2002. december 16-án, az alapkő letételével kezdődtek meg a kivitelezési munkálatok a IX. kerületi Páva utcában. Videó>> Mányi István Ybl-díjas építész tervei alapján az 1923-ban épült, akkoriban már romos állapotban lévő Páva utcai zsinagógát egy új épületszárnnyal egészítették ki, melynek eredményeként a modern és a klasszikus építészetet szervesen ötvöző épületegyüttes született. A Holokauszt Emlékközpontot 2004.
1922. december 20-án, 90 éve született a világszerte ismert holokausztkutató történész, politológus Randolph Louis Braham. Az iskolateremtő tudós a New York City University professzor emeritusa, a Rosenthal Intézet igazgatója, a holokauszt-kutatás nemzetközi szaktekintélye. Kutatók generációi nőttek fel tanulmányain. Randolph L. Braham 1922-ben Bukarestben látta meg a napvilágot. Gyermekkorát Désen töltötte, s itt végezte gimnáziumi tanulmányait.
Raoul Wallenbergről nevezték el Brooklyn egyik sugárútjának szakaszát – ezzel emlékeztett New York városa vasárnap a holokauszt idején magyar zsidók ezreit megmentő svéd diplomata születésének 100. évfordulójára. Forrás: MTI 2012. december 10., hétfő 3:55 Brooklyn Borough Park negyedében a 13. sugárútnak a 36. és 60. utca közötti szakaszát nevezték át egyúttal Raoul Wallenberg Way-nek
2012. december 3-án Paul A. Shapiro, az Amerikai Holokauszt Múzeum Holokauszt Tanulmányok Központjának igazgatója, néhány nappal korábban pedig Sarah A. Ogilvie, a washingtoni múzeum Holokauszt Oktatási Intézetének igazgatója látogatott el intézményünkbe. A vendégeket Prof. Dr. Szita Szabolcs igazgató és Dr. Botos János igazgatóhelyettes tájékoztatta a budapesti emlékközpont terveiről, 2013. évi programjairól, oktatási, múzeumpedagógiai tevékenységéről. A
2012. november 22-én a Moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központban emlékestet rendeztek Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából. A vendégeket dr. Baranyi András, a központ igazgatója köszöntötte, majd Íjgyártó István moszkvai magyar nagykövet nyitotta meg rendezvényt, méltatva Wallenberg, a humánum lovagja embermentő tevékenységét. Szlov Olga, az izraeli nagykövetség első beosztottja felszólalásában az erkölcsi tanulságok
A november 26 és december 1 között Németországban, Nürnbergben megrendezett egyhetes Wallenberg szemináriumon hazánkat pécsi, tatabányai és budapesti diákcsoportok képviselték. Olyan csapatok utazhattak ide, akik a Wallenberg-emlékév kapcsán megrendezett országos történelemversenyen dobogós helyet értek el. Képgaléria>> A diákok német családoknál laktak, s a szemináriumi hét során német és izraeli diákokkal dolgoztak együtt. A nemzetközi csapatoknak
2012.november 27-én Oviedoban „Raoul Wallenberg és Ángel Sanz Briz az emberi helytállás példaképei” címmel tartottak megemlékezést a Wallenberg emlékév alkalmából. A spanyol város Auditóriumában az oviedoi önkormányzat valamint a helyi zsidó közösségek (Caminos de Sefarad és az Asztúriai Zsidók Közössége) illetve gijóni tiszteletbeli konzul, Tóth Vilmos közreműködésének köszönhetően valósult meg a program. Magyarország spanyolországi nagykövetségét
2012. december 3-án az Egyesült Államok, Svédország és Magyarország nagykövetsége közös rendezésében Osló legszebb kilátást kínáló pontján, a svéd tulajdonban álló Voksenaasen Központban került sor a Wallenberg 100. születésnapjára emlékező konferenciára. A megnyitó beszédet Olle Wästberg, a svéd Külügyminisztérium Wallenberg-emlékévének irányítója tartotta. A Központ igazgatójának moderálása mellett Lajos Attila, a Malmői Egyetem kolozsvári születésű tanára,
2012. november 21. (MTI/HDKE) A tudományos tanácskozást a Fórum Kisebbségkutató Intézet rendezte a Raoul Wallenberg Emlékbizottság támogatásával a svéd diplomata születésének centenáriuma alkalmából. A Holokauszt Emlékközpont képviseletében a konferencián előadást tartott Prof. Dr. Szita Szabolcs, igazgató, Dr. Botos János igazgatóhelyettes és Dr. Salamon Pál levéltáros. A konferenciát megelőzően Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, továbbá
A Jákim Stúdió Színházi Társaság a napokban mutatja be a Lévai Jenő Raoul Wallenbergről szóló dokumentumkönyve alapján készült, Rejtett világosság című színdarabot. A dokudráma részben valós, részben fiktív szereplőkkel ábrázolja 1944–45 valóságának egy szeletét, s igyekszik hiteles képet adni arról az emberfeletti munkáról, amit a svéd diplomata Magyarországon a világháború közepette, több tízezer üldözött zsidó