Módosított jelentkezés a Jad Vasem tanulmányútra

03 ápr

Kedves Tanárok! 

A járványhelyzetre és az ezzel kapcsolatos korlátozásokra való tekintettel könnyítettünk a „Jad Vasem tanulmányút és továbbképzés 2020” pályázat beadásának módján.  

A pályázat beadási határideje változatlanul 2020. április 30. Ugyanakkor, a teljes pályázati anyagot kérjük a határidőig kizárólag elektronikus úton a jadvasem@hdke.hu email címre beküldeni.

A hiányzó dokumentumokat, így például a fenntartó, az iskolaigazgató aláírásával ellátott Intézményvezetői Nyilatkozatot, melyek beszerzése a jelen körülmények között nehézségekbe ütközhet ráérnek a karantén hivatalos feloldása után három héten belül – hiánypótlásként postai úton beküldeni. Tehát: az 1. és 2. sz. mellékletet egyelőre elektronikusan, a 3. sz. mellékletet utólag postán, az 1. 2. melléklettel együtt.

Akinek van érvényes útlevele, az lehetőség szerint csatolja a beszkennelt vagy lefotózott másolatát, papíron pedig postázza a többi aláírt dokumentummal együtt. Továbbá a tanúsítványokat, oklevelek másolatát is szkennelve kérjük egyelőre elektronikusan elküldeni. 

Reméljük, hogy ez a módosítás megkönnyíti az Önök számára a sikeres pályázat benyújtását. Amennyiben további kérdése van, az oktatas@hdke.hu email címen bármikor szívesen állunk rendelkezésükre!  


Tájékoztatónk eredeti szövege:

az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkársága
Jad Vasem tanulmányút és továbbképzés 2020
címen nyílt pályázatot hirdet pedagógusok számára 2020. évben  egyhetes izraeli tanulmányúton és továbbképzésen  való részvételre a jeruzsálemi Jad Vasem Világ Holokauszt  Emlékközpontban.    

Pályázatot nyújthatnak be a magyarországi székhelyű intézményekkel jogviszonyban álló pedagógusok.
Egy intézményből maximum két pedagógus pályázhat, de minden jelentkező külön-külön, önálló pályázattal.  

A pályázat hivatalos felhívásának szövege a jelentkezési feltételekkel, az adatvédelmi tájékoztató, valamint a jelentkezéshez szükséges űrlapok a csatolmányokban találhatók.