Gyömrői holokauszt emlékmű – felhívás

25 márc

A  150-200 elhurcolt gyömrőit 1944. július 6-8 között utolsók között deportálták Auschwitz-Birkenauba. A helytörténeti kutatások alapján 30-an élték túl a népirtást. Bár Gyömrőnek van emlékműve, amely a II. világháború katonai és polgári áldozataira emlékezik, de a helyiek a 70. évfordulón a holokauszt áldozatainak tiszteletére emelnének újat. Az emlékmű tervét Zalubál István készítette (csatolva), a megvalósításához a Hello Gyömrő Alapítvány várja a felajánlásokat.

A Horthy-korszakban zsidónak minősülő gyömrőiek számát az 1941-es KSH-adatok, illetve a német hatóságok részére 1944-ben elkészített összeírás alapján kb. 150-200-ra teszi Randolph L. Braham történész. A járási központba, Nagykátára a gyömrői és a nagykátai járásból összesen 628 embert gyűjtöttek össze. Az itt uralkodó viszonyokról sokat elmond az a puszta adat, hogy június végére 194 emberrel kevesebbel indult meg a deportálás. 1944 júniusának végén a Nagykátán összegyűjtött embereket a monori téglagyárban kialakított gyűjtőtáborba szállították. A mintegy 7500 ember a rettenetes higiéniai és élelmezési körülmények mellett kénytelen volt elszenvedni az értékeik után kutató, árammal vallató csendőrök brutalitását is. 1944. július 6-8 között utolsóként deportálták őket Auschwitz-Birkenauba. A Gyömrői Járás című hivatalos hetilap június végén a következőképpen számolt be a történtekről: „A gyömrői járásban nincs zsidó! És csodálatos zökkenő nélkül halad az élet, nem hiányoznak.”

Forrás: Gyömrői Hírhatár