Intézményi

23 szept

Sikeresen zárult az emlékközpont nyári tábora

Mintegy 17 pedagógus és diák vett részt a Holokauszt Emlékközpont 10. nyári táborán, mely a Feszítő kérdések címet kapta. Az egyhetes programon előadásokat hallgattak többek között Paksa Rudolf, Dr. Csősz László és Pécsi Tibor tolmácsolásában. Önálló kutatómunkát végeztek a kijelölt témákban, majd az eredményeket közösen vitatták meg és néhány gondolatot közzé is tettek a tábor

23 szept

“A 20. század szégyene” – Emlékkoncert a Holokauszt Emlékközpontban

A roma holokauszt áldozatainak emlékére adtak koncertet csütörtök este Budapesten, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. „Ma az áldozatok emléke előtt tisztelgünk, és mindent el kell követnünk azért – mint ahogy azt a jelenlegi magyar kormány teszi – hogy a legkülönbözőbb rasszista, antiszemita, cigányellenes nézeteknek a leghatározottabban gátat vessenek “– emelte ki az emlékkoncertet megelőzően köszöntő

23 szept

Felkészítő foglalkozás pedagógusok számára

Kitűnő lehetőség adódik történelemtanárok, irodalomtanárok, osztályfőnökök és más pedagógusok számára, akik a most kezdődő idei iskolaévben (is) tervezik, tanulóikkal együtt, a Holokauszt Emlékközpont meglátogatását, hogy erre szakértőink segítségével készülhessenek fel.    Intézményünk 2014. október 18. szombaton, 10-16 óra között módszertani találkozót szervez, amelynek egyik résztvevője Dr. Chava Baruch a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet Nemzetközi Holokauszttanulmányok

18 júl

Múzeumpedagógiai programajánló 2013/14

  Elkészült 2013/14-es múzeumpedagógiai ajánlónk, mellyel a pedagógusok egész éves oktatási és nevelő munkájához kívánunk segítséget nyújtani. Gazdag programválasztékkal, kihelyezezett foglalkozásokkal és kiállításokkal, diáktárlatvezető képzéssel, a MÁV-nak köszönhetően ingyenes utazással várjuk a hozzánk látogató iskolai csoportokat.  Programajánló>> A Holokauszt Emlékközpont múzeumpedagógiai programjaira 2004 óta több mint ötvenezer diák és több száz pedagógus látogatott el. Kínálatunkban

18 júl

Tematikus oktatási segédanyagok a 70. évfordulóra

  A Holokauszt Emlékközpont honlapján oktatási segédanyagokat tesz közzé tanárok számára a vészkorszak iskolai oktatásának segítésére. A 12 tematikus egységből álló sorozat felöleli a magyarországi holokauszt legfontosabb témaköreit, kronológikusan kapcsolódik egy-egy hónap történéseihez.  Az egyes óravázlatokban ajánlott irodalom és szemelvények segítik a tanárok órai felkészülését, a tanulókat pedig prezentációs anyagok segítik a téma feldolgozásában. Az

30 jún

Ezüst Penge-díjas a Young & Rubicam emlékévi kampánya

Ahogy korábban hírt adtunk róla, saját cipőiket dobálták be a Young and Rubicam reklámügynökség tagjai a Citylight egyik dobozába, hogy így készítsenek hirdetést a Holokauszt Emlékközpontnak. Az installáció két hétig volt látható a 4/6-os villamos Mester utcai megállójában. A kampány készítői a napokban Ezüst Penge-díjat nyertek az Arany Penge Fesztiválon. A Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége

23 jún

Osztrák-magyar diákcsereprogram résztvevői a Holokauszt Emlékközpontban

Az Osztrák Kulturális Intézet támogatásával 2014. június 3-4-e között diákcsereprogram zajlott a kismartoni Gymnasium Neusiedl 16 osztrák és a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium 18 magyar diákjának részvételével a Holokauszt Emlékközpontban  és más helyszíneken. Az „Emlékezzünk a tragédiára” program során a diákok tanáraik, dr. Herbert Brettl és dr. Hansági Károly igazgatók, Veres Mária igazgatóhelyettes vezetésével Burgenlandban

16 jún

Baján a Falak, jelek, sorsok vándorkiállításunk

Minden év május utolsó vasárnapján emlékeznek meg Baján a holokauszt helyi áldozatairól. 1944-ben ezen a napon hurcolták el Auschwitzba a város és környéke zsidó lakosságának többségét. A gyászünnepségnek idén is az egykori zsinagóga, a mai Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ adott helyet. Az emlékezésen megnyitották a Falak, jelek, sorsok – Magyar zsidók deportálása

27 máj

Albumba zárt borzalom – az Auschwitz Album Bicskén

A Holokauszt Emlékközpont Auschwitz Album – Rólunk, nekünk, nélkülünk című vándorkiállítását Bicskén, a Batthyány-kastélyban tekinthették meg 2010. május 9-ig. A tárlaton az album képei mellett Bicske és környéke egykori zsidó közösségeinek sorsáról szóló dokumentumokat és képeket is kiállítottak. A kiállítás anyagát az Emlékközpont munkatársai által felkészített diák tárlatvezetők mutatták be a látogatóknak. A Bicskei Téma

19 máj

Dr. Orna Katz Atar látogatása

Május 16-án a Holokauszt Emlékközpontba látogatott dr. Orna Katz Atar, az Izraeli Oktatási Minisztérium Történelemoktatási osztályának vezetője.  A vendég prof. Haraszti György, a Holocaust Közalapítvány kuratóriumának elnökével és Pécsi Tiborral, a Holokauszt Emlékközpont oktatási programjának vezetőjével az emlékközpont állandó kiállításának megtekintését követően megbeszélésen vett részt, melyen megismerkedett az intézmény oktatási programjaival. Kiemelkedően fontosnak nevezte, hogy