Történészek adtak reális képet a Don-kanyarban zajlott hadieseményekről az MTA BTK, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont és a Magyar Történeti Társulat január 15-ei konferenciáján. Forrás: MTI/HDKE – Nem lehet felelőtlen tettként értékelni a 2. magyar hadsereg Don-kanyarba küldését, ma már tudjuk, hogy a katonák a fronton mindent megkaptak,
Hetven éve, 1943. január 1-jén fagyott meg az ukrajnai Jevdokovóban a munkaszolgálatra hurcolt Rejtő Jenő, akit írói álnevén, P. Howardként is ismer és szeret a magyar olvasóközönség. “Kitűnő érzéke volt a szörnyű világban meglátni a jelenségek fonákját, megmutatni az emberellenesben a nevetségest, és e nevetségessé tétellel leleplezni oly sok silányságot” – írta róla Hegedűs Géza.
2010. április 17-én került sor a multimédiás holokauszt-oktatást és tolerancia-oktatást segítő tananyagok fejlesztésére kiírt pályázatunk díjátadójára, ahol a zsűri döntése alapján – az Amerikai Egyesült Államok követsége támogatásával – 3 fődíj, a Holokauszt Emlékközpont jóvoltából pedig 1 különdíj került átadásra. A pályázat nyertesei: Fődíj: Greksza Tünde: Fasizmus az iskolában; Női sorsok a vészkorszak alatt
A 2012-2013-es tanévre elkészült diákcsoportoknak és tanáraiknak szánt program- és részletes foglalkozási ajánlónk, melyből a pedagógusok különböző korosztályok, tantárgyi csoportok és nevelési feladatok szerint, személyre szabottan állíthatnak össze munkájukat segítő tanórai vagy tanórán kívüli programokat, kihelyezett foglalkozásokat, tanulmányi kirándulásokat. Valamennyi foglalkozásunkat (a tárlatvezetést is beleértve) igen kedvező, 100 Ft-os belépőjegy megfizetésével ajánljuk fel diákcsoportok és
Magyarország nemzeti ünnepén, október 23-án valamennyi látogató – állampolgárságra való tekintet nélkül – ingyenesen látogathatja kiállításainkat. Nyitva tartás: 10-18 óra.
A magyarországi Wallenberg Emlékév végével a centenárium feladatainak koordinálásáért felelős Wallenberg Emlékbizottság is befejezte tevékenységét. A kormány tavaly november 2-i ülésen hozott határozatot arról, hogy Wallenberg születésének századik évfordulóján a Raoul Wallenberg-év keretében méltóképpen emlékezzen meg az embermentő svéd diplomatáról. Az emlékbizottság munkáját Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Karin Olofsdotter, Svédország budapesti nagykövete
2002. december 16-án, az alapkő letételével kezdődtek meg a kivitelezési munkálatok a IX. kerületi Páva utcában. Videó>> Mányi István Ybl-díjas építész tervei alapján az 1923-ban épült, akkoriban már romos állapotban lévő Páva utcai zsinagógát egy új épületszárnnyal egészítették ki, melynek eredményeként a modern és a klasszikus építészetet szervesen ötvöző épületegyüttes született. A Holokauszt Emlékközpontot 2004.
1922. december 20-án, 90 éve született a világszerte ismert holokausztkutató történész, politológus Randolph Louis Braham. Az iskolateremtő tudós a New York City University professzor emeritusa, a Rosenthal Intézet igazgatója, a holokauszt-kutatás nemzetközi szaktekintélye. Kutatók generációi nőttek fel tanulmányain. Randolph L. Braham 1922-ben Bukarestben látta meg a napvilágot. Gyermekkorát Désen töltötte, s itt végezte gimnáziumi tanulmányait.
Raoul Wallenbergről nevezték el Brooklyn egyik sugárútjának szakaszát – ezzel emlékeztett New York városa vasárnap a holokauszt idején magyar zsidók ezreit megmentő svéd diplomata születésének 100. évfordulójára. Forrás: MTI 2012. december 10., hétfő 3:55 Brooklyn Borough Park negyedében a 13. sugárútnak a 36. és 60. utca közötti szakaszát nevezték át egyúttal Raoul Wallenberg Way-nek
2012. december 3-án Paul A. Shapiro, az Amerikai Holokauszt Múzeum Holokauszt Tanulmányok Központjának igazgatója, néhány nappal korábban pedig Sarah A. Ogilvie, a washingtoni múzeum Holokauszt Oktatási Intézetének igazgatója látogatott el intézményünkbe. A vendégeket Prof. Dr. Szita Szabolcs igazgató és Dr. Botos János igazgatóhelyettes tájékoztatta a budapesti emlékközpont terveiről, 2013. évi programjairól, oktatási, múzeumpedagógiai tevékenységéről. A