Határidő: 2012. július 31. Az Emberi Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága felhívást intéz a magyarországi nevelési–oktatási intézmények pedagógusaihoz, egyhetes izraeli tanulmányúton és továbbképzésen való részvételre a jeruzsálemi Yad Vashem Intézetben. A részletes pályázati felhívás és a mellékletei megtalálhatók és letölthetők az EMMI honlapjáról. >>
Budapest 22. kerületében, Nagytétényben található az ország egyik legrégebbi zsidótemetője. Egyházi jegyzőkönyvek már 1759-ben említik, a legrégebbi épen maradt sírkő 1750 környékéről való. A temetőbe 1944 decemberében temettek utoljára, azóta zárva van. Az idők során a sírkövek állaga eléggé megromlott, a területet benőtte a gaz. Az elmúlt évben azonban valami elkezdődött… 2011-ben a Baross Gábor
A szovjet megszálló haderő által elhurcolt Raoul Wallenberg, a svéd embermentő diplomata halálának pontos helye és ideje sokáig ismeretlen volt. Az A. L. Szmoltszov börtönorvos által kiadott jelentés, melyet több svéd történész is hitelesnek ítélt, 1947. július 17-re helyezi Wallenberg halálának időpontját. Orosz kutatók szerint 1947 júliusa és októbere között történt. Raoul Wallenberg és Langfelder
Nemzetközi műhelykonferenciát rendez 2012. november 27-28-án A holokauszt történelmi dokumentációjának korai kísérletei címmel az Európai Holokauszt Kutatás Infrastruktúrája (EHRI) projekt keretében a Holokauszt Emlékközpont. Jelentkezési határidő: 2012. június 29. A nemzetközi műhelykonferencia célja összehasonlító áttekintést adni azokról a korai erőfeszítésekről, amelyek a második világháború alatti náci népirtás forrásainak feltárására, megőrzésére illetve rögzítésére irányultak. A workshop
Az OktaTÁRS-FELLOWship néven júniusban meghirdetett nemzetközi holokauszt-oktatási szakértő képzési programunk pályázati folyamata lezárult. Programunk eddig rendkívül sikeresnek bizonyult, hisz rekordszámú érdeklődő fordította figyelmét a program fele és a beadott pályázatok száma is majdnem háromszorosa volt a rendelkezésre álló heklyeknek. Nagy örömünkre szolgál, hogy programunk iránt a vártnál is többen érdeklődtek, regisztrált felhasználóink száma jóval 200
Raoul Wallenberg születésének centenáriuma jegyében az Osztrák Kulturális Fórum, a Holokauszt Emlékközpont, a Wallenberg Egyesület és Alapítvány 2012. január 17-én, kedden 13 órától megemlékezést rendezett a Benczúr utca 16. szám alatt, Ocskay László százados egykori lakásában. Wallenberg és bizalmas magyar munkatársa, Langfelder Vilmos mérnök a nyilasok elől rejtőzve itt lakott néhány napig. 1945. január 17-én
Wallenberg életét számos könyv, film és műalkotás örökíti meg. A kötetek közül készült válogatás az emlékév hivatalos honlapjára, benne intézményünk vezető kutatóinak munkáival. További angol nyelvű szakirodalom elérhető az Emlékközpont Braham Tékájában. ANGER, PER: Raoul Wallenberggel Budapesten. Visszaemlékezések a háborús évek Magyarországára. Budapest, Belvárosi Könyvkiadó, 1999. BÍRÓ ZSUZSA: A színtévesztő. Megjegyzés a Wallenberg-rejtélyhez.
Az ENSZ holokauszt emléknapja A Holokauszt Emlékközpont és az Élet Menete Alapítvány az idei évben ismét közös megemlékezést rendez 2012. január 27-én, pénteken 11 órakor. Ekkor nyitja meg kapuit egy a helyszínre szállított marhavagonban berendezett vándorkiállítás, melyet az emlékközpont három fiatal tárlatvezetője készített a hozzá összeállított oktatási programmal együtt. Helyszín: Holokauszt Emlékközpont, IX. Budapest, Páva
Olaszországban is több településen a holokauszt áldozataira emlékeztek 2012. január 27-én. Acerra városának püspöki küldöttsége az elmúlt év végén látogatott el intézményünkbe. „Emléknapi” megemlékezésükön – élő videókapcsolat segítségével – oktatási főtanácsadónk, dr. Nuber István köszöntötte a dél-olaszországi város és a püspökség vezetőit, a résztvevő diákokat. Beszédében utalt azon tragikus múltra, amikor a zsidó népesség nagy
A Holokauszt Emlékközpont, a Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium, a Raoul Wallenberg Egyesület „Régen volt? Hol is volt?” címmel meghirdetett országos felmenő rendszerű vetélkedőjére 110 csapat küldte el jelentkezését. A februárban zajló első fordulón a regisztrált csapatok egy jelszó segítségével juthatnak hozzá az interneten a kérdésekhez. A feladatokat 2012. február 11 és 20