Vidéki gettók „… nem marad itt közülük hírmondó sem.”

  • Főoldal
  • Vidéki gettók „… nem marad itt közülük hírmondó sem.”
03 febr

A Holokauszt Nemzetközi Emléknapján, 2022. január 27-én megnyílt tárlat bemutatja a magyarországi vidéki gettók felállításának és felszámolásának folyamatát 1944 tavaszán és nyárelején.

Magyarország német megszállását követően, 1944 tavaszán sorban jelentek meg a zsidóság jogfosztását célzó rendeletek, közöttük a gettósítást elrendelő jogszabály. A gettósítás eszköz, a valós cél a zsidó lakosság deportálása volt, ami a vidéki zsidóságot illetően két és fél hónap alatt, július elejére meg is valósult. – nyilatkozta elégedetten Baky László, a Belügyminisztérium államtitkára ’44 májusában.

A magyar közigazgatás szervezte meg a vidéki gettókat: kijelölték a helyét, meghatározták a Zsidó Tanács feladatait, gondoskodtak a zsidó javak leltárba vételéről, a beszolgáltatásokról, és büntetéseket helyeztek kilátásba a zsidó vagyon rejtegetése vagy megdézsmálása esetére. Ugyanígy, a magyar közigazgatás gondoskodott a deportálásról is, melynek során közel fél millió embert szállítottak el, túlnyomó többségüket Auschwitzba.

A folyamatot részletesen leíró, megyei levéltárakból, hazai és külföldi múzeumokból származó korabeli tárgyakat, dokumentumokat bemutató tárlat 2022. január 27-től 2022 októberéig látható.

A kiállítás létrehozásában közreműködtek:

Biró Hajnalka, Nagy Adél
kurátorok

dr. Jakab Attila
szakmai lektor

Tóth-Heinemann Zoltán
angol fordítás

Csizik Balázs
látványtervek, grafika, fotó

Köszönetnyilvánítás: Bajzik Zsolt, Béres Katalin, dr. Bognár Katalin, Bolodár Zoltán, Dömötör Andrea, Fekete Ildikó, Gerlecz Tibor, Janka Dorka, Kemenczei Ágota, Kiss Balázs, Kiss Nóra, Kopcsay Ágnes, Kovács Ágota, dr. Kovács Tamás, dr. Melega Miklós, Molnárné Liszi Erzsébet, Németh Edit Linda, Prinner Gábor, Rajnik Bence, Naomi Singer, Sólyom Andrea, dr. Tamási Balázs, Tóth Bálint, Veszprémy László Bernát, Végső István,

Közreműködő intézmények: A Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeuma, Cfát (Izrael) / MEMORIAL MUSEUM OF HUNGARIAN SPEAKING JEWRY – Safed, Israel
Fortepan
Göcseji Múzeum, Zalaegerszeg
Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Budapest
Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára, Szombathely
Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest
Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, Budapest
Móra Ferenc Múzeum, Szeged
Országos Széchényi Könyvtár, Budapest
Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem, Budapest
Soproni Múzeum, Sopron
The Ghetto Fighters’ House Museum, Naharija (Izrael)
United States Holocaust Memorial Museum, Washington D.C.

Kivitelezők:  Productive Decor Kft.

Csatolmányok

Név Méret
VIDÉKI-GETTÓK-háttér 150 KB