Az Újvidéki mészárlás 70. évfordulójára készült kamarakiállítás a magyar történelem egy viharos szakaszából idéz fel képeket, dokumentumokat, eseményeket. 1942 januárjában, a Délvidék tizenöt településén a magyar csendőrség és honvédség egységei – egy eredetileg partizánok elleni razziaként induló akció során – 3300-3800 főként szerb nemzetiségű, illetve a korabeli törvények értelmében zsidónak minősülő polgári személyt gyilkoltak meg. Ez az időszak a holokauszt ütötte sebek mellett láthatóan nehezen gyógyuló sérüléseket okozott a jugoszláv-magyar, szerb-magyar kapcsolatokban.
ELŐZMÉNYEK
A trianoni békediktátum okozta egyik konfliktusforrás, a Jugoszláviával való viszony javulni látszott 1940 decemberében, mikor gróf Csáky István dr. Belgrádba látogatott, és aláírta a két ország közötti örök barátsági szerződést. A látogatást 1941 februárjában viszonozta dr. Aleksandar Cincar-Marković jugoszláv külügyminiszter, és a tragikusan fiatalon elhunyt gróf Csáky István utódjával, Bárdossy Lászlóval megerősítették a dokumentumot. Alig másfél hónap telt el ezután, mikor magyar csapatok lépték át a trianoni határt, abban a reményben, hogy Jugoszlávia felosztása után ismét visszaállíthatják a történelmi Magyarország határait. A német ígéretek, nem először, hamisnak bizonyultak.
A románokkal való összetűzés elkerülésével indokolva, a német fél elutasította, hogy a Bánát is magyar uralom alá kerüljön, a Bácska, a Baranyai-háromszög és a Muraköz – ellentétet okozva a Független Horvát Állammal – került visszacsatolásra. E területeken előbb katonai közigazgatás állt fenn, majd a nyár végére helyreállt a polgári adminisztráció, visszaillesztve őket a Trianon előtt megyerendszerbe. Azonban, a visszacsatolást, ellentétben más területekkel, itt jóval nagyobb ellenérzések kísérték.
Még a német kisebbség sem fogadta örömmel a magyarokat, német uralomra számítottak, ugyanakkor, érthető okokból, velük kesztyűs kézzel kellett bánni. A horvát kisebbség, mely főleg a Muravidéken volt jelentős, szintén különleges kategóriát képzett. A szerb nemzetiségűek és a zsidó közösség tagjai azonban kezdettől fogva atrocitásokkal kellett, hogy számoljanak. Maga a bevonulás magyar adatok szerint több mint két és félezer, jugoszláv adatok szerint jóval három ezer feletti civil áldozattal jártak, rövidesen pedig megkezdődött a két világháború között betelepült szerbek áttelepítése, internálása. A csetnikek, partizánok tevékenysége kezdetektől érezhető volt itt is, a térségbe érkező nyomozóhatóságoknak sok munkát adva. Kezdetben ennek kezelésére a „kemény kéz” politikáját alkalmazták.
1942 JANUÁR ESEMÉNYEI
Az 1942 januárjában egy razzia tűzharcba torkolt, és elindította a tragikus eseményeket. A katonai erőkkel megerősített csendőrség előbb a Sajkásvidék (Шајкашка / Šajkaška) rendezett komoly mészárlásokat, majd – az ekkora már rég értelmét vesztett – razziát kiterjesztették más területekre, köztük Újvidékre (Нови Сад / Novi Sad). A kezdetben „viszonylag nyugodt légkörben” induló akció három napon keresztül tartott, egyre kegyetlenebb eseményekkel. Végül január 23-án, felsőbb utasításra, leállították, bár a térségben csak 30-án fejeződött be az „akció”.
A FELELŐSSÉGRE VONÁS KÉRDÉSE
A mai napig nehéz bármilyen magyarázatot találni a történtekre, mi vezethetett idáig? A tehetetlenség, a néhányakban lappangó gyűlölet, a nyereségvágy, bizonyítási kényszer, a képzetlenség miatti kapkodás és fejetlenség, talán mindezek elegye? Nehéz megválaszolni, azonban a történtek nyomai a mai napig rányomták bélyegüket a két ország, a két nemzet kapcsolatára. A Kállay-kormány próbálkozott más megközelítéssel a Délvidéken, azonban a történtek egyrészt a bizalmatlanság, másrészt a bosszútól való félelem formájában ott lappangott. Az ellenállás sem sikerült tartósan megtörni, sőt, 1943-1944-re jelentősen fel is erősödött.
A felelősségre vonás kérdése szintén a mai napig kérdéseket vet fel. Először 1942-ben vizsgálódtak a vezető ellen, de ezt Horthy Miklós leállítatta. Egy év múlva, 1943-ban, sokak szerint a változó külpolitikai helyzet miatt, újabb eljárás indult, ezúttal már bírósági tárgyalással, ám a négy kulcsfigura, Feketehalmy-Czeydner Ferenc, Grassy József, Deák László, és Zöldi Márton 1944 januárjában német területre szökött, majd a német megszállás után tért csak vissza. A háború után a szövetségesek kiadták őket, Magyarországon a népbíróság ítéletet is mondott, majd a háborús bűnösökre vonatkozó szabály szerint – kisebb háborús bűnösöket bűntetteik helyszínén vonják felelősségre – átadták őket Jugoszláviának, az egykori vezérkari főnökkel, az 1943-as per elindítójával, Szombathelyi Ferenccel. Máig legendák, bizonytalan információk szállingóznak ottani perükről, megkínzásukról, ami bizonyos, hogy 1946. november 4-én, a TANJUG információi alapján, az MTI jelentette aznapi kivégzésüket, illetve Feketehalmy-Czeydner Ferenc másnapra tervezett kivégzését. Meg kell még jegyezni, hogy más perek is zajlottak, főleg lopás, fosztogatás miatt, illetve kiemelkedett Bajor Ferenc ügye, aki a katonai közigazgatás vezetőjeként a szerbektől és a zsidó közösségtől pénzt zsarolt ki.
EMLÉKEZÉS
Emlékülés és emléktábla avatása az Újvidéki razzia 70. évfordulóján>>
A KIÁLLÍTÁS LÉTREHOZÓI
Szabó Ervin Könyvtár
HM Hadtörténeti Múzeum és Intézet
Holokauszt Emlékközpont
Иsтoриjsки Арxiв Грaдa Нoвoг Saдa/Istorijski Arhiv Grada Novog Sada
Културно-образовни центар “Турзо Лајош” – Градски музеј Сента/Kulturno-obrazovni centar “Thurzó Lajos” – Gradski muzej Senta
Myзej Вojвoдиne, Нoвi Saд/Muzej Vojvodine, Novi Sad
Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár
Nyomdai munka: Gabbiano Print Kft.
A képek egy része a Tolnai Világlapjából származik.