Our Blog

    04 febr

    Létrehozta a kormány a Magyar Holokauszt – 2014 Emlékbizottságot

    A magyar zsidóság deportálásának jövő évi, hetvenedik évfordulója előkészítésére és a programok lebonyolítására a kormány létrehozta a Magyar Holokauszt – 2014 Emlékbizottságot. Az erről szóló kormányhatározat a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg. Az Emlékbizottság állandó tagjának több szervezet képviselője mellett felkérik a Holokauszt Emlékközpont vezetőjét, prof. Szita Szabolcsot is. Forrás: MTI, 2013. január 10.    

    04 febr

    A Wallenberg-díj 2013-as kitüntetettjei

    A Raoul Wallenberg-díj idei kitüntetettjei: Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke, Bódis Kriszta független dokumentumfilmes, Csóka János Pál, az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Uhrin Anikó, a Wáli István Református Cigány Szakkolégium igazgatója és Baks község. Forrás: MTI    Együtt kell tiltakoznunk a nem demokrata, diktatórikus magatartásformák ellen – mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter az

    04 febr

    Jan. 27-ei megemlékezés a Holokauszt Emlékközpontban

    Publication date: 2016-02-07 Globális feladatnak nevezte a totalitárius rezsimek és a politikai erőszak összes fajtája elleni küzdelmet Szabó Máté, az Alapvető Jogok biztosa a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján, az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 68. évfordulóján, január 27-én tartott megemlékezésen Budapesten, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. Forrás: MTI/HDKE       Az ombudsman úgy fogalmazott: „az elmúlt évtizedek

    04 febr

    103 éve született Giorgio Perlasca olasz embermentő

    Publication date: 2012-12-23 103 éve, 1910. január 31-én született Giorgio Perlasca olasz embermentő. Bátor kiállásának köszönhetően több ezer üldözött zsidó honfitársunk menekült meg a biztos haláltól 1944-45 telén.  Emlékiratai A „szélhámos” címmel először jelentek meg magyar nyelven. Fiával, Franco Perlascaval a kötet 2012 decemberi, emlékközpontbeli bemutatóját követően készített rendkívüli interjút Somos András. Az interjú itt>>

    31 jan

    A 2. magyar hadsereg a Don-kanyarban – konferencia a 70. évforduló tiszteletére

    Történészek adtak reális képet a Don-kanyarban zajlott hadieseményekről az MTA BTK, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont és a Magyar Történeti Társulat január 15-ei konferenciáján. Forrás: MTI/HDKE   – Nem lehet felelőtlen tettként értékelni a 2. magyar hadsereg Don-kanyarba küldését, ma már tudjuk, hogy a katonák a fronton mindent megkaptak,

    16 jan

    70 éve halt meg Rejtő Jenő

    Hetven éve, 1943. január 1-jén fagyott meg az ukrajnai Jevdokovóban a munkaszolgálatra hurcolt Rejtő Jenő, akit írói álnevén, P. Howardként is ismer és szeret a magyar olvasóközönség. „Kitűnő érzéke volt a szörnyű világban meglátni a jelenségek fonákját, megmutatni az emberellenesben a nevetségest, és e nevetségessé tétellel leleplezni oly sok silányságot” – írta róla Hegedűs Géza.

    04 jan

    Babák és bőröndök…- díjak multimédiás tananyagfejlesztésért

    2010. április 17-én került sor a multimédiás holokauszt-oktatást és tolerancia-oktatást segítő tananyagok fejlesztésére kiírt pályázatunk díjátadójára, ahol a zsűri döntése alapján – az Amerikai Egyesült Államok követsége támogatásával –  3 fődíj,  a Holokauszt Emlékközpont jóvoltából pedig 1 különdíj került átadásra.   A pályázat nyertesei: Fődíj: Greksza Tünde: Fasizmus az iskolában; Női sorsok a vészkorszak alatt

    04 jan

    2012-2013 tanévi programajánló iskolai csoportoknak, ingyenes utazással

    A 2012-2013-es tanévre elkészült diákcsoportoknak és tanáraiknak szánt program- és részletes foglalkozási ajánlónk, melyből a pedagógusok különböző korosztályok, tantárgyi csoportok és nevelési feladatok szerint, személyre szabottan állíthatnak össze munkájukat segítő tanórai vagy tanórán kívüli programokat, kihelyezett foglalkozásokat, tanulmányi kirándulásokat. Valamennyi foglalkozásunkat (a tárlatvezetést is beleértve) igen kedvező, 100 Ft-os belépőjegy megfizetésével ajánljuk fel diákcsoportok és

    04 jan

    Október 23 – án, nemzeti ünnepünkön díjmentes a látogatás

    Magyarország nemzeti ünnepén, október 23-án valamennyi látogató – állampolgárságra való tekintet nélkül – ingyenesen látogathatja kiállításainkat. Nyitva tartás: 10-18 óra.

    04 jan

    Befejezte tevékenységét a Wallenberg Emlékbizottság

    A magyarországi Wallenberg Emlékév végével a centenárium feladatainak koordinálásáért felelős Wallenberg Emlékbizottság is befejezte tevékenységét. A kormány tavaly november 2-i ülésen hozott határozatot arról, hogy Wallenberg születésének századik évfordulóján a Raoul Wallenberg-év keretében méltóképpen emlékezzen meg az embermentő svéd diplomatáról.  Az emlékbizottság munkáját Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Karin Olofsdotter, Svédország budapesti nagykövete