Category Korábbi kiállítások

Hűlt hely

A Holokauszt Emlékközpont zsinagóga épületének karzatán húsz, egyenként öt és fél méter magas zászló volt látható. Ezeken betűrendben szerepelt annak a több száz helységnek a neve, ahonnan elhurcolták a zsidó és roma közösségek tagjait és amely települések lakossága immár soha többé nem lesz teljes… A kiállításon bemutatásra kerültek korabeli dokumentumok másolatai mellett, az Auschwitz Múzeumban

15 év

2005. december 7-én volt 15 éve, hogy megalakult a Magyar Auschwitz Alapítvány a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontot működtető közalapítvány jogelődje. Az évforduló napján megnyílt „15 ÉV” című időszaki kiállítás célja volt az elmúlt esztendők gyűjteményi munkájának összegzéseként bemutatni azokat a tárgyakat, dokumentumokat, amelyeket a holokauszt túlélői, az áldozatok hozzátartozói és a közalapítvány munkáját segítő szervezetek

Kényszermunka 1944-45 – Magyar zsidók az SS ausztriai munkatáboraiban

Magyarország német megszállása után a cionisták által szervezett Zsidó Segély- és Mentőbizottság egyezkedni kezdett a deportálásokban közreműködő, de korrumpálható német tisztekkel. Ennek eredményeként 1944. júniusának végén hat vasúti szerelvény utasai időlegesen megmenekültek a biztos pusztulástól. Az Auschwitz – Birkenau-i haláltábor helyett a vonatokat – egy kivétellel – a Bécs melletti Strasshofba, egy rendező-pályaudvarra irányították.  

Auschwitz Album

A magyar zsidóság gettóba zárásának hatvanadik évfordulóján, 2004. április 16-án, nyílt meg Budapesten a Holokauszt Emlékközpont. Az új intézmény nyitókiállítása a megrendítő Auschwitz Albumra épült, amely kiegészült a kárpátaljai zsidóság háború előtti mindennapjait bemutató korabeli filmanyaggal.   Az auchwitzi haláltáborban készült fotókat a kárpátaljai Bilkén született Jakab Lenke (Lili Jakob) találta meg 1945 áprilisában a