Nem kategorizált

03 aug

Megemlékezés a roma áldozatokról

Az auschwitzi megsemmisítő tábor roma részlegét 1944. augusztus 2. ás 3. közötti éjszakán számolta fel az SS, az ott található majdnem háromezer foglyot meggyilkolta. Ezt megelőzően a munkára fogható fogvatartottak egy részét már átszállították más táborokra. Erről a tragédiáról a Cigány Világkongresszus 1972-es döntése alapján augusztus 2-án, a Holokauszt Roma Áldozatainak Világnapján számos országban megemlékeznek.

01 aug

Megemlékezés a holokauszt roma áldozatairól

A Roma Holocaust Emlékbizottság és a Holokauszt Emlékközpont 2016. augusztus 2-án, 16.00 órakor a budapesti Nehru parton a Holocaust Roma Áldozatainak Emlékművénél, majd ezt követően, 18 órától a Holokauszt Emlékközpont zsinagógájába emlékezik meg a holokauszt roma áldozatairól. A 14. századtól tartó magyar-cigány, rövid történelmi időszakok kivételével békés és toleráns együttélése a 20. század első felében

09 jún

Épületbemutató diplomatáknak

A Budapesten tartózkodó külföldi diplomatákkal való együttműködés keretében mutattuk be a Holokauszt Emlékközpont épületegyüttesét kedden, 2016. június 7-én. Az épületbejárást az azt tervező építész, Mányi István vezette az a pincétől a padlásig – pontosabban a tetőkertig. Az építészek csapata számtalan elismerést, többek között Építészeti Nívódíjat kapott munkájáért, amellyel nemcsak a Holokauszt Emlékközpont működési terét alakították

27 máj

A Holocaust Közalapítvány kuratóriumának ülése

A Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány szakmai kuratóriumának következő ülését 2016. május 31-én (kedd) délelőtt fél tizenegyre hívta össze Prof Dr. Grósz Andor, a kuratórium elnöke.  További információk és javasolt napirendi pontok megtalálhatók a csatolmányban.

03 máj

Magasrangú svájci küldöttség az Üvegházban

Christa Markwalder, a svájci Szövetségi Gyűlés elnöke nemrégiben Magyarországon tett hivatalos látogatása alkalmával megtekintette az Üvegházat is. A vészkorszak idején a budapesti cionista ellenállás kiemelkedő helyszíne svájci védelem alatt működött és biztosította közel háromezer üldöztetett zsidó honfitársunk túlélését.A magasrangú vendéget és kíséretét, többek között Jean-Francois Paroz nagykövetet Prof. Dr. Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója

19 ápr

Exhibition and Conference “From Healing to Killing: Science and Genocide”

The correlation between the eugenics, Nazi race theory, euthanasia and Holocaust will be discussed at a conference at the Holocaust Memorial Center in Budapest on April 25, 2016. The conference, titled is the first result of the cooperation between the Holocaust Museum Houston and its counterpart in Budapest. The event will bring together outstanding experts

14 ápr

Holocaust füzetek – Felhívás társszerzőknek

Felhívás tanulmányok, memoárok, cikkek közzétételére a megújult számaiban. Az országosan és külföldön is népszerű Holocaust Füzetek kiadvány több mint tíz éve megszűnt. Napjainkban elengedhetetlen a holokauszttal, a gyűjtemény gyarapításával és oktatásával komplex módon foglalkozó intézmény tudományos és hazai kutatást fejlesztő kezdeményezéseinek, tapasztalatainak, eredményeinek közkinccsé tétele, nyomtatott formában is. A Holocaust Füzetek tudományos és ismeretterjesztő folyóirat,

13 ápr

HIÁNY metrókiállítás

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Holokauszt Emlékközpont tisztelettel meghív minden érdeklődőt a Metró Galéria HIÁNY című kiállítása megnyitójára a 2-es Metró Puskás Ferenc Stadion állomásához hétfőn, 2016. április 18-án 11 órakor.

08 dec

A Magyar Auschwitz Alapítvány – Holocaust Dokumentációs Központ 25 éve

Huszonöt éve, 1990. december 7-én alakult meg a Holokauszt Emlékközpont jogelődje, a Magyar Auschwitz Alapítvány – Holocaust Dokumentációs központ. Az évtizedekig tartó csendet megtörve, a nyolcvanas években mind gyakrabban jelentkező, a múlt feltárására irányuló kezdeményezéseket felkarolva tűzte ki célul megválaszolását a legfontosabb kérdésnek: miért történhetett meg, s hazánkban – a „befogadó”, hagyományokban gazdag országban –

28 okt

Dr. Csapody Tamás: A cservenkai tömeggyilkosság

“A civil német lakosság apraja-nagyja fizikailag is kivette részét a bácska útjain és a falvakon átvonuló bori zsidó munkaszolgálatosok megalázásából és meggyilkolásából. Ennek hátterében pedig a sok éven keresztül történő, tudatos és szervezett, német és magyar antiszemita propaganda állt. Ebben az egyértelműen zsidógyűlölő, magyar- és szerb-ellenes közegben a bori munkaszolgálatosokat kísérő magyar keret végképp elveszítette