Magyarországon 1945 és 1948 között a köztisztviselők és közalkalmazottak háború alatti tevékenységének vizsgálata, megyei és települési igazoló bizottságok által.
Politikai okokból megbízhatatlannak tartott személyek, illetve családtagjaik rendőri őrizet alá helyezése, internálótáborba vagy egyéb kényszerlakhelyre szállítása. A 20. századi Magyarországon az egyik legismertebb internálótábor Kistarcsán működött.
A görög eredetű szó eredetileg Istennek ajánlott, teljesen elégő tűzáldozatot jelent; az 1960-as évek óta az európai zsidóság kétharmadának 1939 és 1945 közötti kiirtását értjük alatta. Európában 1933 és 1945 között a nácik és csatlósaik a zsidókon kívül több millió lengyelt, oroszt és más nemzetiségűt, cigányokat, homoszexuálisokat, elmebetegeket, Jehova Tanúit, politikai és vallási ellenfeleik sokaságát
A hinduizmus egyik kedvelt vallási jelképe (szvasztika). Balra irányulva az építés, jobbra irányulva a pusztítás (Káli) szimbóluma. A nácik tudatosan választották az utóbbit mozgalmuk jelképének.
Az 1919 novembere és 1944 október 15-e között fennálló politikai rendszer Magyarországon, névadója Horthy Miklós altengernagy , aki ebben az időszakban kormányzóként az ország államfője volt.
Kényszermunkások vagy deportáltak hosszú, akár hetekig tartó gyalogmenetben történő továbbítása egy másik munkahelyre vagy koncentrációs táborba, amelynek során a foglyok megfelelő élelmezés és szállás híján tömegével pusztultak el.
1944 őszén a Nemzetközi Vöröskereszt két osztályt alapított Budapesten gyermekek gondozására. A cionista Komoly Ottó vezette „A” osztály a deportált vagy munkaszolgálatra hurcolt zsidó szülők gyermekei számára felállított otthonokat irányította, a „B” osztálynak pedig a zsidó származású keresztény gyermekek gondozása volt a feladata. Ez utóbbi vezetője dr. Sztehlo Gábor evangélikus lelkész lett, aki gyermekmentő akciója során
Ideiglenes táborok, ahová a deportálásra szánt áldozatokat összegyűjtötték, közvetlenül elszállításuk előtt.