Dunai Andrea, Berlinben élő kutató levélregénye két fivér és egy nővér levelezésén keresztül jeleníti meg a hontalanok és az otthon maradottak hétköznapjait 1944 és 1950 között. A könyvbemutatót 2013. április 4-én 11 órakor rendezik meg a MÚOSZ Székházában. (1064 Budapest, Vörösmarty utca 47/a.) Részletes program a csatolt meghívóban.
Abraham Cooper rabbi, a Simon Wiesenthal Központ Los Angeles-i irodájának egyik vezetője tett látogatást 2013. március 5-én délelőtt a Holokauszt Emlékközpontban. A vendéget prof. Haraszti György kuratóriumi elnök, prof. Szita Szabolcs igazgató és dr. Botos János igazgatóhelyettes fogadta. A megbeszélésen az amerikai vendég az intézményünkben folyó kutatói és oktatói tevékenységgel ismerkedett. A Simon Wiesenthal Központ
2013. február 22-én a gyomaendrődi Kner Imre Gimnázium és Szakközépiskola adott otthont az első „Knerek az egyetemes és a magyar kultúra szolgálatában” konferenciának. Az előadásokat követően átadták a Kner Imre díjat és a Kner Imre emlékérmet. Idén többek között intézményünk igazgatója, Prof. Szita Szabolcs és az oktatási programok vezetője, Pécsi Tibor is részesült az intézmény
Radu Ioanid, az amerikai USHMM Holokauszt Tanulmányok Központja nemzetközi archívumának igazgatója budapesti látogatásakor, március 6-án megbeszélésen vett részt a Holokauszt Emlékközpontban. A Kelet-Közép-Európa, ezen belül is kiemelten Románia holokauszt történetét is kutató szakember eszmecserét folytatott az Emlékközpont vezetőivel az intézmények közötti együttműködés lehetőségeiről, s egyéb aktuális szakmai kérdésekről.
A Karinthy Színház és a Nemes Nagy Ágnes Színész Szakképzés közös produkciója az Anne Frank című előadás. A darab nem meséli újra a Frank család világszerte ismert, Anne naplójában megörökített tragikus történetét, hanem jelenkori kommentárokat fűz a felidézett eseményekhez egy spirituális helyszínen, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában. Beavató színházról lévén szó, magunk is alakítjuk az
Az Élet Menete Alapítvány és a Bázeli Egyetem Hebraisztika tanszéke konferenciát rendez 2013. március 3-án, melynek középpontjában a svájci embermentés, azon belül is Carl Lutz személye és Magyarországon folytatott munkássága áll. A résztvevők kerekasztal beszélgetésen megvitatják hogyan lehet hatékonyabbá tenni a holokauszt és a II. világháború eseményeinek oktatását a tolerancia, a társadalmi szolidaritás növelése érdekében.
A MENSCH Alapítvány és Angyal László 2013. március 13-án 11 órakor, nemzetközi körútját megelőzően a budapesti Brit Nagykövetségen mutatja be először a Szenes Hanna emlékére készített képmontázsát. Helyszín: Brit Nagykövetség, Old Banking Hall, 1051 Budapest, Harmincad utca 6. Program 11:00 Theresa Bubbear brit nagykövet-helyettes köszöntő beszéde 11:10 Angyal László, a kép készítőjének beszéde 11:20 A
Január 19-én Douglas Davidson, az Egyesült Államok külügyminisztériumának holokauszt ügyekkel foglalkozó különmegbízottja volt a Páva utcai emlékközpont vendége. A Kristine A. Marsh, a budapesti amerika nagykövetség tanácsosa kísértében érkező diplomatának Dr. Botos János ügyvezető igazgatóhelyettes mutatta be intézményünket. Douglas Davidson budapesti látogatásán kormányzati képviselőkkel a hazai és nemzetközi zsidóságot érintő kérdésekről folytatott tárgyalásokat.
A Holokauszt Emlékközpont A magyar kultúra napja programjaihoz csatlakozva, január 23-án rendezte meg A magyar kultúra veszteségei címmel kiírt pályázat díjátadó ünnepségét az Osztrák Kulturális Fórum szalonjában. A középiskolai diákok számára meghirdetett pályázatra 65 pályamű érkezett szerte az országból, felölelve a magyar kultúra, a tudomány szinte minden területét. A pályázatra érkezett legjobb esszéket honlapunkon, e
„Sokkal tartozunk a Don-kanyart megjárt munkaszolgálatosoknak (…), sokkal tartozunk azoknak, akik áldozattá lettek, mindenekelőtt azzal, hogy megismerjük a történetüket, azzal, hogy soha, semmilyen körülmények között nem mentegetjük a gyilkosokat, azzal, hogy minden körülmények között hűek maradunk az emlékükhöz” – fogalmazott Hende Csaba honvédelmi miniszter vasárnap a budapesti Holokauszt Emlékközpontban, a doni áttörés 70. évfordulója alkalmából