OktaTÁRS – a pályázat lezárult, íme a nyertesek

26 jún

Az OktaTÁRS-FELLOWship néven júniusban meghirdetett nemzetközi holokauszt-oktatási szakértő képzési programunk pályázati folyamata lezárult. Programunk eddig rendkívül sikeresnek bizonyult, hisz rekordszámú érdeklődő fordította figyelmét a program fele és a beadott pályázatok száma is majdnem háromszorosa volt a rendelkezésre álló heklyeknek.

Nagy örömünkre szolgál, hogy programunk iránt a vártnál is többen érdeklődtek, regisztrált felhasználóink száma jóval 200 fölött volt. Érvényes pályázatot az alap-programra végül is 40 fő töltött fel, ez több majdnem háromszoros túljelentkezést jelent, így bíráló bizottságunk dolga igencsak nehéz volt.

Szinte minden pályázónk értékelhető, minőségi programokkal pályázott, így aztán a döntés még inkább nehéz volt, hisz a bíráló bizottság elsődleges feladata egy rangsor felállítása volt a beérkezett pályázatok között. Egy erre a célra kidolgozott objektív pontrendszer segítségével, hosszadalmas és mélyreható vizsgálódás alapján a zsüri meghozta a döntését. A kialakult sorrend a program honlapján is közzétett bírálati szempontoknak való jobb megfelelőség alapján született meg.

 

A bíráló bizottság döntése alapján a programba felvettek névsora:

1. Krekó Péter – Budapest

2. Kozák Zsuzsanna – Budapest

3. Baracs Nóra – Pécs

4. Mészáros György – Budapest

5. Borsfay Krisztina – Budapest

6. Zakota Zoltán – Nagyvárad

7. Gonda Zita – Budapest

8. Molnár József – Szentendre

9. Heller Zsolt – Debrecen

10. Urbancsok Zsolt – Makó

11. Döme Zsuzsanna – Sajókaza

12. Kukity Kriszta – Budapest

13. Martonosiné Maráz Rita – Sopron

14. Molnárné Varga Katalin – Tatabánya

15. Szücs Marianna – Budapest

  

Első számú tartalékként rangsorolt pályázók:

Sziszkoszné Halász Dorottya – Miskolc

Negyela László – Szabadka

 

A bíráló bizottság tagjai:

Dr. Nagy V. Rita –  a Holokauszt Emlékközpont nemzetközi kapcsolatokért felelős főtanácsadója, a program koordinátora

Szőnyi Andrea– tanár, a Zachor Alapítvány vezetője, a Los Angeles-i Soá Intézet a Vizuális Történelemért és Oktatásért (USC Shoah Foundation Institute for Visual History and Education) magyarországi képviselője, a program szakmai vezetője

Dr. Kovács Mónika– szociálpszichológus, egyetemi docens, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógia és Pszichológia Karának nemzetközi és tudományos dékánhelyettese, az ELTE Holokauszt és Társadalmi Konfliktusok programjának vezetője, a Hannah Arendt Egyesület alapítója és elnöke

 

A bíráló bizottság tanácsadója és felügyelője:

Dr. Molnár Judit, a Szegedi Tudományegyetem tanára, a Holokauszt Emlékközpont és a program történész tanácsadója

 

Köszönjük mindenkinek a részvételt, és a munkát! Reméljük, azok, akik ezúttal nem sikeresen pályáztak, a következő évi programjaink jelentkezői között lesznek, és sikeres résztvevőink lehetnek a jövőben.

 

A sikereken felbuzdulva a szervezők kiegészítő pályázat kiírását határozták el, kizárólag határon túli oktatók (multiplikátorok) számára. Programunkba maximálisan 4 további főt veszünk fel Erdély, Felvidék, Vajdaság és Kárpátalja területéről. Október 18-án a pályázatok határideje a kiegészítő pályázat esetén is lejárt, jelenleg a pályázatok értékelése van folyamatban..

 

A program hivatalos és nyilvános megnyitója 2010 november 2-án lesz a Holokauszt Emlékközpontban.

 

További információk: www.oktatars.hdke.hu