Túlélők fala – új, interaktív installációt avattak a Holokauszt Emlékközpontban

07 szept

A Holokauszt Emlékközpontban 2012. augusztus 18-án avatták fel a Túlélők fala elnevezésű új interaktív installációt. A Jövő múzeuma program keretei között, a Moholy Nagy Művészeti Egyetem Média design tanszékével együttműködve, Kovács Nóra Patrícia tervei alapján készült el a modern, a fiatal korosztály érdeklődését is felkeltő kinetikus videófal. Az új installáció augusztus 28-ától nyitvatartási időben megtekinthető a Páva utcai intézmény zsinagógaterében.

Az ünnepélyes megnyitón Szita Szabolcs professzor, a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója köszöntötte a vendégeket, s kiemelte az Emlékközpont számára fontos, hogy a holokauszt üzenetét, a túlélők történetét a fiatalok számára érthetően és érdeklődésüket felkeltve juttassák el. Beszédében kifejtette „Közvetítő nemzedék vagyunk sok-sok kötelezettséggel, hiszen a túlélők által elmondottaknak felmérhetetlen erkölcsi és bizonyító ereje van. Az üldöztetés és újrakezdés megszenvedői, szemtanúi, kortanúk, különleges tapasztalattal rendelkezők. Ők azok, akik elmondhatják , hogy a valóságban kivel, hol és mi történt.”

Avató beszédében az installáció tervezője, Kovács Nóra Patrícia, a MOME Média design mesterképzős hallgatója elmondta: „Amikor az Emlékközpontba látogattak  csoporttársaival, az épületet, és az épület részeiként létrejött emlékhelyeket, a kiállítás objektivitását egyaránt pozitívnak látták mindannyian. Hiányoltak azonban egy helyet, vagy egy utolsó motívumot, gesztust, amely egyfajta lezárásként, megnyugvásként reményt adva engedné el a látogatót. Ezt követte a tervezés folyamata, melyben Erhardt Miklós és Szirtes János, a MOME Média design tanszékének vezetője segítette munkájukat. A megvalósításhoz más MOME hallgatók, Karcis Gábor és Mórász Dávid is hozzájárultak programozói munkájukkal.

A túlélők fala installációval kapcsolatban Kovács Nóra Patrícia elmondta.  „Mindenképpen azt szerettem volna elérni, hogy az átélés mellett a néző megértse azt, ami az óriási tömegek elhurcolásának tragédiájával párhuzamosan történt, az egyéni életek szörnyű megaláztatását.  Azt gondolom, hogy ennek kiemelése által van arra esély, hogy a megemlékezés igazán személyes legyen annak is, akinek esetleg semmilyen személyes kötődése nincs a vészkorszak tragédiájához. Az installáció egyfajta törekvés egy személyesebb kapcsolat kialakítására a történelemmel.”

Tervezőként fontosnak tartotta kifejteni azt is, milyen szerepe van/lehet az emlékezésnek a fiatal korosztály számára. „A személyes tartalma egy ekkora tragédiának elengedhetetlen része az emlékezésnek. Az átélés és együttérzés, valamint a saját életünkkel való párhuzamok megtalálása mind olyan élmények, amiket megélünk, amikor emberek sorsáról hallunk. Ezeken keresztül értjük meg a világban betöltött helyünket, értelmezzük újra emberi kapcsolatainkat és céljainkat. Akaratlanul is párhuzamot vonunk a saját életünkkel, és esetleg elképzeljük magunkat mások sorsában. Tudjuk, hogy a vészkorszak idején az emberi élet ellen elsöprő mértékű hadjárat indult, de a túlélők egyéni tragédiáit figyelve döbbenünk rá igazán,  mennyire erősnek kellett lenni ahhoz, hogy megőrizzék emberségüket a legnehezebb időkben is.”

Végül Dr. Lebovits Imre túlélővel, a Holocaust Közalapítvány Felügyelő Bizottságának elnökével, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Központi Könyvtára nyugalmazott főigazgatójával együtt elindította a kinetikus vezérlésű, 20 interjút bemutató videófalat, amely Antal Blanka, Bános Tibor, Barok Ágnes, Bíró Sándor, Engel Joli, Kovács Dénes, Müller Ágnes, Rappaport Zoltán, Schiffer Pál, Sugár Vilmos, Vadász Ferenc, Valló Tamás, Verő Gábor, Amir Miriam, Arni Chava, Reubeni Éva, Rosenblum Lea, Révész Márta, Várdi Eszter és Weiszer Miriam életinterjúiból mutat be részleteket. Az életinterjúkat  a Dél-kaliforniai Egyetem Soá Alapítványa – A Vizuális Történelmi és Oktatási Intézet és Pécsi-Pollner Katalin készítette. 

________________________________________

Kiegészítő információk:

Felhasznált videók:

Antal Blanka, Bános Tibor, Barok Ágnes, Bíró Sándor, Engel Joli, Kovács Dénes, Müller Ágnes, Rappaport Zoltán, Schiffer Pál, Sugár Vilmos, Vadász Ferenc, Valló Tamás, Verő Gábor interjúi a Dél-kaliforniai Egyetem Soá Alapítványa – A Vizuális Történelmi és Oktatási Intézet archívumából származnak. További információ: http://dornsife.usc.edu/vhi/

Amir Miriam, Arni Chava, Reubeni Éva, Rosenblum Lea és Révész Márta, Várdi Eszter, Weiszer Miriam  életinterjúit Pécsi-Pollner Katalin készítette.

Az installációt tervezte: Kovács Nóra Patrícia

Az interakciót tervezte: Karcis Gábor

Az installációt programozta: Mórász Dávid

Mindhárman a MOME Média design szak, MA képzés hallgatói.

Az értékes szakmai támogatásért a Moholy Nagy Művészeti Egyetem tanárát, Erhardt Miklóst és Szirtes Jánost, a MOME Média design tanszékének vezetőjét illeti elismerés, köszönet.

Az installációt kivitelezte: 2KAL Informatikai és Szolgáltató Kft.

Az installációban látható 20 interjú közül 13 a USC Soá Alapítvány Archívumából származik.

A Steven Spielberg által 1994-ben alapított USC Soá Alapítvány Vizuális Történelmi Archívuma közel 52.000, a holokauszt túlélőivel és szemtanúival 56 országban, 32 nyelven készült video-interjút tartalmaz, ez ma a világon az egyik legnagyobb digitális archívum. Az Intézet célja, hogy az összegyűjtött videó-interjúk oktatásban való használatával küzdjön az előítéletek, az intolerancia és a fanatizmus, valamint az általuk okozott szenvedések ellen. Magyarországon az archívum teljes anyaga – így a kiállításon látható interjúk is teljes hosszúságban – megtekinthetők a  Közép-európai Egyetem Könyvtárában (Budapest, Nádor u. 9.) A könyvtárba való beiratkozással és az interjúk megtekintésével kapcsolatban további információt Szőnyi Andrea, a USC Soá Intézet Nemzetközi Oktatási Tanácsadója és magyarországi képviselője nyújt az andrea.szonyi@gmail.com e-mail címen.

További információ a Túlélők fala installációról:

Török Zsuzsanna, communicatio@hdke.hu

 

 

Csatolmányok

Név Méret
Tulelok_fala_avatasa3.jpg 919 KB
Tulelok_fala_avatasa2.jpg 786 KB
Tulelok_fala_avatasa2.jpg 786 KB
Tulelok_fala_avatasa1.jpg 608 KB