A roma holokauszt (Pharrajimos) emléknapja

  • Főoldal
  • A roma holokauszt (Pharrajimos) emléknapja

Memorial day:

A Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának 1972-es határozata alapján augusztus 2-a a roma holokauszt nemzetközi emléknapja. 1944. augusztus 3-ára virradó éjjel számolták fel a nácik az auschwitz-birkenaui lágerben kialakított cigány családi tábort. Közel háromezer férfit, nőt és gyermeket pusztítottak el a gázkamrákban. Velük együtt ezen a napon a II. világháború alatt Európa-szerte tízezrével meggyilkolt szintikre és romákra is emlékeznek.

Megemlékezések

 


2013. augusztus 2.

Közös megemlékezés a Roma Polgári Tömörüléssel


A Holokauszt Emlékközpontban tartott megemlékezésen Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára, Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke, a Fővárosi Cigány Önkormányzat vezetője és Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója mondott nyitóbeszédet. Hangsúlyozták: ” a pharrajimos nem a gázkamrákkal, hanem a kirekesztő gondolatok megszületésével kezdődött.” A beszédeket követően Ifj. Sánta Ferenc, Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas hegedűművész és zenekara adta elő Jules Massenet Thais – meditáció című művét és a Cigányhimnuszt, melynek hangjainál a  jelenlévők mécseseket gyújtottak az áldozatok emlékére. Az emléknap programja Varga Ágota, Balázs Béla-díjas rendező Pharrajimos című dokumentumfilmjének vetítésével zárult. Bővebben>> Fotó: MTI/Beliczay László

 


2012. augusztus 2.

Megemlékezés a Tom Lantos Intézettel


Az eseményt Dr. Botos János, a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatóhelyettesének köszöntője nyitotta meg. Beszédet mondott Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Dr. Schiffer András (LMP), valamint Dr. Balogh András (MSZP) a Wallenberg Emlékbizottság tagjai, továbbá Dr. Izsák Rita, a Tom Lantos Intézet igazgatója és az ENSZ független kisebbségügyi szakértője. A beszédeket Prof. Dr. Szita Szabolcs, a roma holokauszt kutatójának és a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatójának és Pécsi Tibor, a Holokauszt Emlékközpont oktatási programfelelősének előadása követette a tragikus eseményről és az ahhoz vezető útról, továbbá a holokauszt oktatásának fontosságáról és jellegzetességeiről. A program mécsesgyújtással és zenei műsorral zárult, majd a résztvevők átsétáltak a Páva utcából a Nehru partra, ahol csatlakoztak a 18 órakor kezdődő hagyományos koszorúzáshoz a Roma Holokauszt Emlékműnél. Képgaléria>>

 


2011. augusztus 2.

Megemlékezés a Nehru parkban


Budapesten, a hagyományok szerint a Duna melletti Nehru parkban, a Roma Holokauszt Emlékműnél emlékeztek civil szervezetek és magánszemélyek a Roma Holokauszt (Pharrajimos) magyarországi áldozataira. Rövid beszédet mondott Daróczi Ágnes, a Phralipe Független Cigány Szervezet alelnöke és imát mondott Iványi Gábor metodista lelkész. Szavaikban emlékeztettek a múltra, s figyelmeztettek a gyűlölet jelenkori megjelenésére, a közelmúlt romagyilkosságaira. Ezt követően az emlékműnél civil és társadalmi szervezetek helyezték el koszorúikat: a Phralipe Független Cigány Szervezet, a Magyar Antifasiszta Liga (MAL), az Open Society Foundations, a Kohányi Társaság és a pártok közül a Lehet Más a Politika (LMP). A Holokauszt Emlékközpont képviseletében prof. dr. Szita Szabolcs igazgató és dr. Botos János igazgatóhelyettes helyezte el az emlékezés virágait a Szabó Tamás szobrász tervezte gránitoszlopnál. Sok magánszemély – közöttük fiatalok, gyerekek is részt vettek a megemlékezésen és gyújtottak mécsest az áldozatok emlékére.

 


2010. augusztus 2.

Megemlékezés a Nehru parkban


A Roma Polgárjogi Alapítvány és a Holokauszt Emlékközpont hétfőn délután, a Nehru parkban felavatott emlékműnél tisztelgett a roma holokauszt és a közelmúlt roma áldozatai előtt. A 17 órától kezdődő eseményen beszédet mondott Dr. Kállai Ernő, kisebbségi ombudsman, Horváth Aladár a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke és Daróczi Ágnes, roma polgárjogi harcos.

A roma kulturális és művészi élet kiválóságai – a Dombi vonósnégyes, Oláh Dezső zongoraművész, Sárközi Lajos hegedűművész, Farkas Dénes színművész, Rostás Mónika és Rostás Csaba együttese, Máté Erika, Pozsár Tünde folklórénekes – zenével és verssel emlékeztek a ’44. augusztus másodikán történtekre.

Végezetül a Nehru parkban 2006-ban felállított emlékműnél koszorút helyezett el Dorothee Janetzke-Wenzel, német nagykövet asszony, Gregory John Dorey, brit nagykövet, Liner Blanket, az USA emberjogi képviselője és számos önkormányzat, párt, társadalmi és kulturális szervezet képviselője is. Képgaléria>>

Galériák

Név
Roma Holokauszt Emléknap 2010.
Roma Holokauszt Emléknap 2012