Az Osztrák Köztársaság elnöke, Alexander Van der Bellen tudományos munkásságának elismeréseként, valamint Ausztria és Magyarország közötti együttműködés érdekében tett erőfeszítéseinek megbecsüléseként magasrangú osztrák kitüntetésben részesítette prof. Szita Szabolcsot, a Holokauszt Emlékközpont igazgatóját. Az érdemrendet Elisabeth Ellison-Kramer magiszter, az Osztrák Köztársaság nagykövete és Regina Rusz magiszter, az Osztrák Kulturális Fórum igazgatója adták át a nagykövetség rezidenciáján
Elie Wiselre (1928, Márámarossziget – 2016, New York) Nobel-díjas holokauszt túlélőre emlékezünk születésének 90-ik évfordulóján, 2018. szeptember 30-án. Ortodox zsidó családban született Máramarosszigeten, Romániában. Anyanyelve a jiddis volt, de magyarul is jól beszélt. Középiskolai tanulmányait Máramarosszigeten kezdte. A második világháború éveiben a debreceni és a nagyváradi magyar nyelvű zsidó felekezeti gimnáziumokban tanult. 1944-ben Elie-t és
A Bécsi Wiesenthal Intézet szeptember 25-én Bécs első és második kerületében rendezett sétával emlékezett az 1944-ben Bécsbe hurcolt magyar zsidó kényszermunkásokra. 1944 márciusában a német hadsereg megszállta a náci Németország szövetségéből kilépni próbáló Magyarországot. A gettókba zsúfolt zsidók nagy részét az auschwitzi koncentrációs táborba deportálták és ott megölték, vagy kényszermunkára hurcolták őket a Német Birodalomba.
Halálának évfordulóján emlékeztünk a 2005 szeptemberében elhunyt SImon Wiesenttálra. A híres nácivadász alakját idézzük fel az alábbi részletekkel, amelyeket egyrészt Peter Michael Lingens Kicsoda Simon Wiesenthal? bevezető tanulmányából, másrészt Wiesenthal Az igazság malmai…Emlékezések című művéből válogattunk. Részletek Peter Michael Lingens: Kicsoda Simon Wiesenthal? című bevezető tanulmányából. Míg Simon Wiesenthalban a szabad világ a nagy igazak
A „Wir sind Juden aus Breslau” című német nyelvű dokumentumfilm vetítésére kerül sor 2018. szeptember 26-án 18 órakor az ELTE BTK Gólyavár, Mária Terézia teremben, melyet német nyelvű beszélgetés követ a film alkotóival. A belépés ingyenes, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. Fiatalok voltak, várakozóan néztek a jövőbe, úgy érezték, hogy otthonuk Breslau/Boroszló (ma Wroclaw
The Holocaust Memorial Center in Budapest in cooperation with Yahad In Unum, a research organization from France is organizing a two days international seminar focusing on the Holocaust by bullets, atrocities committed by the Nazi Germany in German Occupied Soviet Territories between 18941-44. The seminar will take place on andat the Holocaust Memorial Centerin Budapest
Péter Scheiner dokumentumfilmjének vetítése és az azt követő vita a Spinózában, szeptember 16-án d.u. 3 órától.
Minden kedves látogatónknak, támogatónknak és barátunknak sikeres és boldog 5779-es esztendőt kívánunk!
He who has control over time, has control over agendas – writes Ushi Derman in his new year’s blog on the page of the Museum of the Jewish People at Beit Hatfutsot. The article also features a photo of the late Chief Rabbi József Schweitzer, a great friend and supporter of the Holocaust Memorial Center in Budapest. With this
Hűlt helyek címmel konferenciát rendeznek Komárom-Esztergom megye eltűnt zsidóságáról2018. szeptember 28-án Kocson, a Faluházban. A konferenciára minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. Részvételi szándékát kérjük jelezze 2018. szeptember 20-ig a hulthelyek@gmail.com email címen vagy a 70/329-7766-os telefonszámon. PROGRAM:8,30-9,00 óra Regisztráció9,00-9,15 óra Megnyitó Simon László, Kocs község polgármesterePetrozsényi Eszter színművész9,15-9,40 óra Komárom-Esztergom megye zsidó közösségei –