Holokauszt-emléknap – Rétvári: egyetlen lépést sem szabad engedni az emberi szabadságjogokból

  • Főoldal
  • Nem kategorizált
  • Holokauszt-emléknap – Rétvári: egyetlen lépést sem szabad engedni az emberi szabadságjogokból
18 okt

2014. január 27., hétfő (MTI) – Soha sehol sem szabad egyetlen lépést sem engedni az emberi szabadságjogokból, az emberek egyenlőségéből és a jogvédelemből – hangsúlyozta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából tartott rendezvényen, hétfőn Budapesten, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban.

 Az eseményen felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét

is, amelyben többek között az állt, hogy “nem tűrhetjük és nem is

tűrjük, hogy bárkit etnikai vagy vallási hovatartozása okán

megbélyegezzenek, megalázzanak vagy bántalmazzanak. Ezért hirdette

meg a kormány a zéró tolerancia politikáját.”

    Az auschwitz-birkenaui haláltábor 1945-ös felszabadításának 69.

évfordulóján rendezett eseményen az államtitkár tragédiának nevezte,

hogy “magyarok lőttek magyarokra”, ami “nem fogható fel józan

ésszel”. A holokauszt emléknapja nemcsak a zsidóság ügye, hanem a

teljes magyarság emléknapja is, mert a haláltáborok, ahová magyar

honfitársaink százezrei kerültek, a magyar történelem részét képezik

– állapította meg.

    Rétvári Bence fontosnak mondta, hogy a Nemzeti alaptanterv a

zsidó közösségekkel együttműködésben született, ami tartalmazza az

évszázadokon át tartó zsidó-magyar közös, békés együttélést is.

    Utalt arra: a gyűlöletből sokan éltek korábban is, és biztos ma

is sokan vannak, akik ebből akarnak élni. Hetven éve nagyon sok

honfitársunk volt, aki kollaborált a náci ideológiával, ezért

fontos, hogy az új alaptörvény és a jogszabályaink ezeket a

bűncselekményeket el nem évülő, emberiesség elleni bűncselekménynek

nyilvánítják, az új büntető törvénykönyv pedig lesújt azokra is,

akik tagadják a holokausztot – mutatott rá.

    Leszögezte: a vészkorszak idején az állam nem tudta megvédeni

polgárait és felelőssége kell, hogy legyen azzal kapcsolatban,

amikor rémtetteket a magyar állam nevében követtek el. Felhívta a

figyelmet: a holokauszt túlélőinek nyugdíjpótlékát kétszer emelték

meg 50 százalékkal, amivel ugyan nem lehet jóvátenni a holokauszt

szörnyűségeit, de az együttérzést kifejezi.

    Rétvári Bence emlékeztetett a hősökre, akik bátrak voltak

életeket menteni: id. Antall József, az egyházak részéről pedig

többi között Mindszenty József bíboros, Salkaházi Sára, Slachta

Margit és Sztehlo Gábor. “Ők zsidókat mentettek, ők magyarokat

mentettek, e kettőt nem lehet, nem is szabad kettéválasztani” –

fogalmazott. Ezzel kapcsolatban megemlítette a tavalyi

Wallenberg-emlékév fontosságát.

    Orbán Viktor levelében arról is szólt, hogy a magyarországi

tragédia 70. évfordulóján a magyar kormány a Magyar Holokauszt 2014

Emlékbizottságon keresztül idén számos programot szervez, a mostani

emlékülés is része ennek az eseménysorozatnak, amelynek célja “a

múltunkkal való szembenézés, megértés és megbékélés. Emlékezés és

emlékezet nélkül ugyanis nem létezhet sem család, sem közösség, sem

nemzet”.

    Úgy fogalmazott: a holokauszt az egész emberiség ellen

elkövetett rémtettek sorozata, éppen ezért az egész emberiség

tragédiája, ahogy a magyar holokauszt sem tekinthető másnak, mint az

egész nemzet tragédiájának. Utalt arra: az emlékbizottságot azért

hozták létre, hogy ébren tartsák az emberek emlékezetét.

    Utalt arra: a Terror Háza Múzeum videóanyagainak egyikében egy

haláltábor túlélője azt nyilatkozza, hogy “a bűnt meg lehet ugyan

bocsátani, de sohasem lehet elfelejteni”, s a Példabeszédek

könyvében is az olvasható, hogy “az igaznak az emlékezete áldott, de

a bűnösök neve semmivé lesz”.

    Gulyás Márton színházi rendező, a Krétakör ügyvezetője – a

szervezők engedélye nélkül – a színpadhoz lépve a Szabadság térre

tervezett emlékműről kérdezte Rétvári Bencét. Az államtitkár úgy

reagált: az emlékmű az 1944. március 19. utáni áldozatokra

emlékezik, akiket haláltáborokba hurcoltak. Ez az emlékmű senkinek a

felelősségét nem akarja elvitatni, de a történelmi ténynek emléket

kíván állítani – hangsúlyozta. A hozzászólást a jelenlévők

megosztott véleménynyilvánítása kísérte, miközben a szervezők

elnézést kértek a közjáték miatt.

    A megemlékezésen Magyarország a tragédia árnyékában címmel

tudományos emlékülést is rendeztek, ahol Fodor Pál, a Magyar

Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont

Történettudományi Intézetének főigazgatója arról beszélt, hogy

nemzetközi konferenciát rendeznek április 24-én Bűn, vétek,

felelősség – a magyarországi holokauszt 70 év távlatában címmel,

június 5-én pedig nemzetközi konferenciát tartanak Külföldi és hazai

erőfeszítések a magyarországi deportálások leállítása érdekében

címmel. Több hiánypótló kézikönyvet is publikálnak, egyebek mellett

a magyarországi zsidóság történetét bemutató kronológiát – tette

hozzá.

    A rendezvényen megjelent mások mellett Boross Péter volt

miniszterelnök, Hölvényi György, az Emberi Erőforrások

Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi

kapcsolatokért felelős államtitkára, Gáncs Péter evangélikus

elnök-püspök és Ilan Mor izraeli nagykövet; felolvasták Ban Ki Mun

ENSZ-főtitkár emléknapi üzenetét is.

    Az emléknapon megnyitották a Holló Imre emlékkiállítást és az

Egyházi embermentők című kiállítást is, este pedig főhajtással és

gyertyagyújtással emlékeznek meg a vészkorszakban meggyilkoltakról

az intézményben az Áldozatok Emlékfalánál, ahol imát mond Köves

Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija.

    Az ENSZ-közgyűlés 2005. november 1-jén nyilvánította a

holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává január 27-ét. Az

egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza “az emlékezés és a

tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a

hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci

tömeggyilkosságok történetét.