Könyvtárunk új beszerzéseiből ajánljuk…

27 júl

Könyvtárunkban már olvasható a Jeszenszky Géza szerkesztésében megjelent angol nyelvű tanulmánykötet, July 1944 – Deportation of the Jews of Budapest Foiled, amely a budapesti zsidóság deportálásának megakadályozására végrehajtott katonai akció körülményeit helyezi a történelmi emlékezet fókuszába.


A Koszorús Ferenc által vezetett 1. páncélos hadtest július 6-i akciója eredményeként békés úton sikerült megakadályozni az ún. “csendőrpuccsot”, s az akkor Budapesten tartózkodó mintegy 250-300 ezer zsidó deportálását. A Helena History Press kiadásában az Egyesült Államokban megjelent kötet Koszorús Ferenc történelmi szerepét és az akció jelentőségét taglalja, valamint a korszakra vonatkozó egyéb kapcsolódó kutatások eredményeibe nyújt bepillantást, a függelékben pedig a deportálásra vonatkozó legfontosabb német külügyminisztériumi dokumentumokat adják közre.

Következő bejegyzés

Reviczky emlékkő Óbudán