Wiesenthal díjak, kiállításmegnyitók a holokauszt emléknapján

A Holokauszt Emlékközpontban április 16-án mécsesgyújtással kezdődött a megemlékezés. Nagyszámú diplomáciai testület, egyházi és társadalmi szervezet képviselői előtt immár harmadik alkalommal adták át a a holokauszt emlékének megőrzéséért legtöbbet tevékenykedő személyeknek a Wiesenthal díjat. Két új időszaki kiállításukat nyitották meg ezen a napon. Weiner Leó emléke előtt tisztelegtek születésének 125. évfordulója alkalmából az életét és munkásságát bemutató kamarakiállítással és koncerttel. Késői hazatérés című képzőművészeti kiállításukon  három különös sorsú, száműzött művész alkotásait mutatják be.

A Holokauszt Emlékközpont a hagyományok szerint minden évben április 16-án emlékezik meg a magyar holokauszt áldozatairól. 1944-ben a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatás és rendvédelem tagjai ezen a napon kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását Magyarországon.

A délután 14 órakor kezdődő megemlékezésen Székely Gábor, a Holocaust Közalapítvány köszöntőjét követően Iványi Gábor lelkész, a Wesley János Lelkészképző Főiskola rektora mondott emlékbeszédet, majd a 2010. évi Wiesenthal díjak átadása következett. A Holocaust Közalapítvány alapította díjat 2008-tól azon személyek adják, akik önzetlen önkéntes munkájukkal elősegítették a magyarországi holokauszt emlékének megőrzését. A kavics formájú, ezüstből készült emlékdíjat Peter Vladimir tervezte. Az idén Göncz Ferenc iskolaigazgató és Winkler Barnabás építész részesült a rangos elismerésben. Göncz Ferenc a nagykanizsai Thúry György Kereskedelmi Szakközépiskola igazgatójaként a holokauszt oktatásában tett sokat a vészkorszak történetének megismertetéséért. Winkler Barnabás Balfi Nemzeti Emlékhely egyik alkotójaként állított emléket a nyugati határ mellett elpusztított mintegy nyolcezer, munkaszolgálatos honfitársunknak – köztük Szerb Antalnak, Halász Gábornak, Sárközi Györgynek – állít megrázó emléket. Winkler Barnabás a budapesti Deák téren található Sztehlo Gábor emlékmű egyik tervezője is.

Az emléknapon  a továbbiakban koncerttel és kamarakiállítással tisztelegtek Weiner Leó emléke előtt  születésének 125. évfordulója alkalmából. Weiner Leó zeneszerző, zenepedagógus, a legújabbkori magyar zene konzervatív ágának egyik legkiválóbb képviselője volt. Életére, tanári és zeneszerzői munkásságára a II. világháború eseményei  nyomasztóan hatottak. 1943 januárjában a zsidótörvények értelmében nyugdíjazták . A német megszállást követően 1944 júniusában csillagos házba kellett költöznie. Kormányzói mentességet kapott ugyan, de a nyilas hatalomátvétel után október 20-án elhurcolták, s három héten keresztülsáncmunkára kényszerítették. Kormányzói mentességének köszönhetően visszatérhetett Budapestre, ahol egy svájci „védett” házba költözött. Innen december végén a gettóba vitték, ahol 1945. január 18-án szabadult fel. Az emléknapon Weiner Leó Fisz-moll vonósnégyesét a Zeneakadémia növendékei adták elő. Életét, munkásságát  bemutató kamarakiállításunk június 15-éig látogatható.

Bán Kiss Edit, Mészöly Munkás Béla és Wittmann Zsigmond. Ismeretlenül hangzó nevek. Művészek, akik száműzöttek lettek, mert származásuk miatt el kellett hagyniuk hazájukat. Hetven alkotásuk most megkésve, de hazatér egy kiállítás erejéig. A Holokauszt Emlékközpont SZÁMŰZÖTT MŰVÉSZET című programsorozatában arra a feladatra vállalkozott, hogy

e művészeket megismertesse a hazai érdeklődőkkel, árnyalva a holokausztról kialakult sematikus

képet, személyessé téve a vészkorszakot megelőző időszakról szerzett ismereteinket.

A Késői hazatérés címet viselő kiállítás nyitóbeszédében René Roudaut, Franciország budapesti nagykövete hangsúlyozta: “Mindhárom művész életének egy része Franciaországhoz kötődik. (…) Összekötők, valódi láncszemek voltak Franciaország és Magyarország között, Franciaország és a két világháború közötti nagyszámú Közép-európai zsidó közösség között.” Az emlénapi rendezvényen beszédet mondott Sándor Iván Kossuth-díjas író. A művek érvényességét vizsgálva kiemelte: “Befogadásuk a képeikről ránk visszanéző tekintetekkel való találkozást is jelenti. Megkívánja mindhármuk pusztulásán túl,a magyar százezrek pusztulásával való szembenézést is. Az elől a kérdés elől sem menthetjük fel magunkat,hogy milyen volt az a korszak,mentalitásvilág, amely egykor kitaszította őket, s milyen magyar jelenre,közeljövőre nyílhat rá szellemtekintetük késői hazatérésük napjaiban.”

A Késői hazatérés tárlat augusztus 15-éig látogatható keddtől vasárnapig 10-18 óra között a Páva utca 39-ben.

A Magyarországi holokauszt emléknapjának programjára a Holokauszt Emlékközpontba látogatott Cecilia Björner, a Svéd Királyság Magyarországi Nagykövete, Pierre Guimon, Kanada Nagykövete, Mads Sandau-Jensen, a Dán Királyság Magyarországi Nagykövete, Aliza Bin-Noun Izrael Állam Magyarországi Nagykövete , René Roudaut, a Francia Köztársaság Magyarországi Nagykövete, Robert Milders, a Holland Királyság Magyarországi Nagykövete, Darja Bavdaz Kuret, a Szlovén Köztársaság Nagykövete, Peter Weiss, a Szlovák Köztársaság Magyarországi Nagykövete, a Német, a Lengyel, az Amerikai. a Horvát és az Egyesült Királyság Nagykövetségének képviselői, Arató Gergely Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkár, Csepregi András az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkárságának Vezetője, Dr. Feldmájer Péter a MAZSIHISZ elnöke, Zoltai Gusztáv a MAZSIHISZ ügyvezető  igazgatója, Batta András, a Liszt Ferenc Zeneakadémia rektora.

Video>>

 

 

Csatolmányok

Név Méret
2010-Wiesenthal-dijazottak.pdf 302 KB