Ahol a fény is sötét volt

24 júl

Kádár György festőművész láger-sorozatát tekinthetik meg az érdeklődők 2014. április 16-án 14 órától a Holokauszt Emlékközpontban. A kiállítást megnyitja dr. Feledy Balázs művészettörténész. Köszöntőt mond intézményünk igazgatóhelyettese,  Dr. Botos János. A megnyitón közreműködnek a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium növendékei.


KÁDÁR GYÖRGY (1912—2002)


Festőművész, Kossuth- és Munkácsy-díjas érdemes- és kiváló művész. A negyvenes években készített expresszív figurális kompozícióit, majd szociális érzékenységről tanúskodó munkásábrázolásait, s az ezek után festett szocreál képeit, valamint csendéleteinek, tájképeinek konstruktív szerkesztésmódját a későbbi, lírai-absztrakt munkáin oldottabb, szétáradóbb előadásmód váltja fel. Könyvillusztrációt és murális munkát, festményt és sokszorosított grafikát egyaránt készített. Mozaikjai, üvegablakai az ország számos közintézményét díszítik, festményei hazai és külföldi gyűjteményekben találhatóak. Festői munkássága mellett művészetpedagógiai tevékenységéért is magas elismerésben részesítették.

 


A LÁGER-SOROZATRÓL


Kádár György 1944 június 15-től 1945 május 24-ig öt lágert járt meg. Már a táborokban készített vázlatokat, kis jegyzeteket az ott átéltekről és látottakról. Ezek alapján felszabadulása és felépülése után azonnal megalkotott egy 57 rajzból álló sorozatot, melyben tragikus élményeit örökítette meg – saját vallomása szerint mementóként, hogy a borzalmak soha ne ismétlődhessenek meg. Negyven év elteltével még mindig volt mondanivalója e témáról, s ekkor (1988-89-ben) még 16 rajz született. Az első sorozatot 1946 februárjában Budapesten mutatták be a Bibliotheca  Officinaban, óriási érdeklődés mellett, majd a Yad Vashem Múzeumban állították ki. 1988-ban az első, majd 1989-ben a második rajzsorozatot a nashvillei (Tennessee) Vanderbilt University vásárolta meg. Néhány eredeti rajz maradt itthon, a végleges munkák vázlatai. A Vanderbilt University nagyon színvonalas kiállításokon mutatta be az anyagot, majd az Egyesült Államokban utazó-kiállítás keretében rengeteg helyen, folyamatosan kiállították. Legutolsó információ szerint a munkák a közeljövőben átkerülnek a Washingtoni Holokauszt Múzeumba.

 


LÁTOGATÓKNAK


Helyszín: Holokauszt Emlékközpont, zsinagóga földszint

Nyitva tartás: keddtől vasárnapig 10-18 óra között

A tárlat az állandó kiállítás belépőjegyével ingyenesen tekinthető meg.