából és a közéletből. 1941. szeptember 9-én a szlovák kormány rendeletet fogadott el a zsidók jogállásáról – ez a Zsidó Kódex néven ismert. A Zsidó kódex az egyik legszigorúbb jogszabály volt a szlovák állam fennállásának időszakából, az 1939-1945 közötti évekből. Ez röviddel a szlovák területről való deportálás előtt történt. A deportálás 1942 márciusában kezdődött, és a szlovák állam hatóságai tranzittáborokat hoztak létre a deportálás megszervezésére. Ezek közül kettő a szerencsi és a nováki munkatáborok része volt. A másik hármat Pozsony-Patrónkán, Zsolnán és Poprádon hozták létre. A tranzittáborok a Szlovákiából történő deportálás első hullámának meghatározó elemei voltak, ezekből a táborokból szervezték meg a Lengyelország megszállt területein lévő megsemmisítő táborokba történő szállításokat.

Lauren Schram “Egy gettó falak nélkül”
Senior Reasercher, Kazerne Dossin, Mechelen
Amikor a nácik meghódították Belgiumot, figyelembe kellett venniük a megszállás összetett körülményeit. Túl kevesen voltak ahhoz, hogy az országot anélkül irányítsák, hogy belga közvetítőkre kellett volna támaszkodniuk, különösen a “zsidókérdés végső megoldásának” végrehajtásához. A nácik egy pragmatikus rendszer mellett döntöttek, és katonai közigazgatást állítottak fel. Nyugat-Európában nem tudtak úgy bánni a zsidó lakossággal, mint keleten. A zsidóirtás ott nem vállalta a korlátlan barbárságot, bár ez maradt a nácik egyik fő célja. A zsidók kirekesztésének folyamata Belgiumban más időkeretben zajlott. Végrehajtása lassabb és diszkrétebb volt, de még mindig a nagyobb hatékonyságot kereste. Belgiumban a zsidókat fokozatosan kirekesztették közigazgatásilag, gazdaságilag, szakmailag és társadalmilag a lakosság többi részéből, és végül a sárga csillaggal bélyegezték meg őket. Teljesen elszigetelten egy falak nélküli gettóban végezték. Ráadásul a zsidó lakosságnak egy zsidó tanácsot, a Zsidók Szövetsége Belgiumban nevű szervezetet hoztak létre, amely a Sipo-SD kezében lévő eszköz volt. Miután a zsidó lakosságot ilyen kiszolgáltatott helyzetben hagyták, a nácik megkezdhették a népirtó deportálást.

Absztraktok – 2. nap

Frojimovics Kinga „Gettósítás Magyarországon 1944-ben”
Történész-levéltáros, Vienna Wiesenthal Institute for Holocaust Studies, Ausztria
Előadásomban először a magyarországi gettók és gyűjtőtáborok létrehozásának jogi, közigazgatási hátterét, a magyar kormányzati adminisztráció szerepét mutatom be. Ezt követően három város – Szombathely, Nyíregyháza és Hódmezővásárhely – példáján keresztül elemzem mekkora mozgástere volt a helyi vezetésnek, mennyi minden múlott emberségükön vagy embertelenségükön.

Simon Attila „Eltérő utak azonos vége. Gettók és gettósítás a visszacsatolt felvidéki területeken”
Dr. habil, az MTA külső tagja
A visszacsatolt felvidéki területek holokausztja részben még ma is feltáratlan téma. Ezért előadásomban a felvidéki gettósítás folyamatának legfontosabb eseményeit kívánom bemutatni, kitérve ara, hol hoztak létre a visszacsatolt területeken gettót és honnan történt a térség zsidó lakosságának deportálása. Mivel a trianoni Magyarországgal ellentétben a két háború közötti Csehszlovákiára nem volt jellemző az antiszemita közbeszéd, azzal is foglalkozni kívánok, hogy okozott-e ez különbséget a zsidóság sorsában, illetve abban, ahogyan a felvidéken élő keresztény lakosság a gettósítás és általában a holokauszt folyamatához viszonyult.

Németh Edit Linda „A vidéki gettók vizualizációja a Holokauszt Emlékközpont gyűjteményi forrásai alapján”
Történész, Holokauszt Emlékközpont
A Holokauszt történetének rendkívül szerteágazó forrásanyagának talán legfőbb hiányossága a vizuális, vagyis képi- illetve filmes megjelenési formák, ezen belül is kiemeleten a korabeli, valós időben készült felvételek. A Magyarországon hihetetlen gyorsasággal lezajlott gettósítási folyamat kapcsán elenyésző fotografikus forrás áll a kutatók rendelkezésére. A Holokauszt Emlékközpont Gyűjteményében található források – melyek kivétel nélkül mind fotográfiák – alapján, ha meglehetősen szűkös keretek között is, de lehetőség nyílik a gettók vizuális formában történő bemutatására.

Szívós Erika „Csillagos házak Budapesten 1944-ben: rendhagyó gettósítás és annak tapasztalatai”
Tanszékvezető egyetemi docens, ELTE BTK Történeti Intézet
Miután 1944 júniusára végbement, illetve még zajlott a magyarországi zsidóság tömegeinek gettósítása és deportálása, a gettósítás Budapesten 1944 júniusában sajátos formát öltött. A más országokban, illetve vidéki magyar városokban számos helyen követett gyakorlattól eltérően Budapesten – ekkor még – nem egy-egy kijelölt területre koncentrálták a faji törvények értelmében zsidónak minősülőket, hanem létrehozták az ún. csillagos házak minden kerületre kiterjedő rendszerét.
Az előadás a csillagos házak létrejöttének és fennállásának történetét vázolja fel, rámutatva egy-egy budapesti kerület specifikumaira. Kitér egyebek között a belső VII. kerület sajátosságaira is: ez volt az a városnegyed, ahol később Pesten az ún. nagy gettót kijelölték. Az előadás hangsúlyt helyez a csillagos házas rendeleteket követő lakossági reakciókra, a csillagos házakban élő emberek mindennapi tapasztalataira, a zsidók és nem zsidók közti kapcsolatokra is. Végül röviden érinti a csillagos házak háború utáni, illetve mai emlékezetének kérdését is.

Lugosi András „A nagyipari tömeggyilkosság megcsonkított logisztikája és a szovjet felszabadítás között
Megírható-e a pesti nagygettó térbeli története?”
Budapest Főváros Levéltára
Szálasi Ferenc, nyilas nemzetvezető 1944. november 17-én adta ki Memorandumát a zsidókérdés rendezéséről, amelyben a budapesti gettók létrehozásáról is határozott. Nem sokkal ezután november 25-én Himmler, az SS birodalmi vezetője felrobbantatta Auschwitz II-ben a még megmaradt három krematóriumot, és ezzel eldőlt, hogy a pesti gettósítás újabb szakaszát nem követi Auschwitzba irányuló tömeges deportálás, majd elgázosítás, azaz a pesti nagygettó nem azt a funkciót fogja betölteni, amit a végső megoldás logisztikai gépezetében a gettók általában betöltöttek a Harmadik Birodalomban. Felvetődik a kérdés, hogy akkor miért is hozták létre mégis?
Ez a kérdés azonban a holokauszt kutatás nemzetközi fórumainak legalább egy részében régebb óta vitatott, átfogóbb kérdésfelvetésig vezet el, miszerint a nácik zsidópolitikájában a végső megoldásig vezető út rekonstruálásán túl középpontba kell-e állítanunk az európai zsidóüldözések földrajzát, vagy pontosabban fogalmazva annak térbeli logikáját. Előadásomban amellett fogok érvelni, hogy a modern magyar antiszemitizmusban már a 19. századtól kezdve is megfigyelhető az a jelenség, amit Rob Shields, brit földrajztudós térelmélete nyomán a társadalmi jelenségek spatializációjának, térbelivé tételének nevezhetünk. A földrajzban végbement ún. térbeli fordulat nyomán tehát azt mondhatjuk, hogy a zsidóellenesség és a zsidók társadalmi kirekesztésének előbb homályos elképzelései, később tömeggyilkos politikai programjai egyfajta térbeli leképződésen mentek keresztül, amelyet a korszakban oly gyakran használt kifejezések, mint a térfoglalás vagy az élettér nemzetiszocialista fogalma is jeleznek.
Ezek a megfontolások azonban a pesti nagygettó történetének empirikus vizsgálatát illetően arra késztetnek minket, hogy közelebbről is szemügyre vegyük azt a folyamatot, amelynek során a pesti zsidónegyedben a városi tér politikai átszervezése ment végbe 1944-45 fordulóján. Amennyiben ez új belátásokkal képes hozzájárulni a budapesti holokausztról meglévő tudásunkhoz, annyiban mondhatjuk majd, hogy az angolszász földrajzban végbement térbeli fordulatnak van létjogosultsága a holokauszt utolsó fejezetének megértésében.

Csonka Laura „A nemzetközi gettó létrehozásának körülményei”
Történész, levéltár-pedagógus, Magyar Nemzeti Levéltár
1944 novemberében a magyar hatóságok a semleges országok által védett zsidók számára Újlipótváros területén megszervezték a nemzetközi vagy más néven, a kis gettót. Előadásomban a nemzetközi gettó sajátosságainak ismertetése mellett a létrehozásának körülményeiről, a semleges országok diplomatáinak ebben betöltött szerepéről és a gettóba költözés nehézségeiről szeretnék áttekintést adni a korabeli források felhasználásával.

Fedinec Csilla „Lili Jacob hazája”
TK Kisebbségkutató Intézet 
Oren Baruch Stier megfogalmazása szerint a holokauszt ikonok a történelmi eseményeket és az emlékeket könnyen felfogható szimbólumokká desztillálják. Ilyen ikon Anne Frank vagy Lili Jacob Meier. Lili hazája – Kárpátalja, amely zsidó és ruszin történelmi-kulturális szempontból is jól körülhatárolható régiója a történelmi Magyarországnak az egységes közigazgatás alá rendezés hiánya ellenére. Az első és a második Csehszlovák Köztársaság időszaka feldarabolja országon belül Szlovákia és a Podkarpatszka Rusznak nevezett tartomány, valamint határon átívelően Csehszlovákia és Románia között. A revízióval a régiót ismét egy államhatalom uralja, ám a területi egység a kialakított külön közigazgatási szervezet ellenére sem jön létre. Elsősorban Kárpátalját érintette 1941-ben a „rendezetlen állampolgárságú” zsidóság kitoloncolása. 1944-ben a deportálásra kijelölt magyarországi területek közül ez az I-es zóna. Az I-es zónán belüli életet mutatjuk be dokumentumok és a korabeli sajtó anyagai alapján.

Gidó Attila „Gettók Észak-Erdélyben”
PhD, kutató, Román Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár 
Előadásomban arra keresek választ, hogy az észak-erdélyi gettósítási folyamat, a gettók működése és kiürítése mennyiben egyezett meg a magyarországi és nemzetközi tipológiával, illetve mennyire tért el azoktól.
Az alapvető eltérés elsősorban a korai, és hosszú távon működő lengyelországi, litvániai gettókhoz képest mutatkozott meg. Azokban az összegyűjtött zsidóságnak volt ideje megszervezni az életét és valamiféle működési rendszert kiépíteni, amelynek a mindennapi életéhez hozzá tartozott a rendszeres munkavégzés, a gazdasági tevékenységek, és a különféle intézmények működtetése. Ezzel szemben az észak-erdélyi gettókban egy működő rendszer kialakítására sem lehetőség, sem idő nem volt. A hosszú ideig, akár évekig is fennálló lengyelországi, litván, vagy fehérorosz gettók kronológiájában meglévő lépcsőfokok teljesen hiányoztak az észak-erdélyiekéből.

Jakab Attila „Zsidónak minősített keresztények a magyar gettókban 1944-ben”
Történész, Holokauszt Emlékközpont
A dualizmus idején a polgárosodó és magyar identitású zsidókkal szemben egyfajta elvárás volt a megkeresztelkedés és a betérés valamelyik keresztény felekezetbe (katolikus, református, evangélikus). Az első világháborút követően azonban a zsidókérdés közéleti megjelenése mintegy törvényszerűen hozta magával a konvertitákkal szembeni bizalmatlanságot és ellenérzést. Szabó Dezső már 1921-ben világosan fogalmazott: „az a zsidó, aki átkeresztelkedik, ha kell, naponta kétszer […] a legveszélyesebb típus, ezt küldi a félelmetes faj előre, hogy a népek kebelében elfoglalják az elővárakat […] ezek a nemzeti színű, magyar és keresztény zsidók az emberiség leghitványabb söpredékei, s életösztönünknek ezeket kell legelőbb eltüntetni a magyar életből.” Erre 1944-ben került sor, amikor a fajilag zsidónak minősített keresztényeket szintén gettósították, majd deportálták. Előadásomban arra reflektálok, hogy mi volt a keresztény egyházak magatartása a zsidótörvények idején, és mit jelentett zsidónak minősített kereszténynek lenni a magyar gettókban.

Pejin Attila „Gettók a Délvidéken”
Történész-muzeológus, Zentai Városi Múzeum
Miután a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozási szerződés aláírásának reakciójaként 1941. március 27-én Belgrádban heves tüntetésekre került sor, majd puccsal megdöntötték az aktuális kormányt, Hitler Jugoszlávia lerohanása mellett döntött, s ebben számított Olaszország, Bulgária és Magyarország részvételére is. Mivel április 10-én sor került a Független Horvát Állam kikiáltására, a hivatalos magyar politika nem tartotta tovább érvényesnek a meg nem támadási szerződést, s részt vett Jugoszlávia lerohanásában. Cserébe Magyarország visszakapta a Bácskát, a baranyai háromszöget és a Muraközt, ám (az elvárások ellenére) a Bánságot német katonai igazgatás alá helyezték, a Szerémség pedig a Független Horvát Államhoz került. Így tehát a Trianon előtt „Délvidékként” emlegetett területek zsidóságának sorsa egy ideig eltérően alakult, a végkimenetel azonban mindenütt ugyanaz a tragédia volt.
Előadásomban elsősorban a Magyarország által visszacsatolt területek zsidóságával foglalkozom, röviden kitérve a zsidótörvények, ill. diszkriminatív intézkedése ide való kiterjesztésére, majd részletesebben foglalkozva a német megszállás utáni gettósítással, majd deportálással; a történelmi folytonosság, illetve az eltérő specifikumok miatt azonban a másik két területről – a Bánságról és a Szerémségről – is szót ejtek.

Megvalósul a Magyar Kormány támogatásával

(Borítókép: Fortepan)