Szembe kell tudnunk nézni múltunk minden percével

05 szept

Az a demokrácia, az a nemzet tud erős lenni, amelyik múltjának minden percével, minden órájával szembe tud nézni – hangsúlyozta a Holokauszt Szakkönyvtár és Olvasóterem ünnepélyes megnyitóján Rétvári Bence.


Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hozzátette: ha maradnak a történelmünkben kibeszéletlen, feltáratlan, feldolgozatlan fájdalmas témák, akkor gyenge lesz a demokrácia és gyenge lesz a nemzet.

Magyarország rengeteget vesztett minden egyes honfitársunkkal, aki a holokauszt áldozatává vált, a mindenkori magyar kormánynak pedig kötelessége róluk időről időre megemlékezni – fogalmazott az államtitkár.

A holokauszt korszakát, amely nagyon sok szenvedést, igazságtalanságot, szörnyűséget hozott, súlyának megfelelően kell feldolgozni, szembenézni; “ezzel a jövőnket erősítjük, a demokráciánkat erősítjük, a nemzetünket erősítjük” – fogalmazott, fontosnak nevezve, hogy megerősödjön a nemzet immunrendszere.

Rétvári Bence megemlítette: a múlt feltárásával példaképeket is állíthatunk a fiatal nemzedékek elé az embermentők személyében, akik a legszörnyűbb időkben mutatták meg, milyen erős bennük az emberség, hogyan tudják a saját közösségükben legyőzni a gonoszt, megmutatva, hogy bármekkora áldozatot szedtek is a sötétség erői, a világosság végül mindig győzött és győzni is fog.

Az új holokauszt szakkönyvtár

Fotó: Soós Lajos/MTI

Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója az eseményen köszönetet mondott a kormányzatnak hogy odafigyel az intézmény munkájára, amely – a könyvek és dokumentumok erejével, a munkatársak szorgalmával – fontos eszköze annak az antiszemitizmus elleni küzdelemnek, amelyben a kormányzat zéró toleranciát és határozott fellépést hirdetett meg.

Célnak nevezte, hogy “az emberi ostobaság, a gyűlöletkeltés ellen megtegyük, amit lehet”.

Az ünnepségen elhangzott: az 1990-ben indult, most mintegy kétezer kötetes, javarészt magánadományokból összeállt gyűjtemény mostantól nemcsak a kutatók, hanem minden érdeklődő számára hozzáférhető, az intézmény célja pedig az, hogy minél több anyagot tegyenek az interneten is hozzáférhető formában elérhetővé.


Előző bejegyzés

Jane Haining emlékére