Kategóriák Ki kicsoda

23 okt

Csatay Lajos

Csatay Lajos (Arad, 1886. augusztus 1.–Bp., 1944. november 18.) hivatásos katonatiszt, honvédelmi miniszter. 1941. május 1-jétől altábornagy, 1941–1942 folyamán a pécsi (IV.) hadtest parancsnoka, 1943. február 1-jétől vezérezredes, a 3. hadsereg parancsnoka. 1943. június 12-én nevezik ki honvédelmi miniszterré. Egészen a nyilas puccsig tölti be ezt a posztot, akkor letartóztatják, a Budapesti Honvéd Gyógyfürdő Kórházban

23 okt

Csia Sándor

Csia Sándor, dr. (Hegybánya, 1894–Bp., 1946. március 19.) közlekedési tisztviselő, politikus, 1933-tól Szálasi Ferenc híve, barátja, közeli munkatársa. 1935-ben a Nemzet Akaratának Pártja egyik megalapítója, 1939-től 1944-ig országgyűlési képviselő (Nyilaskeresztes Párt, Pilishegyvidéki körzet), a nyilas hatalomátvétel után a háromtagú nyilas kormányzótanács tagja. A népbíróság háborús bűnösként halálra ítéli, kivégzik.

23 okt

Csopey Dénes

Csopey Dénes (Bp., 1907. december 18.–?) diplomata, 1939–1940 folyamán a berlini követségen szolgál, majd a brassói konzulátus vezetője. 1941-től 1944-ig a külügyminiszter titkárságának vezetője, 1944. március 22-től a Külügyminisztérium Politikai osztályának vezetője. A Nyilas Külügyminisztériumban II. osztályú követségi tanácsos, az I. Politikai Főcsoport b. Politikai osztályának vezetője.

23 okt

Cuza, Alexandru C.

Cuza, Alexandru C. (1857–1946) a Iaşi Egyetem politikai gazdaságtan tanára; 1909-ben megalapítja a Nemzeti Demokrata Pártot, javasolja valamennyi idegen kiutasítását Romániából; így akarja elérni, hogy a parasztság, amely szerinte zsidó uralom alatt él, felszabaduljon. Elveti a kapitalizmust, a liberalizmust és a demokráciát, ezeket a judaista kultúra termékének tekinti. 1923-ban megalapítja a Keresztény Védelmi Ligát, amelynek

23 okt

Czapik Gyula

Czapik Gyula, dr. (Szeged, 1887. december 3.–Bp., 1956. április 25.) 1910-ben pappá szentelik, 1929-től nagyváradi kanonok, 1939-től veszprémi megyéspüspök, 1943-tól egri érsek, a Felsőház tagja. A világháború után az egyház működésének folyamatossága érdekében együttműködik a kommunista hatalommal, aktív résztvevője a hazai és a nemzetközi békemozgalomnak. Tagja az Országos Béketanácsnak és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának

23 okt

Czerniaków, Adam

Czerniaków, Adam (Varsó, 1880. november 30.–Varsó, 1942. július 23.) vegyészmérnök, a drezdai egyetemen tanul, technikai és pedagógiai művek, és egy (nem publikált) verseskötet szerzője. 1927-től 1934-ig a varsói Önkormányzati Tanács tagja. 1939. október 4-től a varsói Zsidó Tanács vezetője. Miközben a háború előtti zsidó vezetőség tagjainak többsége elmenekül az országból, ~ hitsorsosaival marad. Vezetése alatt

23 okt

Daladier, Edouard

Daladier, Edouard (Carpentras, 1884. június 18.–Párizs, 1970. október 10.) francia politikus, 1911-től parlamenti képviselő (Radikális Párt), 1924-től különféle miniszteri posztokat tölt be. 1936-ban Léon Blum népfront-kormányában honvédelmi miniszter, 1938 áprilisától miniszterelnök, a megbékítési politika híve, a Csehszlovákiát feldaraboló müncheni egyezmény egyik aláírója. 1940 márciusában Paul Reynaud kormányában ismét honvédelmi miniszter. Franciaország összeomlása után Marokkóba menekül,

23 okt

Daluege, Kurt

Daluege, Kurt (Kreuzburg, Felső-Szilézia, 1897. szeptember 15.–Prága, 1946. október 24.) német rendőrfőparancsnok, 1944 áprilisától SS-Obergruppenführer. 1922-től az NSDAP tagja, 1933: a porosz Belügyminisztérium Rendőri osztályának vezetője, majd a porosz rendőrség parancsnoka, parlamenti képviselő, 1936-tól az Ordnungspolizei parancsnoka, Reinhard Heydrich halála után a Cseh-Morva Protektorátus helyettes vezetője. Felelős a lidicei mészárlásért. A háború után Csehszlovákiában bíróság

23 okt

Danielsson, Carl Ivan

Danielsson, Carl Ivan (1880–1963) svéd diplomata, 1942. november 4-től budapesti svéd követ, tevékenyen részt vesz a semleges országok Budapesten akkreditált diplomatáinak zsidómentő akcióiban. A Yad Vashem 1982-ben a Világ Igaza kitüntetésben részesíti.

23 okt

Ciano, Galeazzo

Ciano, Galeazzo, gróf (Livorno, 1903. március 18.–Verona, 1944. január 11.) jogász, újságíró. 1930-ban feleségül veszi Edda Mussolinit. 1935-ben propagandaminiszter, 1936-tól külügyminiszter. 1943 februárjában Benito Mussolini leváltja, vatikáni követté nevezi ki. Júliusban részt vesz apósa megbuktatásában. 1944 januárjában a salói bábállam „bírósága” halálra ítéli, kivégzik.